vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Cloud fedélzetén. Az út Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • rgranc: Az az igazság hogy nem igazán szoktam hozzászólni, de ismét nagyon jó képek és írás, nagyon köszö... (2017.06.24. 19:14) 2017.06.08. Honfleur
  • A Tengerész: Amúgy mi ez a lazaság? Látom a Silver Cloud már Koppenhágában van, semmi beszámoló? ( nézve a tová... (2017.06.16. 08:15) 2017.05.31. La Coruna
  • A Tengerész: Szia Balázs! Azért irigylem a román kollégát a "La Cumparsita" nekem még arrébb van, de talán mire... (2017.06.16. 07:35) 2017.05.25. Malaga, Spanyolország
  • A Tengerész: "Aztán csak ültem a parton, bámultam a vizet, a turistahajókat, rágcsáltam a kenyeret és a kolbász... (2017.06.12. 23:11) 2017.05.24. Cartagena, Spanyolország
  • deckard_r: Pedig gyanús, hogy az US Delaware-ről van szó... A nagyon barátságos társasági jogrendszere (és al... (2017.05.31. 15:13) 2017. április 22. Marmaris

Linkblog

Megint vízen vagyok. Az angol hajók után most az Disney Dream fedélzetén. Az út a Bahamák három kikötője közt vezet: Port Canaveral USA - Nassau, Bahamák - Castaway Cay, a Disney magánszigete. Esténként a koktélbárban vagy az ártiumban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, http://disneycruise.disney.go.com/ships-activities/ships/dream/ oldalon jelenik meg

2012. December 18. Cartagena

2014.04.17. 06:05 :: Kis ember

“- Mennyi nemes erő van ebben a városban (…) hogy már négyszáz éve pusztítjuk, és még mindig tartja magát.”



Gabriel Garcia Marqueztől idéztem, s fogok is még sokszor ebben a bejegyzésben. Az ő városába, Cartagenába érkeztünk ugyanis ezen a forró, téli napon. Hajónk megszabadult a Panama-csatorna őserdejének bűzétől, egész éjszaka szellőzött a friss tengeri levegőben. A kikötő messze esik a belvárostól, csak a modern lakónegyedek látszanak a távolban. A hajóból kilépve, s a kötelezőnek mondható Diamonds International ékszerbolton átvergődve kisebb állatkert fogadja az utasokat: majmok,

 

rokon.jpgrokon

ugrik.jpg

ugrik



rikoltozó papagájok



papagájok.jpgpapagájok 1

papagájok2.jpgpapagájok 2



és flamingók



flamingó2.jpg

flamingó3.jpg

flamingó



akik furcsa csőrükkel csipegetik fel a gyümölcsöt a földről.



flmingó-furcsa cs.jpegflamingó – furcsa csőrforma



Délelőtt fél tíz, de a hőség már most fejbe csapja az embert. A flamingók is inkább sziesztáznak.



szieszta_1.jpgszieszta



Egyszer elárulhatná valaki, miért jó nekik, hogy fél lábon állnak.



Taxival megyünk, alkudni most nem lehet, viszont többen megosztjuk a költségeket. Általában így működik ez, hogy befelé olcsó a taxi, mert akkor többen megyünk, aztán szétszóródunk és visszafelé egyedül kell kifizetni a számlát. Emlékszem egyszer Kuala Lumpurban 100 dollárt (!) fizettem a taxisnak és még izgulhattam is, hogy a helyes kikötőbe visz-e. Mostani sofőrünk tisztességes figura, egyenesen a belvárosba visz, igaz nem kilométerre, hanem útra állapodtunk meg.



