vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • tömjénzsolti: Nagyszerű! Már régen hiányoltam az újabb útibeszámolókat és a csodálatosnál csodálatosabb fotókat.... (2018.07.29. 12:57) 2018.02.13. Fort-de-France, Martinique
  • tömjénzsolti: Érdekesek és informatívak a képek,jó a tájékoztató összekötő írás is, várom a folytatást. (2018.04.15. 10:32) Szentpétervár (3. rész)
  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

Március 7.

2009.03.09. 13:37 :: Kis ember


Végre, hét nap után kikötöttünk Nagaszakiban. Az hőmérséklet, ahogy északnak jöttünk, fokozatosan lehűlt, most már kellemes kora tavaszi volt az idő, azért pulóvert hordani kellett. A kikötőben két hagyományos ruhába öltözött japán hölgy várt minket, kifejezetten a fotózás kedvéért. Én is beálltam közéjük, hülye turistaként. Sajnos, akit megkértem, hogy fotózzon le, homályos képet készített, ez az átka annak, ha idegenekkel vagyok kénytelen fotóztatni magam. Sokkal jobban szeretem az automata üzemmódot, érdekes, akkor mindig jobb képek sikerülnek. Na mindegy.
Nagaszaki érdekes város, ez Japán katolikus központja. Nem mondom, furán néznek ki a katolikus templomok ilyen környezetben. Láttam egy temetőt is, be volt ékelve a domboldalban a házak közé.
temető a házak között

 

 

 

 


Az első egyébként, ami az ember szemébe ötlik, az hogy a japánok... hogy is mondjam... rendes nép. Nekem olyanoknak tűnt a környezetükhöz való viszonyuk, mint a svájciaknak. Szép tisztaság, rend, az autók elvágólag parkolnak, ki lehet tenni egy sima plexivel fedett automatát az utcára anélkül, hogy valaki szét akarná verni.


védtelenül

 

 


Talán még az is ezt a képzetet keltette bennem, hogy Nagaszaki dombos részén van a kikötő, így a szűk, lejtős utcák, lépcsősorok is hasonlatossá teszik helvét  vidékekhez. Itt is minden olyan pici.


minden keskeny

 

 


Ha már az autóknál tartunk: tetszik a gondolkodásmódjuk. Az úton parkolni luxus – vallják szerintem, nem is állnak az út szélén autók. Vagy az oszlopos házak alatti garázsban parkolnak (mint a fenti képen, máshol se sokkal nagyobb a hely), vagy parkolóházakban, ahová lift viszi fel az autót, vagy pedig kiöblösödő részeken, fizető parkolókban. Ez utóbbi rendkívül praktikus: Beálláskor az ember áthajt az egyik tengellyel egy fekvőrendőrön, amely utána az autó alatt kinyílik, így akadályozva meg fizikailag a kihajtást, amíg nem fizet. Ha bedobta az ember a megfelelő mennyiségű pénzt az automatába, a fekvőrendőr lekonyul, íme szabad az út.
jó rendszer

 

 


Bár sok az autó, nagyon jó a villamosközlekedés. Én is azzal utaztam. Bizalomteljes a légkör: a villamosra ingyen fel lehet szállni, ellenőr nincs, kimenetkor kell a vezető meletti perselybe egy százjenest (kb 240 Ft) beledobni. Ha nincs apród, akkor sincs semmi baj, a persely egyben automata pénzváltóként is funkcionál, középen beleteszed a bankjegyet, alul kijön az apró. A vezető udvarias, nem tudtam hogyan működik a rendszer, beletettem az automatába az ezerjenesemet és a kijövő pénzzel le akartam szállni, mert azt hittem, már levonta a megfelelő összeget. Ő mosolygott, kivett egy százjenest a markomból és beledobta a perselybe. Arigato, arigato– köszöntem meg.
A villamosok sűrűn jártak (csúcsidő volt), de rövidek voltak. A hátsó ajtón kell felszállni, onnan áramlik a nép az első ajtó felé. Kicsit olyan volt (mint egyébként minden), mintha az óvodában vagy az alsó osztályosok tantermében lettem volna, minden egy számmal kisebb, mint otthon. Nem vagyok nagyon magas, de a lelógó reklámcédulákat horzsoltam a fejemmel. És színes, és a hangszóróból valami információ után dalolászás hallatszódik.


