vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • tömjénzsolti: Nagyszerű! Már régen hiányoltam az újabb útibeszámolókat és a csodálatosnál csodálatosabb fotókat.... (2018.07.29. 12:57) 2018.02.13. Fort-de-France, Martinique
  • tömjénzsolti: Érdekesek és informatívak a képek,jó a tájékoztató összekötő írás is, várom a folytatást. (2018.04.15. 10:32) Szentpétervár (3. rész)
  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

Március 21.

2009.03.24. 16:10 :: Kis ember

 


Szingapúr

 

Milyen más, ha az ember másodszor tér vissza ugyanoda! Kár, hogy ez pont Szingapúr volt, amit egy nap alatt ki lehet végezni, Hong Kongnak jobban örültem volna, de az ember ne legyen telhetetlen.

A már megszokott ingajárattal mentem Harbour Frontig, onnan a megszokott metróval a belvárosba. Míg rengetegen sorban álltak jegyért, én már rutinosan elsunnyogtam az állomás másik végébe, ahol az automatánál nem állt senki. Másfél szingapúri dollár áráért aztán már suhantam is a légkondicionált kígyóval.

A szingapúri metró a kedvencem. Iszonyú hosszú, hűvös, biztonságos, a peron a sínektől plexivel van elválasztva, az ajtók csak a szerelvény érkezése után nyílnak ki. Ennek az is az előnye, hogy se szélroham, se egetverő zaj, mikor a vonat befut az állomásra.Gondolom energetikailag is megéri, de hát ezt inkább a mérnökökre bízom. Könnyű tájékozódni, jegyet is úgy kell venni, hogy az érintőképernyőn kiválasztja az ember az állomást, a gép kiírja mennyi az ára, aztán kiadja a jegyet, ami utazás után 1 dollárért visszaváltható, mint a sörösüveg. Ami még tetszett, az az átszállás: Mikor a zöld és a piros vonal találkozik, szintben el vannak tolva. De nem ám úgy, hogy az egyik szintre  megérkezik a zöld és mozgólépcsőzni kell a piroshoz; gondolom kiszámolták, merre megy tovább a legtöbb utas, és egy peronra rakták a megfelelő volnalakat. Így csak át kell sétálni a peron egyik oldaláról a másikra. Nincs hosszú gyaloglás, mozgólépcsőzés. Persze a másik irányba kell, de gondolom, arra kevesebben járnak.

átlátható...

 

 

 

 

 

 

 

 

...praktikus

 

 

 

 

 

 

 

Első utam a Merlionhoz vezetett, a félig oroszlán, félig hal szoborhoz, ez a múltkor kimaradt. Most a folyó másik oldalán sétáltam, ez a part teli étteremmel, szobrokkal, fákkal, sétáló emberekkel. A szingapúriak már rájöttek, hogy milyen jó is az, ha a folyó partját visszaadják az embereknek, nem autópályának használják.

 

a folyó az embereké

 

 

 

 

 

 

 

A vendéglősők meg-megszólítják az embert, mindenhol Happy Hour, de én nem szeretem a tengeri állatokat, éhes sem voltam, továbbsétáltam. Különösen azóta nem ennék tengeri állatot, mióta Shianoukville-ben szemeztem egy hatalmas, összekötözött ollójú rákkkal és isten bizony láttam a rémületet a szemében. Szerencsétleneket nem ölik meg egyből, hanem összekötözve hevernek néha napokon át, amíg valaki el nem fogyasztja. Brrrr.

A sétány egyébként gyönyörű tiszta, mint itt minden, békés, de mégis élő. Érdekes szobrokat raknak ki, például ezt a békemadarat.

békemadár

 

 

 

 

 

 

 

A parlament is jobban mutatott erről az oldalról.

 

a parlament a folyó felől

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik gyaloghídnál egy öreg kínai ült, napernyővel a feje fölött és a szoborkompozíciót rajzolta.

öreg kínai szobrot rajzol

 

 

 

 

 

 

 

 Szó ami szó, izzadtam rendesen, de ez itt nem meglepő; a szingapúri időjárásjelentés valószínűleg a legunalmasabb a világon: mindig egyformán dög meleg van, időnként egy-egy bőven ömlő trópusi esővel keverve. Először bátran arra gondoltam, leülök egy padra megírni a képeslapokat, de aztán egy perc után rájöttem, a kis árnyék nem árnyék, nagyobb hűvös felület kell, hogy kibírja a fehér ember. Szerencsére az egyik híd alatt találtam megfelelő helyet.

A Merlion.

