vízizene

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

Friss topikok

  • tömjénzsolti: Nagyszerű! Már régen hiányoltam az újabb útibeszámolókat és a csodálatosnál csodálatosabb fotókat.... (2018.07.29. 12:57) 2018.02.13. Fort-de-France, Martinique
  • tömjénzsolti: Érdekesek és informatívak a képek,jó a tájékoztató összekötő írás is, várom a folytatást. (2018.04.15. 10:32) Szentpétervár (3. rész)
  • Zsomatograf: Hello! Eltűnt a Szentpétervár 1. része. :-O Mondjuk a Feedly becachelte, így ott meg tudtam nézni... (2018.02.20. 08:42) Szentpétervár ízelítő
  • Kis ember: @luxusMátéslusszkulcs: Az útnak vége, de nemsokára jön a következő. És ígérem, hogy befejezem az ... (2018.01.24. 11:33) 2017.07.27. Visby, Gotland
  • Csöre: wow!Hűha!Hajjajjaj!Meg se tudok szólalni! És a ti hajótok "csak" olyan böhöm nagy volt??? Azért az... (2017.11.18. 15:18) 2012. december 17. Panama-csatorna

Linkblog

Megint a vízen vagyok. Az angol és a Disney hajók után most a Silver Wind fedélzetén. Az út a Karib-tengeren és Dél-Európa partjainál vezet. Esténként a koktélbárban zongorázom, napközben a kikötőkben mászkálok. Élmények, benyomások egy bárzongoristától.

AZ ÚTVONAL

Hogy merre járok, az https://www.icruise.com/ships/silversea-cruises-silver-wind-cruise-itineraries.html oldalon lehet megnézni

2017.06.19. Arendal

2017.07.07. 12:15 :: Kis ember

Na itt nem tudom miért kötöttünk ki, nagyon helyes norvég kisváros. Sebaj, gondoltam feltekerek az egyik hegyre, de valaki lenyúlta a bringát. Hökkenten nézem a helyét a második decken a lépcsőfordulóban. Vihetnék egyet a maradék három kerékpárból, de nem bízom bennük, ezt az ezüstszínűt rendbe hozattam. Akkor marad a séta.

 

arendal_kikoto.jpg

Arendal kikötő

 

Kiélvezem a már említett uniós vívmányt, a roaming nélküli telefonálást, hosszan értekezek Tengerész barátommal a MIDI alapjairól. Fantasztikus figura, alig múlt hetven, de már tízszer annyit letett az asztalra, mint egy átlagos ember: járta a tengereket, házat, hajót épített (azazhogy épít, mert soha egy percre nem pihen) és most tangóharmonikázni tanul. Kölcsönadtam neki a régi hangszeremet, annak a működését tisztázzuk, mérnöki agya pillanatok alatt fogja fel a zenei digitális jelátvitel logikáját. Közben lihegek, mert erősen felfelé tartok, hogy legalább egy jó panorámaképet készítsek. Megéri, mert a táj gyönyörű.

 

arendal_panorama.jpg

Arendal panoráma

 

Előrevetíti a következő út szépségeit, mikor a fjordok közt hajózunk majd. Holnap Oslóban kezdünk!

komment

2017.06.16. Koppenhága

2017.07.07. 12:09 :: Kis ember

Ugyanott kötöttünk ki, ahol 2008-ban a Queen Victoriával. Akkor végigszenvedtem a várost, mert állandóan leesett a bicikli pedálja, most az ezüstszínű trekkingemmel könnyen bejártam mindent. Az időjárás nem volt túl kegyes: erős szél fújt és időnként az eső is eleredt. De Koppenhágában ez senkit nem zavar, ha esik, ha fúj, a lakosság 35%-a biciklivel jár mindenhova, sőt a város vezetése azon dolgozik, hogy ez az arány elérje az 50%-ot.

 

esoben_is_1.jpg

Esőben is

 

Olyan mértékű a kerékpárközlekedés, hogy komoly szabályokat és beruházásokat kellett foganatosítani. Ilyen például a kétszintes kerékpártároló a vasútállomáson.

