A behajózás a szokásos őrülettel történt, megérkezés, papírok kitőltése, oktatás (alig egy hónapja szálltam le az Oceana-ról, minek???), hajó feltérképezése.

Itt ellátnak munkával, rövidebb-hosszabb szünetekkel hattól éjfélig kell játszani, általában a hallban, de néha a körpanorámás Crow's Nest-ben a tizenharmadikon.

Tegnap nézem a beosztást, látom, csak fél tíztől vagyok kiírva éjfélig, örültem, könnyű nap lesz. Negyed hétkor épp a kabinban nyújtogattam a hátam, mikor csöng a telefon, hogy hol vagyok, miért nem játszom már?! Meglepődve kérdeztem, hol kellene játszanom, nem vagyok kiírva sehova! Dehogynem, Portunus party van kapitányi fogadással, siessek, irány a Pacific Lounge. Ööööö... Az merre van? Arra még nem jártam. Hajó vége, hetedik, gyerünk, gyerünk! Persze szmokingos nap volt, tehát gyorsan átöltözni, még szerencse, hogy egy fél órával korábban már kivasalták, pedig fél hétre ígérték. Rekordgyorsaságú öltözködés, bajlódás a kézelőgombokkal, egy utolsó pillantás a tükörbe és közben szomorkodás, hogy a szép tiszta vasalt inget koszosan és izzadtan veszem föl, mad rohanás az ismeretlenbe. A szigorú igazgatóhelyettes fogad, de nem haragszik, azt mondja nincs pánik, John, az igazató zongorázik helyettem. Nem haragszanak, megértik, csak tegnap jöttem, nem tudhattam még. Beosontam John mellé, majd mikor fogott egy C-dúrt, egy skálával átvettem tőle a helyet, a széket már szám közben engedtem le. Szerintem az utasok észrese vették, csak másnap vigyorgott az összes tiszt rám, hogy na, mi volt tegnap?

Hogy ez ne legyen elég, aznap (tegnap) este egy öregúr a Tiffanyban összeszólalkozott öt-hat fiatal lánnyal. A lányok aranyosak, minden este jönnek hallgatni engem, ennek nagyon örülök. Én észre sem vettem a konfliktust, mert a hátam mögött történt. Éjfélkor, mikor végeztem, beszélgettem egy kicsit Karl Lutsmayer-rel, aki a neve ellenére nem német, hanem indiai angol és remek klasszikus zongorista. Tegnap délután fél háromkor csöng a telefon, ideges lettem, mint Pavlov kutyája, már megint mit felejtettem el. Semmit, csaka tegnapi incidensről írjak egy beszámolót. Incidens? Felmentem az irodába és tisztáztam, hogy nem láttam semmit. Én nem akarok tanú lenni. :) A lányok szülei panaszkodtak, hogy az öregúr kifogásolta, hogy a fiatalok túl hangosak (pedig csak vihorásztak mint az az ő korukban szokás), aztán odavágott az egyik székre a botjával. Muhaha, generációk közötti ellentét – gondoltam, de csak terepszínű pofával mondtam, hogy nem tudok semmiről.

Szóval zajlik itt az élet, ráadásul most nem S kártyám van, azaz részt kell vennem a gyakorlatokon, mg kikötői ügyeletet adni, most pedig megyek továbbképzésre, hogy mi a teendő az őrhelyemen.

Dubrovnikban annyi turista volt, mire délben kiértem, hogy mozdulni se lehetett. Ezért megyek ki mindig minél korábban. Áááá, visszamenekültem a hajóra. Este a lánycsapat már a nevemen szólított, Hi Bo-lash, mondták és vihogtak. Aranyosak, ma is jöttek, udvariasan tapsolnak, szeretnek mindent. Megnyugodtam, jön a közönség új generációja.