A Merlion Szingapúr jelképe, vízköpő oroszlánfej haltesttel a Marina öböl bejáratánál. Amilyen szerencsém volt, persze épp felújították, de azért lehetetett látni. A napsütésre való tekintettel csak százezer turista volt, nem egymillió. Három koreai kislánnyal bizniszeltem, csináltam róluk közös képet, ha ők is csinálnak rólam. Az egyiknek egész komoly gépe volt, ez mindig bizalomgerjesztő, nem fog lemaradni az arcom a képről. Meg is csinálta a tipikusat.

 

szomjas voltam a melegben

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekes módon a nagy Merlion mögött van egy kis Merlion.

kis Merlion, nagy Merlion

 

 

 

Vissza a városba. Életemben először nem működött a beépített iránytű a fejemben, teljesen rossz irányba indultam el. Megkavart, hogy postaládát kerestem, de csak nagy nehezen találtam. Onnan határozott léptekkel mentem a belváros felé – szerintem. Egy hídon megszólított egy kínai, hogy a társaságában lévő hölgyek szeretnének egy közös fotót velem. Ezt nem értettem, de hagytam magam lefényképezni. Azért a pénztárcámat a biztonság kedvéért megmarkoltam...

 

ezt nem értettem

 Egy idő múlva gyanús volt, hogy sehol semmi, a térkép is mást mutatott, mint kellett volna. Mentségemre szolgáljon, hogy kilátás és magas épület viszonyítási pontnak nincs. Pontosabban lehet, hogy van, de elvész a többi magas épület között. Mit volt mit tenni, metróra szálltam megint,  nem azért, mert nem bírtam volna a távot, de ilyen melegben minden lépés felér egy hőgutával. Raffles Cityig mentem, a visszajáró egydollárost zsebre tettem, s irány a Funan, a nagy elektronikai bevásárlóközpont. A kijáratnál megállított egy egyenruhás fityulás nő, hogy adakozzak. Szép szabályos dobozkát tartott elém, kis nyílással a tetején. Istenem, mikor fogok én legközelebb adakozni a gazdag szingapúriaknak? Kivettem a zsebemből az egydollárost és belepottyantottam a dobozba, csak utána kérdeztem meg, mire is adom. A nő kedvesen elmagyarázta, hogy ők egy keresztény egyesület és a pénz, amit adtam, tolószékre kell az öregeknek.

Jól tettem, hogy adtam, cserébe adott egy kis kör alakú matricát, azt rátettem a táskámra. Ezek után, mikor minden második sarkon meg  akart szólítani egy fityulás, csak rámutattam a jelvényre, és mindegyik mosolyogva „thank you”-val köszönt, Rögtön barátságosabb lett a város.

Nagyon komolyan veszik itt magukat a keresztények, sok templomuk, iskolájuk van. Az egyik iskolás csoporttal a Funanban találkoztam, éppen verseny volt a fiataloknak. Hogy milyen? Hát azt csak az új generáció tudhatja...

verseny az új generációnak

 

Rengeteg  szemüveges, sovány vagy kövér fiú és lány ült a bevásárlóközpont aulájában a földön egy nagy szőnyegen, mindegyik előtt laptop vagy valami szerkezet, azt bújták, kábelrengeteggel voltak összekapcsolva. Láttam, itt nekem nem nő fű, inkább elvettem egy szórólapot egy lánytól és leléptem.

 

 

 

én is kérek szórólapot!

 

 

 

Kifele menet megkérdeztem az egyik kamasz szemüvegest, hol vehetnék jóárasítva külső winchestert, mert  az kellene. Javasolt egy másik helyet, az közel volt az indiai negyedhez, amúgy is arra akartam menni. Megint metró, aztán gyaloglás.

Furcsa az élet itt, sok a park, a zöld felület, nagy a tisztaság, de a magasházak miatt mégsem barátságos. Pedig vannak nüanszok, amik feldobják az embert. Például ez az öreg kínai, aki nem értem, milyen gyógymóddal kezelt egy embert az útkereszteződésben egy fa alatt.

ez vajon mi?

Az áruházak egyébként elképesztőek, hatalmas alapterületen, 5-6 emelet magasan csak elektronikai cikkek. És ilyenből nem egy van, hanem az egész város egy pláza. Készítettem egy panorámafotót, hogy el lehessen képzelni.

 

 

 

 

 

kütyücenter

   Ez csak az aula, oldalt még rengeteg kis bolt volt, sokba benéztem, de nem volt olyan olcsó, mint számítottam rá. Áramlik a nép, vesznek, nézegetnek. Mindenütt laptopok, pendrive-ok, szerkentyűk, összekötő elemek, telefonok, játékok, szervizek, dobozok, műanyag izék, fém hogyishívjákok, becsomagolt akármik. Csak álltam, néztem és eszembe jutottak a sci-fi novellák, amikben erről olvastam. Mindent megtesznek, hogy az emberek agyon legyenek szórakoztatva, és az emberek agyon is szórakozzák magukat. A kicsik is...

kicsinek

 

 

 

 

 

 

 

...és a nagyobbak is.

játszik, zenét hallgat, telefonál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ifjú hölgy egyszerre játszott, zenét hallgatott közösen a barátjával és felkapta a csörgő mobilját. Mindezt a tömött metrón. A barátja inkább a klasszikus vonalat követte: hallgatta a zenét az egyik fülében és közben szerelmes tekintettel bámulta a lányt.