„Ez az a város, ahol megrozsdásodtak a virágok és összeragadt a só, és amellyel négy évszázad alatt semmi se történt, csak annyi, hogy a fonnyadt babérfák és rothadó mocsarak közt egyre jobban eljárt felette az idő.” De azóta újra feltámadt, élénk nyüzsgő kikötőváros, a Karib-tenger kapuja, körülbelül egymillióan lakják.



régi f.jpega régi főtér



A város kereskedelme a XVIII. században virágzott, úgy, mint sehol másutt a Karib-tenger egész partvidékén, és elsősorban a miatt a nem éppen felemelő privilégiuma miatt, hogy itt volt a két Amerika legnagyobb néger rabszolgapiaca. De ez a város volt a Granadai új Királyság alkirályainak tartózkodási helye is, mert szívesebben kormányozták innen az országot, szemközt a világóceánnal, mint a messzi, fagyos fővárosból, amelynek századokig tartó esői eltompították a józan ítélőképességüket. A kikötőben évente többször is összegyűltek a Potosiból, Quitóból, Veracruzból érkező, kincsekkel megrakott gályák, és ez volt a város fénykora. 1708. június 8-án, pénteken délután négy órakor a San José nevű gályát, amely félmilliárd korabeli pesót érő drágakő- és nemesfém-rakományával Cádizba indult, egy angol hajóraj a kikötő bejáratával szemben elsüllyesztette, és két hosszú évszázad múltán sem sikerült ráakadni. Ezt a tengermélyi korallerdők közt heverő kincset, a kapitánynak a parancsnoki kabinban oldalára fordulva úszkáló holttestével az emlékeibe fulladt város jelképeként emlegették a történészek.



A belvárosban sehol egy fa, csak az őrjítő hőség.



délben csak a turisták járnak_1.jpgdélben csak a turisták járnak



Egy kávézóba menekülünk, ahol épp áramszünet van. Jól esik a félhomály és … a csend. Végre nincs háttérzene, nem zörögnek gépek, nem pittyegnek elektronikus szerkezetek. A vécében a telefonom halvány képernyője ad annyi fényt, hogy kisilabizáljam a spanyol nyelvű feliratot: kérem ne dobjon papírt a kagylóba. És a nyíl a használt vécépapírnak szolgáló szemetes felé. Lehet, hogy elviszik a szeméttelepre?



A gazdagabb gyarmati kori házaknak voltak emésztőgödrös latrinái, de a lakosság mocsár menti viskókba szorult kétharmada a szabad ég alatt végezte szükségét. Az ürülék a napon kiszáradt, elporladt, és amikor feltámadtak a hűvös és enyhet adó decemberi szelek, az egész város karácsonyi áhítattal szívta be.



Nos, ma egyáltalán nem fúj az enyhet adó decemberi szél. A műanyag karácsonyfa a napon olvadozik, a mikulásnak öltözött hostessek aligszoknyában dolgoznak.



forró karácsony.jpgforró karácsony



Később újra összetalálkozunk a három kislánnyal, éppen ebédelnek egy helyi kis étteremben, mi is betérünk.



forró karácsony2.jpgforró karácsony 2



Amúgy is ott szeretek enni, ahol a helyiek, ez alól India volt kivétel higiéniai okokból. De itt, ebben az egyetemi városban, sok fiatal között nincs ok aggodalomra, tiszta az étkezde. A hangszórókból francia sanzon-zene árad, falon plakátok francia filmekből talán Juvenal Urbino doktor Párizs-szeretetének öröksége ez. Aztán megérkezik az újabb generáció, akik már nem verklivel vagy hegedűvel, de kis magnóval járják a környéket és rappelnek az asztaloknál némi aprópénzért.



rappel.jpegrappelő fiatalok





Megkerüljük a belvárost, Gabriel Garcia Marquez házát keressük. Meg is találjuk a Calle del C_rato 38 205 alatt (a feliratból egy betű leesett); a magas, rozsdavörös falon nem látni át A mellette lévő Patagonia argentin étterem zegzugos tetőteraszáról vethetünk csak egy kíváncsi pillantást a fák lombjai közé rejtőző belső udvarra.



kilátás a Patagonia éterrem tet.jpegkilátás a Patagonia étterem tetőteraszáról



A Patagoniában a patio csendes magányában hűvös fehérbort kortyolgatva tangózenét hallgatunk, a pultnál nyeregből kiképzett bárszékek, kemény, egyenetlen kőpadló.



