vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • tömjénzsolti: Nagyszerű! Már régen hiányoltam az újabb útibeszámolókat és a csodálatosnál csodálatosabb fotókat.... (2018.07.29. 12:57) 2018.02.13. Fort-de-France, Martinique
  • tömjénzsolti: Érdekesek és informatívak a képek,jó a tájékoztató összekötő írás is, várom a folytatást. (2018.04.15. 10:32) Szentpétervár (3. rész)
  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

2011. június 3.

2011.06.09. 10:40 :: Kis ember

 

 

 

Csandesen telnek a napok. Átálltunk az ötnapos cruise-okra, ami azt jelenti, hogy kétszer vagyunk Castaway Cayen,. Itt a hajón beállt a napi rutin, ha Nassauban vagy Castaway Cayen vagyok, délelőtt kimegyek a partra vagy a városba (ígérem lesznek még képek, két hét múlva, rengeteg), tengeri napokon és Port Canaveralban pedig gyakorolok, építgetem a repertoárt. Délután kis pihenés aztán munka. Esküvők és rendes negyvenötperces szettek váltakoznak. Az öltönyeimet beadtam a tisztítóba, féltem ám, nehogy tönkretegyék, mert nem bízom a hajómosodában mióta az egyik hajón a gyönyörű török ingemet kimosták és három számmal kisebb lett. De itt nem indiaiak a mosodások, hanem kínaiak. Ki tudja, lehet az állandó hangos “nyihaó” köszöntésemnek hála, hogy jobban vigyáztak, mindenesetre hibátlanul, gyönyörűen adták vissza az öltönyöket. Igaz, hogy a büdös izzadságszag helyett büdös tisztítószaguk volt, de ezen a személyzeti boltban található kétdolláros illatosítókendővel segíteni lehet.

 

Minden simán megy a maga útján, akárcsak a hajó a nyugodt tengeren. Egyetlen okom a szomorúságra, hogy elmegy a dzsessztrió, akikkel jóban vagyok. Igazából itt a hajón nem nagyon van kivel beszélni egy magamfajta zongoristának, a személyzet nagy részével nincs közös témánk. Egy-két olyan ember van csak, akit érdekel bármi is a világból, ilyen például a brazil Marcus, az irodista, aki hihetetlenül művelt és segítőkész. Kiderült róla, hogy éveket élt Kínában és beszéli a mandarin nyelvet (a kantonit nem, mondta mentegetőzve, az nagyon nehéz) a portugálon és az angolon kívül. Itt van még Ilija, a mindig vidám horvát felszolgáló, Tina, a kövér amerikai gyerekfelügyelő, Lucy, a brit pultoslány, aki mindig olyan álmodozóan néz rám és már-már karikatúraszerűen angol, Jelena a férfiasan viselkedő rövidhajú, napszemüveges szerb hoteltiszt. Sokakkal váltok szót, leginkább a munkával kapcsolatban, technikusokkal, esküvőszervezővel, a tisztekkel, de komoly témáról eddig csak a trióval, annak is a házaspár tagjával sikerült beszélgetni. A férfi igazi vagabund, Németországban született és élt sokáig, aztán turnézott az Egyesült Államokban a Scorpions gitárosával, progresszív rockot játszottak, itt ismerte meg a feleségét Las Vegasban, a szép és nagyon csinos énekeslányt. Remek dzsesszt játszanak, igazi finom, szórakoztató műfajt, a fehérre festett nagybőgő szépen betölti a teret mikor szól, a zongorista pont csak annyit játszik, amennyit kell (“...hogyhogy túl sok benne a hangjegy!? Pont annyi van benne, amennyi kell!” - mondta Mozart), az énekeslány pedig, amellett, hogy szép hangja van, mindig mosolyog és kellemes a szemnek is. Úgy volt, hogy négy hónapig maradnak, de azt mondták rájuk, hogy túlságosan szofisztikáltak, nem jók az átriumba, így jövő hónapban menniük kell. Ki érti ezt? Sajnálom, mert amellett, hogy Martin, a német bőgős élő szótárként szolgált nekem a beszélgetésekkor (bár a német “zsákbamacska” kifejezést ő sem tudta angolra lefordítani a feleségének), értelmesek és nyitottak voltak. Az angol duó is aranyos, de ők annyira angolok, hogy nem igazán lehet velük az időjáráson kívül másról beszélgetni, a közvetlen szakmai témákat leszámítva. Most én és ők vagyunk az Átriumban, úgy látszik, mi nem vagyunk túl szofisztikáltak. Remek zenészek egyébként ők is, érdekes megfigyelni, ahogy a három különböző típúsú zenész, a zongorista, a rockosabb duó és a dzsessztrió mennyire másként gondolkodik. Amíg nekem dalok és stílusok járnak a fejemben, azaz mindig más stílust igyekszem játszani, alkalmazkodva a hangulathoz, addig a jazzistákon hallatszódik a harmóniacentrikusság, a duó gitáros-zongoristája pedig zongorázás közben is jól hallhatóan riffekben gondolkodik, az egyszerű harmóniák mellett jó kis húzása van a daloknak, amit a lány Janis Joplinra hasonlító hangja tökéletesen kiegészít. Szerintem mindhármunknak lenne hely a nap és a kristálycsillár alatt, de hát ki vagyok én, hogy megértsem, mi miért történik? Körülbelül ugyanannyira nem értem, mint hogy miért van tengeri nap éppen Nassau és Castaway Cay között az ötnapos cruise-on, ami nagyjából olyan, mintha a Budapest-Biatorbágy távot autóval kétnaposra terveznénk, utána pedig egyvégtében elhajtanánk Zürichig. Amint azt sem értem, hogy miért van nekem egy szettem fél hat és negyed hét között a töküres bárban, mikor ugyanakkor az egyik legelegánsabb étteremben ott árválkodik a zongora, a pincérek meg alig győzik kihordani az ételt, annyian vannak.

