vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna
  • A Tengerész: Nagyon jók a képek. Arra nem vállalkozom, hogy megmondjam melyik milyen hajó, mert a hadihajókhoz ... (2017.08.20. 11:18) 2017.07.23. Szentpétervár
  • srbeho: A legutóbbi vb döntőt két utitársam a másik szobában végig izgulta. Én szerencsémre az Erdélytévén... (2017.08.06. 16:58) 2017. április 19-20. Pireusz-Monemvaszija

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

2017. április 19-20. Pireusz-Monemvaszija

2017.04.22. 06:22 :: Kis ember

És újra vízizene!

 

Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a blogot, de most újraindul. Új társaság, új hajó. Most a Silversea cég Silver Cloud nevű hajóján teljesítek szolgálatot. Egész „kicsi” bárka ez a maga 16.000 tonnájával, hiszen a legutóbbi óceánjáró, a Queen Mary II .120.000 tonnás tömegével ehhez képest egy óriás. Itt csak 250 fő utas, 200 fő személyzet, összesen 8 fedélzet, minden picike.

 

Út a hajóra.

 

Délután kettőkor indult a gépem, de nem közvetlen Athénba, azaz Pireuszba ahol behajózok, hanem isztambuli átszállással. Bolond világ ez, ahol körbe kell menni, pedig a levegőben lehetne egyenesen is. Valószínűleg így érte meg a társaságnak, ez volt az olcsó. Nekem mindegy, már munkanapnak számít, órabérben pedig szívesen repülök. Sima repülések voltak, az út legveszélyesebb része a taxizás volt Athén repterétől Pireuszba. Ami tömegközlekedéssel két óra lett volna, azt a sofőr huszonöt perc alatt teljesítette. A bőrüléses Mercédesz néha 120 kilométeres sebességgel hajtott az ötvenes táblánál, átment a piroson és az útszűkületeknél centikre suhant el a másik sávban negyvennel araszoló kocsik mellett. A patinás Savoy hotelben szálltam meg, de itt most nem volt bál.

 

 

 A patinás itt inkább a szálló küllemére, mintsem a színvonalára vonatkozik, példaként annyit, hogy nem tudtam a kádból fürdés után kihúzni a dugót, a bicskámmal meg nem volt kedvem kipiszkálni, úgyhogy otthagytam. Az étterem már bezárt, úgyhogy a portás útmutatása alapján megkerestem a „Szuvlaki” bárt, ahol egy girosz és egy pohár sör társaságában néztem a Bayer München – Real Madrid meccs részleteit. Sajnos a három gólból kettőt akkor rúgtak, mikor éppen a caciki szószt operáltam a húsra (ez igen nagyfokú koncentrációt igényel), így csak a helyi görögök hördülésére néztem fel. Lehet most veszítem el amúgy sem nagyszámú olvasóközönségem egy részét, de engem hidegen hagy a futball. A világbajnoki döntőt még megnézem, de a többi nem köt le.

Reggel körülbelül 2 percet autóztunk a hajóig, le is sétálhattunk volna. Egy ilyen kisebb bárkára egész máshogy hajózik be az ember. Lejött a hotelmenedzser, érdekes hogy csak egy csíkja volt és ráadásul kormánykerék is volt a váll-lapján, ez általában a híd privilégiuma. Szólt az egyik matróznak, az a hajó oldalán beemelte a csomagjainkat, mi meg felsétáltunk a lépcsőn. Egy nálam idősebb új-zélandi nővel érkeztem, ő „shore excursion manager” lesz, azaz az utasok parti programjaiért felel. Huszonöt órát repült, inkább csendben maradtam. Az irodában minden rendben volt, az összes papírom stimmelt, még szerencse, hogy eszembe jutott a disney-s bizonyítványokat is elhozni. Kicsit várnom kellett, mert a leszálló zenészek éppen papírokat intéztek, addig kiültem a hátsó nyitott deckre, szerintem ez lesz a törzshelyem.

 

A kabin.

 

Hát igen, ettől féltem a legjobban, ez mindig lutri. Ráadásul az első hosszabb alkalom, hogy nem egyedül vagyok egy kabinban. Annak idején a Queen Victorián már laktam együtt Bedi Feri kollégámmal, aki a világ legtürelmesebb és legaranyosabb embere, de ki tudja itt mi vár rám? Rémálmaimban megjelent egy emeletes ágy egy szűk, ablaktalan helyiségben. Ehhez képest kellemes csalódás. Hajóközépen, harmadik decken, porthole-lal (kis kerek hajóablak) ellátott tiszti kabin két külön ággyal, normális méretű szekrénnyel és elviselhető nagyságú fürdőszobával. Képek később érkeznek. Egy fülöp-szigeteki együttes két tagja lakott benne, óriási a kosz, délután jönnek a takarítók. A szekrényt egy kis törölközővel kipucoltam, oda már bepakoltam. Kitakarítani nem tudok, mivel ez tiszti kabin és jár a heti kétszeri takarítás (a kapitánynak naponta kétszeri jár, az egyszerű legénységnek semmi), úgyhogy semmiféle eszközöm nincs. Megbeszéltem a kabintársammal (szintén filippínó, szintén zongorista), hogy adunk 8-8 dollárt a kabinfiúnak, nyalja tisztára amennyire csak lehet. Sajnos eléggé lepukkant, mert bár az utasrészt felújították 2015-ben, a legénységi részhez csak minimálisan nyúltak.