A kitérő után vissza a belvárosba. Gyümölcs és gyümölcs. Mindenütt gyümölcsöt árulnak, minden fajta színben, ízben, illatban, mennyiségben.



gyümölcs minden mennyiségben.jpg

gyümölcs minden mennyiségben2.jpg

 

gyümölcs minden mennyiségben3.jpg

gyümölcs minden mennyiségben

 

 

színes utcakép.jpgszínes utcakép





Az egyik mellékutcában, szemben egy kutyával



csak a szokás kedvéért.jpgcsak a szokás kedvéért



egy fehérre meszelt házon emléktábla: az első ház, ahol megszállt Simon Bolivar a felszabadító, mikor a városba érkezett 1881.



itt lakott Simon Bolivar_1.jpgitt lakott Simon Bolivar



Ez valószínűleg a tábla állításának ideje, hiszen Bolivar 1830-ban meghalt. A Szabadító nagy tiszteletnek örvend egész Dél-Amerikában. Nagy-Kolumbia álma, hogy egy dél-amerikai egyesült államokat hozzon létre nem teljesült ugyan utódai kicsinyessége és marakodásai miatt, de a spanyolok rabsága alól felszabadította a földrészt 1813-ban indított csodálatos hadjáratával.



Egy modern, GUM-szerű áruház mellett elhaladva kiérünk a kormányzati negyed tereire. És itt… itt megláttam azt, miről Garcia Marquez olyan képszerűen írt. Az Írnokok Árkádja!



Ez az árkádsor egy kis tér egyik oldalán volt, ott ahol a bérkocsik és a szamár vontatta társzekerek álltak, és ahol a legnagyobb és leglármásabb volt a piaci nyüzsgés. A neve a gyarmati korból származott, mert már akkor is ott ültek a posztókabátos, könyökvédős és néma írnokok, akik mindenféle irományt elkészítettek a megrendelő kívánsága szerint, a szegények zsebére szabott áron: kérvényeket vagy követeléseket, peres ügyekhez szükséges iratokat, üdvözlő- vagy kondoleálókártyákat, szerelmes leveleket bármely korosztálynak. Persze, nem őmiattuk vált hírhedtté a piacnak az a zsibongó része, hanem az újabb időkben odatelepedett utcai árusok miatt, akik mindenféle kétes árucikket kínálgattak a pult alól, ami csak az Európából jövő hajók csempészrakományában föllelhető volt, az obszcén képes levelezőlapoktól és az ajzókenőcsöktől kezdve a híres katalán óvszerekig, melyek iguánatarajjal voltak fölszerelve, hogy a kellő pillanatban fölborzolódjanak, vagy a végükön virág díszelgett, mely a viselőjük kedve szerint bontogatta a szirmait.



Semmi, semmi sem változott. Most is ott ülnek az írástudók, írógépükön kopogva.



Az Irnokok Árkádja 1.jpgAz Írnokok Árkádja



Amikor Florentino Ariza más beosztásba került, úgy felgyülemlett benne a szerelem, hogy nem tudott mihez kezdeni vele, ezért odaajándékozta az írástudatlan szerelmeseknek: az írnokok Árkádja alatt ingyen megírta a szerelmes leveleiket. Munka után egyenesen odament. Kimért mozdulataival levette a szalonkabátját és a szék támlájára akasztotta, felvette a könyökvédőt, hogy be ne piszkolja az ingét, kigombolta a mellényét, hogy könnyebben menjen a gondolkodás, és szívet tépő leveleivel olykor késő estig táplálta a reményt a szerencsétlen flótásokban. Olykor egy-egy szegény asszony is odaállt mellé, hogy írjon meg egy levelet a gyereke ügyében, egy háborús veterán, aki a nyugdíját szerette volna újra megreklamálni, vagy valaki más, akit megrövidítettek, és a kormányhoz akart fordulni a panaszával, de Florentino Ariza bármennyire igyekezett, nem tudott eleget tenni a kérésüknek, mert a szerelmes levél volt az egyetlen műfaj, amelyben hatni tudott az emberekre. Új klienseitől már nem is kérdezett semmit; elég volt, ha megnézte a szemük fehérjét, abból rögtön tudta, hogy milyen állapotban vannak, és csak írta, írta a forró vallomásokat, egyik oldalt a másik után.