ovis villamos

 

 


A vezető fehér kesztyűben irányítja a régi, de láthatólag kifogástalanul karbantartott járművet. (a kép aljában balra a számítógépes pénzváltó látható)


vezető fehér kesztyűben


Ez a kesztyűzés egyébként nagyon megy, mindenki, aki valamit csinált, tehát a csatornaszerelő munkások, a kertészek, a sofőrök mind fehér kesztyűt viseltek. A másik furcsaság a szájmaszk volt. Sokan hordanak sebészmaszkot a szájuk előtt, én inkább a nőkön láttam, de a mintám nem reprezentatív.


zorro

 


Két tippem volt, de nem tudtam dűlőre jutni, miért teszik. Az egyik a levegőszennyezettség, de ez megbukott, mikor találkoztam egy mozgó légszennyezettség-mérővel, és azt mondta, hogy éppen tiszta a levegő. Azért szólítottam meg, mert egy furcsa kütyüt tolt maga előtt, időnként megállt és egy nyomtatványra valamit jegyezgetett; azt hittem sugárszennyeződést mér, de hát persze nem.
A második ötletem az volt, hogy betegség ellen hordják, De mivel nem láttam köhögős embereket, arra is gondoltam, hogy ŐK a betegek és annyira szociálisak, hogy nem akarják megfertőzni a töbieket. Ezt támasztotta alá az is, hogy egy csapatnyi iskoláslányból is csak egynek-kettőnek volt ilyen a szája előtt. De hát ők se köhögtek. Mivel nem nagyon beszélnek angolul, ennek a kiderítéséről letettem. Sajnos – vagy hála istennek? – kevesen beszélnek angolul, így sokszor kézzel-lábbal kellett mutogatni. A feliratokkal is bajban voltam, a kandzsikat nem értem, és legtöbbször csak a nemzetközi cégnevek voltak kiírva latin betűkkel. Ki kellett totózni, mi mit jelenthet. Szerintem ez azt ööö: kérem várjon!


ööö, kérem várjon

 

 


De szerencsére a megállónevek ki vannak írva latin betűkkel is, így könnyen megállapíthattam, hogy az egyes villamossal a kiserdőig és onnan balra  Matszujama-Macsi megállóig kell mennem. Ott található a Ground Zero, az a hely, ahol az atombomba felrobbant.
A többiek nem voltak elragadtatva attól, hogy pont Nagaszakiban kötünk ki, de én, az atomkor gyermeke, aki gyerekkorában sokszor hallotta a „középhatótávolságú ballisztikus rakéta” a „megatonna” és az „overkill” szavakat, igencsak kíváncsi voltam arra a városra, amely az egyik a világon lévő két hely közül, ahol atombombát bevetettek.
A „Fat Man” névre hallgató atombomba (nevét a gömbölyded alakjáról kapta) 1945 augusztus kilencedikén, 11 óra 2 perckor robbant fel, 469 méter magasan, Matszujama-Macsi felett. A Bockscar nevű B29-es repülő erőd eredeti célpontja Kokura lett volna, Kijusu északi partján, de ott felhők akadályozták a kilátást, így három kör után a másodlagos célpont, Nagaszaki mellett döntöttek. A gép parancsnoka Charles W. Sweeney volt. A bombázótiszt, mikor egy pillanatra kitisztult az ég, meglátta a Nagaszakiban lévő Mitsubishi fegyvergyárat , és 9000 méter magasról ledobta a bombát. A bomba, kb. 50 mp. zuhanás után, 3 kilométerre a célponttól, a város északkeleti része felett robbant fel. Itt:


Nagaszaki felett az ég

 