 

kerekpartarolo_a_vasutallomason.jpg

Kerékpártároló a vasútállomáson

 

Azért ilyen üres, mert itt estére hagyják a biciklit az ingázók. Idáig vonattal jönnek, innentől pedig bebicikliznek a munkahelyükre. Képzeljünk el egy ilyet a Nyugati vagy a Keleti Pályaudvarnál, ahonnan negyedóra alatt be lehetne érni minden belvárosi munkahelyre! Nem nagy összegű fejlesztés és rendkívül környezetbarát, ráadásul mindenki jól jár: aki ingázik, kevesebbet költ és a biciklizéssel hamar el tud intézni mindent. Akinek muszáj gépkocsiba ülni, azelőtt csökken a dugó, mert kevesebben fognak autózni. A városlakók pedig a légszennyezettségtől mentesülnek. Az úthálózatot átalakították, minden nagyobb útvonalon van irányhelyes kerékpársáv, kisebb padkával elválasztva az úttesttől. Az utak gépjármű-áteresztőképessége így ugyan csökkent, de személyre lebontva – a sok biciklis áthaladás miatt – nőtt! Meg is látszik a városon: a másfélmilliós nagyváros házainak falai tiszták, nem ül meg mindent az olajpára.

 

Itt például nyolc perc alatt hetven biciklis haladt át, ma már több mint háromezer!

 

kerekparosszamlalo_reggel_tizkor.jpg

Kerékpárosszámláló reggel tízkor

 

es_nyolc_perccel_kesobb.jpg

… és nyolc perccel később

 

Annyira sok a bringa, hogy vannak helyek, ahova egyáltalán nem szabad lakatolni, vagy behajtani vele. A tárolók mindig tömve vannak, a legjobb lakatolóhelyek pedig foglaltak. Nekem is volt olyan, hogy az utca túloldalán sikerült csak egy masszív oszlopot találnom, van aki csak a hátsó kereket zárja le, mert nem talál fix pontot.

 

Tycho Brahe, a híres csillagász mellszobra mellett elhaladva

 

csillagasz.jpg

Csillagász

 

jutok be a városházához. Brahe (1546-1601) óriási felfedező volt, ő látott először szupernóvát, bizonyította hogy az üstökösök az űrben haladnak és nem a légkörben és másodpercnyi pontossággal kiszámította a csillagászati év hosszát.

 

varoshaza.jpg

Városháza

 

Rögtön mellette Andersen, a nagy meseíró szobra,

 

andersen_szobra_1.jpg

Andersen szobra

 

vele szemben a Tivoli, Európa egyik legnagyobb vidámparkja.

 

tivoli.jpg

Tivoli

 

A korai órában természetesen zárva van, csak a kerítésen át fényképeztem be, tetszetős.

 

tivoli_belul.jpg

Tivoli belül

 

Christiania-hoz érdemes volt biciklivel menni. Az Európai Unió új szabályozásának hála immáron úgy működik a telefonom mint otthon, így hát a mobilnetet kihasználva a Google maps kisasszonya mondja a fülembe, mikor merre forduljak. A számtalan zöldfelület egyikén átvágva érem el a hippinegyedet.

 

christiania_felulrol.jpg

Christiania felülről

 

Rengeteg falra festett ábra jelzi, hogy tilos fényképezni, tiszteletben tartom, csak a bejáratoknál lövök képet.

 

christiania.jpg

Christiania

 

Christiania egy önjelölt autonóm városrész Koppenhágában, közel ezren laknak benne. 1971-ben foglalták el az első lakók a korábbi laktanyát, azóta hippinegyedként működik. Kisasztalokon árulják a féllegális könnyű drogot, a kannabiszt. Azért féllegális, mert hivatalosan tilos, de nem veszik túl szigorúan.

 

christiania_masik_bejarat.jpg

Christiania másik bejárat

 

A környezet eléggé lepusztult és vannak olyan öreg hippik, akik szemmel láthatóan itt ragadtak a hetvenes évekből, csak ráncosabbak lettek és a foguk hullott. Anarchisztikus rend uralkodik, elég békés népeknek tűnnek. Sok dán úgy tekinti Christianiát mint egy sikeres társadalmi modellt, viszont az itt lakók között sok a hontalan, munkanélküli és a szociális támogatást igénylő. Hogy is fogalmazott Margaret Tacher? „A szocializmussal az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze”. Annyira azért nem jó fejek, mikor az egyik idősebb fickót, aki szemmel láthatóan utoljára kb harminc éve volt tiszta, azóta csak szív, megkértem hogy hadd készítsek egy fényképet, amin ő ugyan nem, de a keze és az abban látható füstölgő méretes trombita és a háttérben a biciklik látszanak, az volt az első kérdése, hogy ebből mi haszna lesz neki? Elvem hogy képért nem fizetek, legfeljebb adományt adok, ha olyan kedvem van, úgyhogy faképnél hagytam. Örülhetne hogy bekerül a blogomba és ilyen minőségi olvasótábor láthatja!