Legkedvesebb emléke, melyet az akkori időkből őrzött, az a nagyon félénk kislány, szinte még gyereklány volt, aki reszketve kérte meg, hogy válaszoljon egy ellenállhatatlan levélre, amit aznap kapott, és amiben Florentino Ariza ráismert a saját, előző nap írt levelére. A választ a kislány rajongásának és korának megfelelő stílusban írta meg, kislányossá formált betűkkel, mivel ahhoz is értett, hogy az alkalomhoz és megbízójának jelleméhez igazítsa az írását. A levelet olyanra fogalmazta, mint ahogyan Fermina Daza írt volna neki, ha úgy szerette volna őt valaha, ahogy ez a gyámoltalan kislány szerette a gavallérját. Két nap múlva persze meg kellett írnia a gavallér válaszát is, olyan kézírással, olyan stílusban és olyasfajta szerelemmel, mint amilyet az első levélben tulajdonított neki; így bonyolódott bele egyre inkább az önmagával folytatott lázas levelezésbe. Egy hónap sem telt bele, és mindketten külön-külön megköszönték neki azt, amit a gavallér levelében javasolni bátorkodott, és amibe a kislányéban áhítattal beleegyezett: hogy máris lépjenek az oltár elé.



Az Irnokok Árkádja 3.jpgAz Írnokok Árkádja 2





Valószínűleg ma már nem szerelmes leveleket írnak, csak beadványokat. Micsoda indián feje van az egyiknek! Lehet, hogy most jött a hegyekből valami, a faluját érintő fontos ügyben?



Az Irnokok Árkádja 2.jpgAz Írnokok Árkádja 3



A kolera idején bizony még kézzel írtak, bár már kezdett elterjedni az írógép. Néhány év múlva már szinte sértésnek számított, ha egy magánlevelet géppel írtak, de az írógép akkoriban még csak egy etikettmentes hivatali haszonállat volt, melynek háziállattá idomításáról még nem esett szó az illemkódexben. Csak afféle merészen modern újdonságnak számított,



Valamennyit persze modernizálódott az Írnokok Árkádja is. Ma már telefonálni is lehet.



telefonfülke3.jpgtelefonfülke 1



Ez a módja a telefonálásnak eléggé elterjedt. Mikor 2008-ban első hajómmal, az Artemissel erre jártam, akkor Santa Martából még én is így telefonáltam haza. Az utcán ülnek emberek, zsebükben két-három mobiltelefon különféle szolgáltatók kártyájával és telefonálhatsz tőlük. Aztán a végén megnézik, mennyit beszéltél és kifizeted. Helyi, országos és nemzetközi hívások! Remek!



telefonfülke2_1.jpgtelefonfülke 2

 

telefonfülke.jpgtelefonfülke 3



Az árusok is itt vannak kis dobozkáikkal, minden kapható.



árusok.jpgárusok



Megpróbáltam lefényképezni egy fején gyümölcsöskosrat egyensúlyozó Isaurát, de azonnal lekapta a cuccot. Csak pénzért lehet fényképezni; hiába, ez is egy foglalkozás, hogy azt ne mondjam, szakma. Úgyhogy az egyiket észrevétlenül lekaptam hátulról.



csak hátulról.jpgcsak hátulról



A szűk utcák után az egy-két park és tér szokatlanul tágasnak tűnik. Az egyiken szoborkiállítás.



szoborkiállítás1.jpgszoborkiállítás 1

 

szoborkiállítás2.jpgszoborkiállítás 2



Nagyon bírom, ahogy a spanyolok és a latin-amerikaiak a szobrokhoz állnak. Nálunk egy szobornak monumentálisnak és nagy dolgokat hordozónak kell lennie, náluk az utca része. Emlékszem Bilbaoban (ld blogbejegyzés) mennyire tetszettek a szobrok, de Ausztrália sem marad le ettől (ld Melbourne blogbejegyzés).



