Marmaris, Törökország
Még mindig csak pár órás rövid sétára ugrottam ki (holnap is ez lesz, Mikonoszon pedig ügyeletes vagyok), de sok mindent amúgy sem lehet itt csinálni. Az ingajárat éppen elment, a taxisofőrök kínálgatják, hogy bevisznek a központba. Negyed óra gyalog, nekiindulok a part mentén. Ekkora yachtokat eddig csak a Bahamákon láttam, sokszintesek, szinte már kötelező tartozék mindegyikben a motorcsónak és a jet ski.
A világ minden tájékáról jöttek. Feljegyzem párnak a származását, itt van a „Belle Isle” Georgetownból, az „M&M” Valettáról, a „Letitia II” Guernsey szigetéről, az „Arethusa” Southamtonból, az „Enoy” Izmirből, a „Mirage” Hamburgból, a „Seralin” Londonból, a „Lady Julie” Panamából, de sok a helyi hajó is, pl a „Cipitouba” Marmarisból. Valamiért rengeteg yachtnak „Delaware” a honi kikötője, de nem hinném hogy ez az Egyesült Államok városa lenne. Élénk munka folyik, folyamatos a javítás, készülődnek a szezonra. Emitt festenek, amott éppen daruval kiemelnek egy közepes méretű bárkát a vízből, s van ahol új hajócsavart szerelnek be. Vajon miért rézből gyártják?
A központhoz közeledve feltűnik egy áruház. Ki tudja mi a furcsa rajta?
Csak kószálok az utcákon és a parton, régi ismerősömet, az űrhajós szobrát keresgélem, amit még 2008-ban, az azóta már nyugdíjba vonult Artemisen tett első hajóutam alkalmával láttam.
Nem találtam meg, már lebontották. Most előszedtem a régi fényképeket, akkor látom csak, hogy nem is török asztronautát ábrázol, mint azt gondoltam, hanem James Reillyt, aki a török zászlót vitte az űrbe.
Dob- és klarinétszót hallok, elindulok a hang irányába. Szombat van, esküvőbe csöppenek. A vas oszlopocskákat feldíszítették,
az utca közepén egy BMW állja el az utat, előtte táncol a násznép.
Érdekes módon csak a nők táncolnak, köztük viszont jelen van minden nemzedék. Egy nagyon elegáns úr időnként pénzt szór a táncolók közé, az egyik rokon gyorsan felkapkodja és elteszi. Kis idő múlva a vőlegény is táncra perdül, szemmel láthatóan az autójához öltözött.
A zene iszonyú hangos, pedig nincs erősítés, a klarinétos teli tüdőből fújja, az óriási dob puffog hozzá.
Nem nagyon zavarja őket, hogy fényképezek, nem is törődnek vele. Megkérdezem a videóst, melyik a menyasszony, felvilágosít hogy most mennek érte, itt csak a vőlegény családja van. Rögtön fel is ajánlja a mellette lévő huszonéves lánykát, mondván hogy ő még szabad, szabadkozva elhárítom, a nő zavartan mosolyog. Biztos kedve lenne az első jöttment turistával egyáltalán kapcsolatba kerülni. Jó húsz percet bámészkodok, hallgatom a klasszikus keleti dallamokat, nézegetem az arcokat. Számtalan esküvőn zongoráztam már Gödöllőtől a Bahamákig, érdekes, ilyenkor mindenkinek egyforma az arckifejezése, egyszerre zavart, boldog és mintha nem is vele történne az egész.
Megéheztem, bevágtam egy csirke és egy borjú tekercset, hozzá finom török teát ittam. Még lófráltam egy kicsit, megtaláltam az obligát kikötői kutyát,
a bazárban vettem drágán egy inget. Mikor azonnal kezet nyújtott az árra amit kínáltam, rögtön tudtam hogy sokat mondtam. Ez volt a tanulópénz, holnap Kusadasi a nagy bazár, ott fogok ilyeneket bevásárolni.