Legyűröm magamban a kispolgárt és megyek egy kört a bringával. A fő megélhetést ahogy észreveszem a fű árusítás és a bicikliszerelés, -készítés jelenti. Utóbbit komoly műhelyekben végzik, készülnek itt mindenféle nem hagyományos kerékpárok, teherbiciklik, gyerekhordozók.

 

hippitanya.jpg

Hippitanya

 

Elég hamar megunom, keleteurópainak nem újdonság a lepukkantság és a tengés-lengés.

 

Kisebb hidakon át jutok vissza a belvárosba, az egyiken méretes tábla hirdeti, hogy kéretik nem lakatolni.

 

ne_lakatolj.jpg

Ne lakatolj!

 

Szerintem teljesen hülye szokás lett ez is, hogy mindenhova lakatot raknak a szerelmesek. Komoly problémát jelent egy idő múlva a súlyuk.

 

A Nyhavn, az „Új kikötő” (alig háromszáz éves, egész új) romantikus házai között áthaladva

 

nyhavn.jpg

Nyhavn

 

érem el a Christiansborg palotát, melynek egyik szárnya parlamentként is funkcionál. Oldalában konyha, istálló és minden ehhez szükséges felszerelés. A képe előterében például lovaspálya található.

 

christiansborg_palota_es_parlament_1.jpg

Christiansborg palota és parlament

 

Sajnos nincs időm bemenni, pedig az előtérbe bepillantva szépnek tűnik. Majd máskor.


A királyi palotánál (illetve az egyik királyi palotánál, mert van belőle pár, ez éppen a téli palotának tűnik) elkapom az őrségváltást. Aranyosak a legények, meg jól is néznek ki, de arra a szemüvegesre nem biztos hogy rábíznám a csata sorsát.

 

orsegvaltas_1.jpg

Őrségváltás 1.

 

orsegvaltas_2.jpg

Őrségváltás 2.

 

orsegvaltas_3.jpg

Őrségváltás 3.

 

orsegvaltas_4.jpg

Őrségváltás 4.

 

orsegvaltas_5.jpg

Őrségváltás 5.

 

A Rosenborg kastély volt a nyári rezidencia, itt őrzik a koronaékszereket.

 

rosenborg_kastely.jpg

Rosenborg kastély

 

Kéttucat kínai turista akar éppen bejutni és megnézni, üvöltöznek, harákolnak, mindegyik kezében szelfibot, inkább eloldalgok.

 

koronaekszerek_kastelya.jpg

Koronaékszerek kastélya

 

Hirtelen elered az eső, pont most nem hoztam kabátot. Bemenekülök egy arab gyorsétterembe, amíg eszem, a kedves tulajdonos rátölt a telefonomra, hogy a GPS továbbra is működjön.

 

allolampas_merci.jpg

Állólámpás merci

 

A városháza előtt építkezés, a palánkon egy, a kilencvenes évekből ismert „Szerencsekerék” c. műsorhoz hasonló játék: hova menjek?

 

hova_menjek.jpg

Hova menjek?

 

Kipörgetem de valami nagyon távoli hely jön ki, lassan a hajó felé mennék már. Újra a Nyhavn-en keresztülmegyek, a Charlottenborg művészeti központ frontján installáció, ablakait a menekültek mentőmellényeivel töltötték fel.

 

installacio.jpg

Installáció

 

A Kis Hableány szobra pont útba esik,

 

kis_hableany.jpg

Kis Hableány

 

aranyos de felkapott szobor ez is, naná hogy busszal hozzák ide a hülye turistát. Nekem sokkal jobban tetszik a mellette lévő parkban a szökőkút

 

szokokut.jpg

Szökőkút

 

és legalább a környezet sem olyan ipari.

 

Koppenhága iszonyú drága, mikor könnyelműen négy képeslapot adok fel, kifizetem egy közép-afrikai ország GDP-jének egynegyedét, először el se akarom hinni, azt hiszem egy nullával többet mondott az árus. Mindegy, egyszer élünk. Nem is nagyon nézegetek semmit, inkább majd a hajón bevacsorázok, még szerencse, hogy a fiókomban van elrejtve pár alma.

 

meg_a_lazadok_is_bicikliznek.jpg

Még a lázadók is bicikliznek

 

komment

2017.06.14. Kieli-csatorna

2017.07.07. 10:29 :: Kis ember

A Kieli-csatorna az Északi-tengert köti össze a Balti-tengerrel, 100 kilométer hosszú. Mindkét oldalán zsilipelni kell, cserébe nem szükséges megkerülni Dániát.