Bár a bomba teljes súlya 4, 5 tonna volt, a benne lévő plutónium 239-es izotópot tartalmazó hasadóanyag mindössze 6,4 kg. A 3,5 méter hosszú, másfél méteres átmérőjű bombában rejtező, mintegy öklömnyi plutónium robbanóereje 21.000 tonnányi TNT-nek felelt meg! Ez elég volt ahhoz, hogy 3900 C hőmérsékletre hevítse a levegőt, a légnyomás pedig 1005 km/h sebességgel, gömb alakban száguldott és tett a földdel egyenlővé mindent, 2,59 négyzetmérföld területen. A légnyomás azonban csak 50 százalékát tette ki a bomba erejének, 35 % forró sugarak formájában, 15 % pedig radioaktív sugárzásként pusztított. 73.884 ember azonnal meghalt, 74.909 pedig megsebesült, ezek nagyobb része később szintén elpusztult. 1326 ház totálisan megsemmisült, 11574 pedig teljesen kiégett. Ez a város házainak több, mint egyharmada volt. Gyakorlatilag azonban az egész város tűzben égett, alig maradt ép ház, 120.000 ember maradt fedél nélkül. Az áldozatok között volt 10.000 koreai is, akik az annektált területekről kerültek ide. A közelben lévő Urakami katedrális, amely a legnagyobb katolikus templom volt keleten, összeomlott, csak egy oszlop maradt meg belőle.
A robbanás középpontjában ma emlékmű áll,
ground zero

 


melynek tövében mit sem sejtő állatok laknak, az új generáció.


az új generáció
 
Az atombomba múzeumban jó sok időt eltöltöttem, mindent megnéztem és kiböngésztem. A végén filmet is vetítettek, ahol a kísérleti atomrobbantások számát mutatták. A számok 1946-tól 1999-ig pörögtek, a hetvenes-nyolcvanas években elképesztő sebességgel, aztán lelassultak, s megálltak több, mint kétezernél, azaz ennyi atombombát robbantottak fel napjainkig. A legtöbbet természetesen(?) az amerikaiak, aztán az oroszok, majd a franciák és az angolok következtek.
A múzeumból kilépve kellemes meglepetés fogadott: kisütött a nap. Gyorsan készítettem is pár fényképet, mielőtt megint elbújik, s aztán irány vissza a város közepe. A megállóban rossz peronhoz álltam, mert itt is baloldali közlekedés van, mint Ázsia nagy részén. Persze amikor jött a villamos, akkor átszaladtam. Hiába, a megszokás. Nem lenne jó kém belőlem. Éppen ezért először a kereszteződésekben mindenfelé néztem, hogy merről jöhet  jármű. Aztán meg semerre, mert egy perc alatt megszoktam, hogy elég csak arra gondolnom, hogy átmegyek, az amúgy sem nagy sebességgel közlekedő japánok tisztes távolban azebrától már meg is állnak. A főbb kereszteződésekben persze lámpa van, és hogy ne türelmetlenkedj, mikor vált, egy fejenálló háromszögben ledsor világít, mely egyre kisebb lesz, ahogy közeledik a zöld jelzés.
A központba visszaérve szinte azonnal megtaláltam a piacot. Csak három embert kellett megkérdezni, abból egy tudott angolul, igaz, ő is csak a kérdést értette, válaszolni már mutogatva válaszolt. Tanulság: öltönyös, nyakkendős embert kell megszólítani, a térképet bőszen lobogtatva. A piac nagyszerű volt, keveréke egy holland és egy kínai piacnak. Az egyik oldalon áruházak, a másikon terméküket ponyváról kínáló árusok. Volt itt is minden, az almától a digitális varró- és hímzőgépig. Az utóbbi működés közben is látható volt, éppen egy pingvint hímzett egy törülközőre. Az egyik áruházba bemenve, annak a legfelső szintjén játékterem volt. Minden harsogott, színes volt, és egy-két ember megszállottan szórta be a százjenest egy olyan játékba, amelyben számomra ismeretlen rendszer szerint golyók estek le, időnként fennakadva egy egy kiálló csapocskán. Alul néha-néha kipotyogott egy-két pénzérme. Vége lehetett az iskolának, mert mindenfelé cserfes iskoláslányok szaladgáltak, egyenruhában: combközépig érő szoknya, térdig felhúzott zokni és kék zakó. Sajnos majdnem mindegyiknek egszerre van O és X lába. Nem is csoda, az összes bölcsész lábtartással áll.
klasszik bölcsész lábtartás

 

 


Amint kószáltam, egyre keskenyebbek lettek az utcák (mondjuk direkt arra mentem), és előbb-utóbb elértem a szegénynegyedbe. Meglepő módon itt is tisztaság, csak a házak minőségéből lehetett látni, hogy ez nem egy elit környék


szegénynegyed


A folyócska túloldalán bárok és éttermek sora kezdődött, kora délután lévén zárva. Csak kis idő múlva tűnt fel, hogy ez szerintem a vigalmi negyed lehet.

