vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • tömjénzsolti: Nagyszerű! Már régen hiányoltam az újabb útibeszámolókat és a csodálatosnál csodálatosabb fotókat.... (2018.07.29. 12:57) 2018.02.13. Fort-de-France, Martinique
  • tömjénzsolti: Érdekesek és informatívak a képek,jó a tájékoztató összekötő írás is, várom a folytatást. (2018.04.15. 10:32) Szentpétervár (3. rész)
  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

2012. november 1. Puerto Vallarta

2013.05.16. 21:16 :: Kis ember

(Bár Puerto Vallartában sokszor jártunk, egy bejegyzésben írom meg)

Puerto Vallarta nevét először a Balfácán című Pierre Richard filmben hallottam, kemény két „l”-lel mondták. Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide. Igaz, azt sem, hogy Dél-Franciaországba (Stop! Nizzába!), aztán pedig de. Amikor otthon az útvonalat nézegettem, ahol Mexican Riviera néven futott ez a cruise, gondoltam itt úgyse lesz semmi különös, csak homokos tengerpart, meg napernyők. Hát… volt.

Puerto Vallarta már nagyon délen van, a nap reggeltől estig őrjítően süt. A hajóra messze hangzó rikoltások és makogások hallatszanak, a kikötőben kisebb állatkert található. A papagájok, mint már sok száz éve keményen dolgoznak gazdájuknak.

papagáj.jpgPapagáj

Csak egy dollár egy fénykép. Bezzeg mikor régen planétát húztak! (Önre fényes jövő vár! Pénz, szerelem, utazás!)

A városba taxival lehet bejutni 10 dollárért vagy helyi busszal 10 pesoért, ez nagyjából 80 dollárcent. Kettőnknek is elég olcsó. A megálló csak egy kósza oszlop a soksávos út mellett, minden busz megáll, rajtuk titokzatos jelek, megbízhatóbb, ha az ablakra mázolt feliratot nézzük.

légkondi és felirat.jpgLégkondi és felirat


De a legjobb, ha megkérdezzük a sofőrt. Annak idején furcsállottam, hogy nem beszélnek angolul, de aztán egyszer valaki elmagyarázta, hogy tanuljak meg spanyolul, legalább annyira világnyelv, mint az angol. Hát, igaz ami igaz, Dél- és Közép-Amerikában el lehet vele boldogulni. „A la centro?” – kérdeztem a sofőrt és mikor mondta „si”, akkor felkapaszkodtunk a járműre. Itt a buszok magánkézben vannak, sok a párhuzamos szakasz, ahol egymással versengenek az utasért. Ez nem kényelemben vagy szolgáltatásban jelenik meg, hanem aki előbb ér a megállóba, az szedi fel az utast.

Prousti vonalként itt eszembe jut, mikor sokat jártam Svájcba és egy féllegális busztársaság mikrobuszaival mentem, lévén az a legolcsóbb és még gyorsabb is, mint a klasszikus busz. Nem volt konkrét menetrend vagy megálló, hanem megmondták, hétfőn-szerdán-pénteken délután háromkor a medvéknél találkozunk; ez a Bärengrabennél lévő parkolót jelentette. Később ez a társaság kettévált, az egyik invesztált kényelmes Mercedes buszokba, a másik nyomta tovább az öreg Fordokkal, amelyekbe egyébként Bécsben a BP kútnál egyszer tankoltak összesen – igaz, akkor a csomagtartó mögött lévő illegális tankot is teletöltötték, ez kitartott nekik Genfig. Ezt a fissziót én nem tudtam, várom a Mercit, mikor megjelent a Ford. Indulunk – mondták és már söpörtek is a szokásos tempójukkal. Később rám telefonáltak a mercisek, hogy hol vagyok, negyedórát vártak rám. Hát valahogy így happolják el a puerto vallartai sofőrök is egymás elől az utasokat. Ennek következménye, hogy az amúgy is kissé hektikus közlekedésben megvadult bikaként fúrják magukat a kisbuszok. Szegény M. egyszer nagyon elsápadt, mikor pont mellette-alatta nekiszorítottunk egy kisautót az elválasztó betonszegélynek. Szerencsére nem történt baleset, csak dudálás, ökölrázás. A buszok egyébként a szétesés határán mozognak, ami az utakat (a belvárosi rész kövezett beton) és a vezetési stílust elnézve nem is csoda.