 

Valami nem stimmelt, mert reggel nyolc helyett csak dél után úsztunk be a zsilipbe.

 

zsilip.jpg

Zsilip

 

Ennek köszönhetően aztán Wiesmarba későn érkezünk másnap, egy csomó programot törölnek is.

 

A zsilipelés a szokásos módon zajlott, méreteire jellemző, hogy hárman is befértünk. Mögénk még beállt az Ernst Hagedorn és a Habip Bayrak tankhajó.

 

usznak_be_a_tobbiek.jpg

Úsznak be a többiek

 

ket_tankhajo.jpg

Két tankhajó

 

Jól látszódik, hogy az Ernst Hagedorn mennyivel terheltebb, a Habip Bayrak (Bayrak barát?) rendesen kinn van a a vízből, a maximum nyolc méteres merülése helyett alig négy méter a merülése, az orrtőkéje is szinte teljes egészében látszódik.

 

habip.jpg

Habip

 

A hajókat szabályosan kikötik (tehát nem úgy, mint a Panama-csatornánál, ahol kisvasút vontatja át őket)

 

munkas_kikotes_kozben.jpg

Munkás kikötés közben

 

kotel_a_bakra.jpg

Kötél a bakra

 

A csatorna szélessége 102-160 méter között váltakozik, érzésre teljesen Ráckevei Dunaág, még a hattyúk és a kacsák is megvannak.

 

hattyuk_kacsak.jpg

Hattyúk, kacsák

 

10 magashíd keresztezi a víziutat, ezeken kívül kompjárattal lehet átkelni.

 

 

komp_keresztezi_a_csatornat.jpg

Komp keresztezi a csatornát

 

A levegőnek édesvíz-szaga van, az idő enyhe. Lassan lemegy a nap és a szabályosan elhelyezett lámpák gyöngysora kijelöli utunkat.

 

megy_le_a_nap.jpg

Megy le a nap

komment

2017.06.12. Antwerpen

2017.07.01. 19:57 :: Kis ember

Ismét a város közepén kötöttünk ki. Remek ez a kishajó! A rossz idő ellenére biciklire pattantam és körbejártam a belvárost. Ittam egy forró csokoládét tejszínhabbal (ha már Belgium ugye), aztán elindultam a szecessziós negyed felé. Útközben rengeteg ortodox zsidót láttam, az egyik éppen biciklizett, menet közben lekaptam.

 

ortodox_zsido_biciklizik.jpg

Ortodox zsidó biciklizik

 

Rengetegen bringáznak, szinte minden nagyobb úttest mellett van bicikliút, a kisebb utcákon pedig vigyáznak az emberre.

 

szecesszios_negyed.jpg

Szecessziós negyed 1.

 

szecesszios_negyed_2.jpg

Szecessziós negyed 2.

 

Utána a gyémántpiacra hajtottam. Ez összesen három utca Z alakban, sorompó fedi el az utat, de gyalog és kerékpárral be lehet hajtani. Állítólag a világ gyémántkereskedelmének 85-90 százaléka ezeken az utcákon folyik keresztül. A piacot a kilencvenes évekig a haszid zsidók uralták, de az elmúlt két évtizedben az indiaiak és az örmények lassan átvették a nagy részét.

 

zsidok_es_indiaiak_a_gyemantutcaban.jpg

Zsidók és indiaiak a gyémántutcában

 