Este már munka volt, 4x45 perc, sima menet, semmi különös. Most éppen beszokok. Furcsa volt, hogy este tizenegy óráig Pireuszt bámulom zongorázás közben. A nagy hajók mindig hat óra körül kifutnak, hogy spóroljanak a kikötői díjon, no meg azért is, mert őket csak a nagyobb helyek tudják fogadni, melyek messzebb vannak egymástól. Ez a kis hajó képes a kisebb kikötőkben, öblökben is megállni, most is összesen 86 tengeri mérföldet megyünk egész éjjel.

 

 

2017. április 20. Monemvaszija

 

Az első napokban még „rab” vagyok, tegnap például Pireuszban csak késő délután kaptam meg a beszállókártyámat, épp annyi időm volt kiugrani a városba, hogy a hotelben felejtett fülhallgatómat elhozzam. Innen is köszönet a szálló alkalmazottainak, mikor megjelentem a fülesért, öt percen beül hozták a raktárból egy nejlonba becsomagolva, rendkívül tisztességesek. Ma délelőtt is képzés volt, a szokásos alapinformációk, mi a legénységi riadó, mi az általános riadó, mikor és hogy hívjuk a hidat ha valaki beleesik a vízbe, stb. Körülbelül három perc elég lett volna nekem az átismétléshez és az új számok megtanulásához (híd: 1201, vészhelyzet esetén 800 vagy 911), de ugye rajtam kívül még voltak az angolul alig beszélő fülöp zenészek, egy félig még alvó szakács, így aztán eltartott ötven percig. Utána tenderrel kimentem a partra. A régi blogolvasók már tudják, hogy ez az a helyzet, mikor nem a pierhez kötünk ki, hanem horgonyon állunk és a hajó mentőcsónakját használjuk kompként. Már itt megmutatkozott a kis hajó előnye. Ha a nagyhajón adott pillanatban az utasok öt százaléka akar partra szállni, az a háromezer emberből rögtön százötven. Annak a végét kell kivárni, vajon lesz-e hely a legénységnek a csónakban, és sok idő mire az idősebbek a mozgó kompra átszállnak. Viszont ugyanez egy 250 fős hajón maximum 18 ember, úgyhogy családiasan beszálltunk, nem is kellett sorban állni. Visszafelé ugyanez.

Így néz ki a Silver Cloud horgonyon állva:

 

a_silver_cloud_horgonyon.jpg

 

Ha valaki összeveti a Disney Wonder tizennégy darab 270 fős mentőcsónakjával, melyek végighúzódnak az egész promenád deck felett, itt összesen négy mentőscsónakot láthat, ebből kettő 150-150, kettő pedig 59-59 embert képes befogadni. A legénység meg hányódjon a tutajokban.

 

Maga Monemvaszija pici kis település a hegyoldalban,

 

a_szikla.jpg

 

én csak az „elővárosáig” mentem.

 

monemvaszija_elovarosa.jpg

 

Képeslapot adtam fel és egy fagylaltot akartam enni, most többre nem volt időm. Mindkettőt megcselekedtem, pár perc kóborlás után megtaláltam a postahivatalt. A nő az állami alkalmazottak örök mogorvaságával adta a bélyeget és a régimódi sárgaréz bélyegnedvesítővel felragasztotta a görög szobrot ábrázoló képecskét a lapomra. Egész Görögország jázminszagban úszik, bár maga a növény nem jázmin, legalábbis az egyik utas szerint az másmilyen. Édes és tömény illata van. Botanikus ismerőseim kérem nyilatkozzanak!

 

jazmin_vagy_mi.jpg

 

Találtam egy remek fagyizót internettel, pár perc csetelés az otthoniakkal, átolvastam a híreket és indultam is vissza. Holnap ugyanez lesz még, de pár nap múlva enyém az egész délelőtt-kora délután.

A hajóba beérve a biztonsági ellenőrzés nulla, csak lehúzzák a kártyát, a parton már most, a második napon megismert a tiszt. Alapvetően máshogy állnak az emberhez, a bolgár biztonsági tiszt is végtelen türelemmel magyarázta a hat új alkalmazottnak, hogy mikor mi a teendő és nem kapta fel a vizet, mikor szegény dobos harmadszorra sem tudta elmondani, mi a legénységi riadó jele (két hosszú jel a hajókürtön és folyamatos sípolás a belső hangrendszeren). Már most sokan a nevemen szólítanak, biztos az is közrejátszik, hogy nehéz elolvasni ezt a furcsa nevet.

 

Szóval egyelőre minden rendben.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr5512444971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

keeper1 2017.05.05. 22:17:27

Végre újrakezdted! Benéztem ide vagy tízszer ( 20x?) az elmúlt 3 évben, fogyó reményekkel. Most láthatom megint, merre , milyen vizeken hajózol, milyen partokat látsz.

srbeho 2017.08.06. 16:58:51

A legutóbbi vb döntőt két utitársam a másik szobában végig izgulta. Én szerencsémre az Erdélytévén Kós károly egyik unokáját néztem aki nagyapjáról mesélt.