érdekes sof.jpegÉrdekes sofőrülés

Én csak attól féltem, hogy egy komolyabb fékezésnél belém áll a törött kapaszkodó, de mindig szerencsésen megúsztuk. És hogy ne a forgalomra figyeljünk, buszzenészek szállnak fel elég gyakran. Végül is, ha van bárzongorista, presszózenész, lounge-gitáros, akkor miért ne lehetne buszmuzsikus is?

buszgitáros.jpgBuszzenész

Nem csak (hamis) gitárral kísérik magukat az énekesek, egyszer felszállt egy fickó az oldalára erősített Sokol rádió-szerű alkalmatossággal, amiből telefonhangon szólt valami zene és arra ráénekelt. 5 pesot adtam neki, ez nincs fél dollár. Kapott volna húszat, ha abbahagyja, mindegy. Minden kikötőbe illik egyébként helyi pénzzel érkezni, mert a dollárt ugyan mindenhol elfogadják, de drágábban mérik a holmikat. A pesoinkat is a buszsofőrnél egy kis fadobozba kellett leszámolni, mikor elfogytak, egy dollárt kért az útért, ami – árfolyamtól függően – 12-13 peso. Le az árdrágítókkal!

Buszsof.jpegBuszsofőr

Maga a belváros párhuzamos macskaköves utcákból áll, szedett-vedettnek tűnő házakkal. Van köztük igaz békebeli is,

békebeli épület.jpgBékebeli épület

és van nagyon modern is: például a színház. És lám, kik jönnek éppen ide?!

ki jön ide.jpgKi jön ide?

Egy másik alkalommal pedig a Princess nevű női hegedűs formáció plakátját láttam. Kicsi a világ: Pados Kriszta, a Princess egyik tagja gyerekkori ismerősöm, öccse osztálytársam volt még a nyolcadik kerületben. Vicces lett volna összefutni vele itt a Föld másik végén.

Nekem az apró üzletek tetszenek, a régebbiek, melyeknek az ajtaja mindig nyitva, hogy a bentlévők egy kis (benzingőzös) levegőhöz jussanak.

órásüzlet.jpgÓrásbolt

Mint a képen is látható, a járda beton, az úttest pedig betonba öntött kavicsokból van kirakva. Ráz is rendesen, kemény a talpnak is, de legalább romantikus hangulatot kölcsönöz az utcáknak.

romantikus utcák.jpgRomantikus utcák

A belváros is hegyes-völgyes, felkapaszkodva egy meredek utcácskán hamisítatlan mexikói hangulat árad. A gyerekek egyenruhában épp jönnek haza az iskolából, a nyitott ajtókon át az utcára száll a tortilla és a bab szaga. Kóbor, vagy inkább mindenkihez-tartozó macskák másznak odébb szemrehányó tekintettel, hogy miért zavarjuk meg őket pihenésükben. Az emberek kikukkantanak, ki az aki erre jár, ide már nem szokása a turistáknak feljönni, maradjanak csak lenn a sétányon. Amelyik kinézetére olyan, mint bármelyik másik, ahova gazdag nyugati turisták járnak. A hatvanas évek enciklopédiáiban ezekre írták, hogy „Puerto Vallarta tengerpartja, háttérben a modern városrész” és mellé egy fekete-fehér raszteres kép.

modern város.jpg„Modern város”