A nagyobbik objektívemnek (70-300) hála tudtam pár képet lőni, mert egyébként – teljes joggal – nem örülnek neki. Így is odalépett hozzám egy biztonsági őr, s mikor a holland szövegére értetlenül néztem, folyékony angolsággal udvariasan megkérdezte, mit fényképezek éppen? Mondtam, hogy turisztikai látványosság az utca, ezért fényképezek. Továbbra is rendkívül udvariasan, ám borzasztó határozottsággal megkérdezte, hogy megnézheti-e a képeket, merthogy itt nem szabad fényképezni. Mondtam nincs kiírva sehol, erre egy épületen lévő áthúzott fényképezőgépre mutatott. Mondtam neki, hogy az épületbe be se mentem, nemhogy fényképeztem volna benn. Megfordult a fejemben, hogy elküldöm a fenébe, hiszen közterületen azt fényképezek akit akarok, de végül is nincs semmi titkolnivaló a képeimen. Szerencsére az utolsó képen egy nő szerepelt a kutyájával, rögtön megenyhült. Látta hogy nem egy bizonyos személyt fényképeztem, hanem úgy általában, mikor abba akartam hagyni a mutogatást, kérdezte, hogy biztos nincs több kép? Mutattam, hogy már csak épületek vannak máshonnan, akkor mosolygott és jó utat kívánt, magyarán szépen kirúgott. Amit akartam úgyis láttam, úgyhogy inkább eltoltam a biciklit. A környező utcákban persze egymás hegyén-hátán a gyémánttal foglalkozó ékszerüzletek, ár nincs kiírva sehol. Fleur, régi svájci ismerősöm egyszer Zürichben a Bahnhofstrassén megjegyezte, mikor kíváncsi voltam a kirakatban lévő órák árára: „ha érdekel az ára, akkor ez neked túl drága”. Nos ezek szerint ezek az ékszerek is túl drágák nekem, el is pályáztam.

 

Antwerpen házai károkat szenvedtek a II világháborúban, mert a németek, el akarván pusztítani a kikötőt rendesen megszórták a várost V-rakétáikkal és sok közülük ide tévedt. Szerencsére rengeteg szép ház megmaradt, mint például ezek:

 

elvaros.jpg

Belváros

 

A belvárosba tartva messziről hallottam a Miasszonyunk templom harangjátékát, teljes Mozart opera hangzott el Németalföld legmagasabb katedrálisának tornyából.

 

katedralis.jpg

Katedrális

 

A dóm előtti téren a szobor a barátságot hivatott ábrázolni, nekem úgy tűnik, hogy a „Végtelen történet” c. filmet idézi meg.

 

szobor_a_katedralisnal.jpg

Szobor a katedrálisnál

 

A főtéren a városháza

 

varoshaza.jpg

Városháza

 

mellett az úgynevezett céhházak állnak.

 

fo_ter.jpg

Fő tér 1.

fo_ter_2.jpg

Fő tér 2.

 

A tér közepén lévő szobor Antwerpen nevére utal, Braboon a fiatal hős éppen a gonosz Antigoon óriás kezét dobja a folyóba (Hand werpen, kézdobás).

 

Minden sarkon az elmaradhatatlan sörözők és cukrászdák

 

a_dom_toveben.jpg

A dóm tövében

 

Bár a város eredetileg erődítmény volt, a régi városfalból már alig maradt. Erődnek is csak ez a másolat jutott, a Het Steen nevű a Schelde folyó partján, nem messze a hajónktól

 

 

kastely_a_vizparton.jpg

Het Steen

 

Még gyorsan bevásároltam 12 liter vizet egy nagyobb boltban, mert a kikötő mellett pofátlanul drágán adták. A kerékpárom csomagtartójára rászíjazva viszont könnyedén elvittem a húszcentes palackokat. A kikötőben nem működött a fémdetektor, a határőrnő mosolyogva mondta, hogy ugye biztos nem akarom felrobbantani a hajót? És továbbengedett, így sikerült elkapnom még az ebédet.

 

 

antwerpen_varoshaza.jpgVárosháza kutyával

komment

2017.06.11. London

2017.06.29. 12:54 :: Kis ember

Három napot töltünk Londonban, pontosabban egy egészet és két felet. Még pontosabban én egy egészet, kisebb megszakítással és egy felet, mert az utolsó fél napon megint ügyeletes vagyok. Úgy terveztem, hogy jól kihajtom magam és az ügyeleti napon majd henyélek.

 

A Tower-híd mellett dokkoltunk, a HMS Belfast hadihajóhoz kötöttünk ki. Kényelmetlenséget okozott, hogy a múzeumhajón keresztül nem járhattunk ki, hanem csónakkal vittek át bennünket a túlsó partra. Emiatt aztán idegbetegség volt a munkakezdés, mint az majd később kiderül. Vigasztalásképp a munka közbeni szünetek alkalmával nézegethettem a mesehidat.

 

a_tower_hid_ejjel.jpg

A Tower-híd éjjel

 

Próbáltam szép kisimult víztükröt fényképezni, de hosszú záridőt lehetetlen a hajón elérni. Akkora a forgalom a Temzén, hogy folyamatosan hullámok csapódtak a Silver Cloudnak. Hiába elég nagy a tömege, azért meg-megingott a hajó, bemozdult a fényképezőgép.