Az épületből kilépve döbbenten álltam meg és pillantottam az órámra. (Ezt az órára pillantást egy kicsit meg kell magyaráznom. Szerintem a hajózás az egyetlen olyan nyaralás, ahol az ember állandóan az óráját nézi. A hajó minden este elindul, nincs mese, pontosan vissza kell érni. Emiatt egyébként állandóan stresszben van az ember, hogy mire van még ideje és mire nincs. Akkor is mindig ellenőrzi az időt, ha öt perce nézte meg.) Ennyi időt töltöttem volna el bent, hogy rámsötétedett? Dehogy, csak megérkezett a menetrendszerű trópusi eső.

 

trópusi eső

 

 

 

 

 

 

 

Megkérdeztem, ez meddig tart, azt mondták, fél órát. És tényleg, húsz perc múlva csitulni kezdett a zuhatag, neki lehetett indulni. A szokásos módszer a belvárosban a gyalogos közlekedésre, hogy az ember bemegy a toronyház aljában lévő sokemeletes pláza egyik bejáratán, végigmegy rajta és a másik oldalon kimegy. Átkel az úttesten és a túloldalon ugyanezt folytatja. Persze ez nem mindenhol működik, de sok helyen igen. Ezáltal se meg nem ázik, se meg nem sül.

Még mindig szépek a színes házak. És a hátsó lépcsők is.

színes hátsó lépcsők

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy árkád alatt elhaladva egy táblát pillantootam meg: jazz zeneiskola. Az emeleten benyitottam egy üvegajtón, ott találtam egy tanárt, elbeszélgettünk, mi is történik itt. Olyasfajta iskola volt, mint otthon az OSZK, itt is voltak gyakorlótermek, csak modern kiadásban.

gyakorlóterem

 

 

 

 

 

 

 

Príma, így tud egy teremben 5-6 zongorista is gyakorolni! Nem kérdeztem meg, mibe fáj egy óra, pedig érdekelt volna, de a tanár szemmel láthatóan sietett, inkább továbbáltam. Pár sarokra a csilivili bevásárlóközponttól ott a zsibvásár! Azzal kezdtem, hogy ittam egy frissen csavart mangólét, nagyon jól esett, már egészen kiszáradtam. Az egész napra jellemző volt, hogy bár egyfolytában ittam, hol a vizet, amit magammal vittem, hol a már említett mangólevet, hol meg jeges mézes teát, amiben érdekes állagú bogyók úsztak,

tea Szingapúrban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mégsem kellett mellékhelységet keresnem, egyszerűen kiizzadtam magamból.

A zsibvásárban minden kapható, fedett ugyan, de kellően lepattant,

piac kívülről

bambuszrudakkal van felállványozva. Sokáig elbóklásztam itt, mindent megcsodáltam, átmentem a boltokon, kis zegzugos folyosókra jutottam, ahol ugyanolyan sokan voltak, mit egy plázában. Kíváncsiságból bementem egy szex-shopba, mit tudnak ezek az ázsiaiak, de ugyanazt a kínálatot találtam, mint egy európaiban. (Figyelem, kiskorúak ne olvassák tovább!) Műbroki minden mennyiségben, különféle síkosítók, műanyag bilincsek, szexinek gondolt fehérneműk. Az egyetlen különleges dolog, amit még nem láttam – de lehet, hogy csak én vagyok tapasztalatlan – a „doggystyle gelly vibration pussy” vagy valami hasonló nevű termék volt, egy életnagyságú (na jó, keleti életnagyságú) női hátsót formázott szeméremnyílással, amit hátulról tehet egy begerjedt férfi a magáévá. Az anyaga nem plasztik, valam zselés izé, a dobozba vágott kis lyukon át meg lehetett tapogatni.  Az egész akkora volt, mint egy kosárlabda, a formája és a színe is arra hasonlított. Hát nem tudom...

Egy előnye volt a boltnak: a piaccal ellentétben légkondicionáló működött, így egy kis levegőhöz jutottam. Felfrissültebben nézelődtem, de csak a szokásos kép fogadott mindenütt: egy pláza-egy park-egy templom.

Egy idő múlva elég is volt, vissza a hajóra. Este úgyis sok a munka.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr611022678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.