Hajnali hatkor értünk arra a helyre, ahol a Titanic elsüllyedt. A nap még nem kelt fel, a köd falként magasodott a hajókorlát fölé, a szél süvített, a vastag pulóver, kabát és sapka ellenére is megdermesztette az embert. A néptelen fedélzeten csak egy pár bandukolt. Egy percre felragyogtak a hajó oldalsó lámpái, megvilágították a vízfelszínt, ami alatt 4000 méterre pihen az emberi dölyfösség emléke. Aztán kihunytak a fények és csak a hideg, sötét ködös tenger hullámzott.