De hát az ember nem állat, hogy mindent tudjon, én meg nem fogom megmondani nekik, hogy mit kellene tenniük a beosztásommal. Az étterem török vezetőjével jóban vagyok, mióta eljátszottam neki az “Üsküdara Gideriken” című török dalt, ez nagyjából a mi “Tavaszi szél vizet áraszt”-unknak felel meg. Ali, mert hát hogyan is hívhatnának máshogy egy törököt, azóta hangosan köszön és mosolyog.

 

Végre volt alkalmam megismerkedni egy pár emberrel a “staff”-ból. Azokat hívják itt így, akiknek az a feladatuk, hogy szórakoztassák az utasokat. Az ötnapos cruise-ok végén ugyanis előadnak egy dalt, azt kellett lekísérnem. Ilyen vidám kis dalocska, arról, hogy mit tennének, ha nem lennének a tengeren. Semmi az egész, I-IV-V-ös pattern, esz-tamos bal kézzel (um-cak, um-cak), csak vicceskedni kell benne. Például amikor bejön egy srác balerinának öltözve, hogy ő bizony az szeretne lenni (hahaha), akkor a hattyúk tava dallamát kell ráültetni a zenére, meg ilyenek. Két év Balettintézet után ez nem egy nehéz feladat. Mivel reflektorfényben ülök, gondoltam kicsípem magam, felvettem a szmokingot, a fekete-fehér cipőmet és a fekete-fehér kottafejes nadrágtartómat, volt sikere a pingvincuccnak. Még hogy nem a ruha teszi az embert!

 

 