A sétányt övező korláton szerelmespárok ücsörögnek az árnyékban,

szerelmespár.jpgSzerelmespár

kicsit odébb a kedvencünk, a kiugrott papból lett filozófus-festő, túl forradalminak találták a gondolkodásmódját, ezért eltanácsolták a katolikus egyházból,

fest.jpegA festő…

abból él, hogy remekbe szabott kutyákat és egyéb állatokat fest akrillal, például egy fürdőkádban hátán fekvő tehenet.

es kepei.jpg…és képei

Régi ismerősként üdvözöljük (Buenos díás, senor pintor), már régóta fájt a fogam egy képre tőle, végül rendelésünkre meg is festette. Utána irány az egyik kis utca, ahol 25 dollárért 80 percet (!) masszíroznak. Jólesik végigfeküdni a hűvös lepedőn, a hangszóróból halk jingjang zene szól, majd a százkilós barna bőrű masszőrnő nekilát az embernek. Először az ágy „orrlyukán” finom illatú illóolajokat szagoltatnak, utána egy kis nyújtás majd kezdődhet a masszázs. Bár teljesen meztelen az ember, semmi erotikus nincs benne, inkább csak rendkívül megnyugtató. Még amikor a hátán fekszik a férfiember s éppen útban lóg a lógója, azt is olyan természetességgel teszik odébb a lepedőn keresztül, hogy semmi izgató nincs benne. (Ellentétben a Cabo San Lucasban történtekkel, de arról majd a maga idején.) Végig figyelnek rá, hogy semmi ne legyen kényelmetlen:a fejem ne lógjon, a derekam ne húzódjék, mikor átfordulok segítenek, hogy ne feszüljenek meg az izmok. Utána egy korty vizet is kapunk.

Hamar elszalad a majd’ másfél óra, van még időnk csatangolni. Benézünk egy kozmetikai szalonba, végigkérdezzük, mi micsoda. Az „intim szőrtelenítésnél” találunk egy „brasilieno” programpontot, mikor rákérdezek mi az, a férfivendégtől amúgy is feszengő kislány szinte suttogja: todo. Azaz minden szőrt leszednek. Hát persze, ahogy a braziloknak a karneválok idején, mikor csak egy kis pajzsocska takarja a szerelem nyílását! Hiába, nyelvi környezetben a legkönnyebb tanulni.

Egyik alkalommal hatalmas tömeg tolongott ünneplőben a templom körül, negyven fokban is szépen felöltözve. A templom szentjének neve napja volt, igazi fiesta hangulat, minden méteren valami árus vagy gyanús külsejű löttyöt, vagy gyanús szagú élelmiszert árul. A magas járdakövön ülve emberek tucatjai falnak, kutyák rohangásznak fontoskodva, gyerekek kezében színes zászlócskák. Sok a környező falvakból érkezett parasztember, bő fehér peónruhában.

Meg lehet zavarodni, mert ellentétben a legtöbb kikötővel itt nem igazítják a hajó óráját a szárazföldhöz. Mindig figyelni kell, hogyha ötre kell visszamenni, az itt hat óra, nem szabad pánikolni. Egy gyors kávé mindig belefér a Café Moliendoban, ebben az apró kávézó-étkezdében, ahol helyi csirkeragut eszem, míg M. isteni capuccinót kortyolgat. Benéz közben a pék is, leteszi a frissen sütött csokis karikákat, trécsel a boltossal.

 

pék és péksütemény.jpgPék és péksütemény


És vissza a buszút ugyanaz. Száguldozó, két centis helyeken előretörő sofőrök, van, hogy összeér a tükrük, buszmuzsikus, megfáradt, munkából hazatérő emberek. Egy-kétszer beugrunk a nemrég épült bevásárlóközpontba is, itt mindent körülleng a légkondicionált unalom. Hát, inkább a meleg és az élet.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vizizene.blog.hu/api/trackback/id/tr25303649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.05.20. 10:25:01

No végre valami új híradás. Látom Márti is megérkezett. Kellemes utazást!

szciklon 2013.05.28. 23:46:09

óóóóó a képem!!!!