A főtéren kisgyerek dobálja az ejtőernyős babát



f.jpegfőtér



A városfalon túl a cartagenai színház épülete.



a színház épülete.jpgszínház



A Játékszín megnyitásakor még hiányoztak a széksorok meg a lámpák, a nézőknek kellett ülőalkalmatosságról gondoskodniuk, és lámpást is vinni a színházba, hogy a szünetekben ne legyen sötét. A közönségnek estélyi ruhát írtak elő, akárcsak a nagy európai premiereken, és a hölgyeknek kapóra jött az alkalom, hogy földig érő ruhákban és szőrmekeppekben pompázzanak a Karibtenger partjának kánikulájában, viszont a cselédeket is be kellett engedni a színházba, hiszen ők vitték oda a székeket meg a lámpásokat, valamint elegendő ennivalót, hogy ki lehessen bírni a véget nem érő műsorokat: volt olyan is, amely az első mise kezdetéig tartott. Az évadot egy francia operatársulat nyitotta meg, és újdonságként egy hárfa is megszólalt a zenekarban; de az est feledhetetlen élménye egy makulátlan hangú és nagy színészi tehetséggel megáldott török szoprán énekesnő volt, aki mezítláb énekelt, és drágaköves gyűrűk voltak a lábujjain. A pálmaolajjal töltött rengeteg lámpás füstjétől az első felvonás után már alig lehetett látni a színpadot, és az énekeseknek is elment tőle a hangjuk, de a város krónikásai tapintatosan hallgattak ezekről az apró galibákról, és csak a megörökítésre méltó eseményeket magasztalták.



Manuel, a taxisunk persze nem jött értünk, szerintem el is feledkezett rólunk. Vártam rá tíz percet, aztán leintettem egy másikat. Puerto – sóhajtottam oda neki és hátradőltem a lehúzott ablaknál. Este hosszú nap lesz, de nem baj, megérte.


virág mindenütt.jpgvirág mindenütt

 

 

Frissités: Most jött a hír, hogy 87 éves korában meghalt Gabriel Garcia Marquez. Isten nyugosztalja, Mester!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr166045059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nagykócsag 2014.04.28. 12:33:01

Kányádi Sándor: Románc
Kaláka előadásban: www.youtube.com/watch?v=kGGW6uQtZhY

keresgélt a repülőgép
fél szárnnyal a vizet szántva
míg a lagunák közt rálelt
a parázsló betonsávra
domborodott az ég kékje
homorult a földnek zöldje
mikor a gép alázökkent
fújtatva és dörömbölve
húzta a sok kis cölöpház
maga alá az árnyékát
rezegtek mint a bazári
fölhúzható bádog-békák
föld az éggel kék a zölddel
borult össze elalélva
szerelemtől részegülten
betűzgettem cartagena

delet ilyet soha én még
napot soha még így égni
hol a bokor víz és viskó
s még a beton is érzéki
félórát ha voltam nálad
míg egy kisded megszülethet
ameddig egy ismeretlent
elföldelnek elfelednek
kísértésbe szédítőbe
estem véled szerelembe
hogy maradjak viskóid közt
mindenkitől elfeledve
ittam fényed kéked zölded
a géphez gurított létra
tetejéről félórára
enyém voltál cartagena
fölszállóban már úgy rémlett
vityillóid rezegtetve
mindegyikben mintha egy-egy
szerelmespár ölelkezne
jaj elválnunk miért kellett
magadhoz mért nem öleltél
minden évszakom azóta
hóval borított hideg tél
egy napodért éjszakádért
cserébe mit vágyton-vágyok
adtam volna üdvösségem
az örökkévalóságot
ilyen bolond ki szerelmes
érzi hogy a szíve béna
belémsajdult sose látlak
többé viszont cartagena

s ittalak még színed fényed
amennyi talán elég lesz
itt a deres kárpátok közt
a közelgő öregséghez
hol a nap is a tiednek
csak lézengő halvány mása
kél és nyugszik emlékeztet
az egyszer-volt ragyogásra
ó a kéked ó a zölded
kékje zöldje víznek égnek
karib-tenger tüneménye
a neved is belémégett
nem gyógyít ki az idő sem
azon kapom magam néha
félhangosan szólongatlak
cartagena cartagena