 

 


shianbashi


Nem sok látnivaló volt, el is pályáztam. Egy hasonlóan kis utcában aztán japán kisboltok sora fogadott. Volt ott minden, a cápafogból faragott delfinen (?) át a falra akasztható Utamaro Kitagawa grafikáig. Japán árakon, azaz drágán. Kevés turista járt arra, fehér embert pedig egyet sem láttam. Bementem egy régiségboltba, mert ki volt téve elé egy bólogató – oroszlán. Olyan, mint a mi bólogató kutyáink. Amint beléptem, szemembe ötlött egy váza. Úgy voltam vele, ha az ember már egyszer Japánban és Kínában jár, akkor vegyen egy vázát. Az öreg japán árus nem beszélt semmilyen nyelven, de aztán elhasználva egy-két papírfecnit, amire számokat írogáltunk, megalkudtunk. Közben magyaráztam neki, először angolul, aztán mikor láttam, hogy úgysem érti, magyarul, hogy nem is kell nekem annyira ez a váza, mert a repülőn nem tudom hazavinni. Azért a kezemet óvatosan tártam ki, imitálva a szárnyakat, nehogy leverjek még egy-két porcelánt a rozzant polcról. Nem volt nálam elég jen, az öreg félig lehúzta a redőnyt, beszólt a szomszéd boltosnak, hogy mindjárt jön és elkísért a bankig – ahol szintén senki nem beszélt angolul, viszont elémtettek egy laminált lapot, hogy ők sajnos nem váltanak pénzt. Szerencsére emlékeztem egy turista-pénzváltóra nem messze, mutogattam az öregnek, hogy tíz perc múlva ott vagyok. Volt az bő húsz perc, félóra is, míg megjártam, mert közben elbámészkodtam. Láttam például hagyományos öltözetben fiatal lányt, a cipője kopogott, épp valahova sietett.


tradicionális


Az öreg már egészen lemondhatott rólam, mert nagyon örült, mikor meglátott. Én is a vázának, úgyhogy kölcsönös hajlongások után elváltunk. Elment nagyon az idő, és még vissza kellett érnem a hajóhoz, úgyhogy siettem. Azért még megálltam a Nakashima folyó partján, melyet kövekkel kis szakaszokra tagoltak, s ezekben óriási gyönyörű halak tenyésznek. Az egyik piroshátú éppen előttem emelkedett ki a vízből, miközben vele szemben egy ezüstös hal bukkant fel. „Blugy” – köszöntek egymásnak és tovasiklottak.


halak a Nakashima folyóban


E felett a folyó felett ível át az első kínai tipusú kőhíd a Meganebashi, nagyon régi. Érdekesség a kép bal sarkában!

 

 


Meganebashi híd szíves kővel

 


Estére nagyon lehűlt a levegő, mikor éjjel átvágtam a nyitott fedélzeten, hetes szél fújt, viharos volt az idő. Táncoltatta is a hajót rendesen, de túléltük. A Nagy Falnál hideg lesz

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr81991267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Évamama 2009.03.10. 16:46:50

Már kezdtem aggódni, mi ez a nagy csönd. Megrázó, amit írsz az atombombáról. Vajon a mostani japán generáció ebből mit ért, vagy érez, egyáltalán foglalkoznak vele? Más. Kivettem a könyvtárból Michael Palin (nem láttam, de Monti Pythonban szerepelt??) utifilmjeit DVD-n, most éppen az Utazás a Csendes óceán körül-t és ott is éppen Nagasakinál tartunk. Pont egybevág. Számodra érdekes lehet, nemcsak ez, hanem a többi is.Jók a képek. Miért veszel mostanság ennyi szuvenírt? Hogy hozod haza? És miért nem válaszolsz soha? Évamama

Kis ember 2009.03.12. 15:21:36

1. Szerintem annyira foglalkoznak vele, mint mi Budapest ostromaval
2. Nincs olyan sok szuvenir
3. En nem olvasom a blogot, hazakuldom, ott teszik fel. Ergo csak latom a hozzaszolasokat, valaszolni nem tudok, mert a hajorol nehez. Ezt is Hong Kongbol irom egy felig kinai billentyuzeten.