Este – azaz éjjel, mert itt éjfél után kezdődik az este a személyzetnek – megint megnéztem a “Szexmisszió” című príma lengyel filmet, hogy pikánsabb legyen, lengyelül de magyar felirattal. Ismét jókat röhögtem rajta és ennek csak az egyik oka volt, hogy nagyon tetszik a film, jó és emberi gegek vannak benne. A másik oka, hogy nem olyan régen volt egy kis vitám egy marék idióta feministával az interneten. Antoni Rita, a “nőkért (vagy nőkert?) pont hu egyik harcos nővédője írt ugyanis egy recenziót a fimről, amiben mást sem látott, minthogy a gonosz férfiak azzal poénkodnak, hogy milyen ostobák a nők. Nem bírtam ki, beírtam a fórumba, természetesen női álnéven, mert ha férfiként teszem, akkor nem vitatkoznak, hanem lehurrognak (négy láb jó, két láb rossz, ugye). Megírtam neki a saját stílusában, hogy nem baj az, ha valaki annyira buta, hogy nem veszi észre, hogy egy film, főleg amit a létező szocializmusban készítettek nem arról szól, amiről a felszínen a történet, hanem az a baj, ha ezt az ostobaságát még világgá is kürtöli. A Szexmisszió ugyanis egy nagyon jó kis rendszerkritika, pontosabban az ötvenes évek szűk levegőjét parodizálja ki, nagyjából olyan, mint nálunk a Tanú, csak nem annyira közvetlen. Van benne minden: koncepciós per, történelemhamisítás (Kopernikusz nő volt! Einstein nő volt!), militarizmus, üres szlogenek és a látszólagos szabadság mögött megbújó totalitarizmus. A konklúziója pedig kifejezetten orwelli. Kiemelni egy filmet a kontextusából és úgy a saját szempontjainkat belelátni pedig nem vall túl objektív hozzáállásra. Végül is mennyire hülyék már a hollók, hiszen egy egyszerű hízelgéssel ki lehet énekelni a szájukból a sajtot, nem? Amíg a filmet néztem, sokszor eszembe jutott, hogy az ilyen genderszakos megmondólányok, akik elvégzik a “vaccpaör” szakot (barátod a gugli) vajon mire alkalmasak? Például jöhetnének ide felszolgálónak vagy takarítónak. Ha bírják.

 

 

 

A képeken a Disney Dream látható éjszaka Nassauban, valamint a bahamai haditengerészet büszkesége, a "Bahamas" cirkáló. Mellette szokott még állni a "Nassau" is, de az éjszakára elveszett.

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr812970003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Évamama 2011.06.09. 21:16:44

Ó jaj, micsoda giccs a hajó teteje! Más:Sajna a szöveg egy részét nem értettem (csak zenészeknek??) Mozart ilyet mondott? Ha sok időd van, majd olvasd el Beethoven életét (jó vastag könyv, nekünk megvan) szegény... Olyan rémes, hogy tele volt kisebbségi érzéssel, mert ronda volt és mindig szegény, és amilyen pechje volt, egy magyar nőt imádott élete végéig (bizonyos Brunsvik családból). Most ez hogy jutott eszembe? A zsenik sohasem boldogok (na nem azért mert nem lenne övék a mennyek országa) Pusz

Kis ember 2011.06.10. 16:15:51

Nem giccses, hanem azok a nyitott fedelzetek es zajlik rajtuk az elet. A szines csoekigyo az Aquaduck, a fel hajon ativelo vizicsuszda. A feher a lepcsoket, kekes-pirosas fenyek pedig a medenceket es a barokat vilagitjak meg.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2011.06.19. 01:53:11

Látom meggyűlt a bajod a feministákkal. Sokan fognak engem hímsovinisztának tartani, de váleményem szerint nagy az ő bűnük. Kitartó munkával elérték, hogy 1. Egy férfi már nem képes eltartani a családját, a feleségnek is muszáj dolgozni. 2. Ettől a gyerekeket nincs aki nevelje. 3. Miután a feleség egyenjogú (ki kételkedett ebbe egyáltalán? Csak az idióták)a férfinak is kell mosogatni, mosni, főzni, takarítani. De a nőnek nem kell falat fúrni, kocsin kereket cserélni, mert az "férfimunka". 4.A férfi nem dolgozhatja magát agyon a munkahelyén, mert akkor "nem törődik a családjával", meg akkor többet fog keresni minta nők, ami ugye vérlázító. Lassan mindenki abbahagyta a hajtást, a kényelmes munkatempó meg versenyhátrányba hozta az egész világát "fehérembernek", most jönnek a sárgák, akik dolgoznak mint állat. 5. Minden pedagógus nő lett, akik eleve irtóznak a technikától, ezért a fiúkból nem tűzoltót, vasutast, lakatost, villanyszerelőt, asztalost, technikust mérnököt nevelnek, hanem filozófust, szociológust, humánpolitikust, médiakommunikátort és egyéb diplomás ablakpucolót, ergo a műszaki innováció és tettrekészség mely végsősoron életképes gazdaságot, eladható termékeket jelent elment távolkeletre. Elismerem elég nagyívű parabola, de én a feminizmust tartom az egyik gombának, mely beindította a penészedését a világunknak.