 

silver_cloud.jpg

Silver Cloud

 

A vizet nézve teljesen megzavarodtam, a Temze ugyanis a városközpont felé folyt, holott nem jöhettünk arról, a London híd alatt nem fértünk volna át. Felvilágosítottak, hogy az árapály miatt a folyó mindkét irányba folyik, hatórás ciklusokban apad és árad. Rendkívül szokatlan és érdekes jelenség!

 

A kedvünkért is felnyitották a hidat.

 

Silver Cloud passing under the iconic Tower Bridge in London today!

 

Teát is zongoráztam és az utasoknak immigration (pecsételős beléptetés az országba) is volt, utána munka, úgyhogy csak éjfélkor szabadultam. Egyáltalán nem ismertem még a várost, kiszaladtam két órát sétálni. Az idióta angol jegyrendszer miatt (buszra csak jeggyel lehet felszállni, viszont ilyenkor már sehol nem lehet jegyet kapni) csak gyalog mehettem. Ha nem tudtam hol vagyok, megszólítottam valakit. Furcsa mód még én beszéltem a legjobban angolul. Lengyel és olasz lány, arab fickó igazítottak útba. Igaz, péntek éjjel egy óra volt, gondolom a decens angolok már az ágyukban pihentek, a nem decensek pedig autókkal grasszáltak. A Szent Pál bazilika mellett elhaladva

 

szent_peter_katedralis_oldalrol.jpg

Szent Pál katedrális oldalról

 

 

szent_peter_katedralis_fobejarat.jpg

Szent Pál katedrális főbejárat

 

a Strandig jutottam. Az elegáns üzletek kirakatában hajléktalan aludt. Azonnal bevillant a Bicska Maxi szövege: ...és a Stranden múlt vasárnap kinn feküdt egy friss tetem...

 

es_a_stranden_mult_vasarnap.jpg

...és a Stranden múlt vasárnap

 

Visszasétáltam, mert másnap rendkívül fárasztó napom lesz.

 

kiadovallalat.jpg

Kiadóvállalat

 

Reggel korán keltem, mert megbeszéltem a találkozót kilencre a barátaimmal. M. és L. idén költöztek Cambridge-be, M-nek remek állása van egy nyomdában, L. pedig könyvelőként dolgozik és neveli a két imádnivaló gyereket. Az előző nap feltérképezett metróállomásra mentem és vettem egy napijegyet. 14 font volt, ami rengeteg pénz, cserébe viszont a minden tömegközlekedési eszköz a rendelkezésemre áll 24 órán át. A fantasztikus metróhálózat, a helyes piros buszok, minden. Majdnem elrontottam, mert a P. G. Wodehouse könyvekből ismert Charing Cross pályaudvar felől érdeklődtem, holott a család a King's Crosson várt rám. Jó hajós módjára még egyszer leellenőriztem a telefonon és gyorsan módosítottam. Az üvegfal mögötti angol kamaszfiú a nemzetére jellemző hidegvérrel tűrte a hülye turista szenvedését és ugyanolyan nyugalommal igazított útba az újabb úticél felé. Irány a Tube!

 

tube.jpg

Tube

 

Várost néztünk a szokásos útvonalakon, Piccadily Circus, Trafalgar tér, Big Ben, Buckingham palota. Utóbbinál nagy szerencsénk volt, éppen a királynő születésnapjára gyakorlatoztak, felvonult a parádés menet.

 

 

vonul_a_sereg.jpg

Vonul a sereg

 

A gyerekek nagyon élvezték, kivételesen én is örültem még a skótdudásoknak is.

 

 

skotdudasok.jpg

Skótdudások

 

Érti valaki, hogy miért jó ez a hatalmas fejfedő? L. szerint azért, hogy nagyobbnak és félelmetesebbnek látszódjanak. Egyáltalán nem praktikus, viszont szép.

 

angol_fejfedo.jpg

Angol fejfedő

 

Tizenegykor elváltunk egymástól, ők elmentek a gyerekekkel a British Museumba, én rohantam vissza a hajóra, mert déltől welcome zenét kell játszanom a Panoráma bárban. Ez általában Toby feladata, de mivel a múltkor kisegített Barcelonában egy teával, most visszakérte. Bár Man szigetéről származik, a rokonai itt élnek, jogos kérés volt, hogy helyettesítsem. A csónak a negyedórás ígért várakozás helyett huszonöt perc múlva indult. Elkéstem tíz percet, beleugrottam az öltönyömbe és rohantam a Panorámába, még a nyakkendőt is a zsebemben vittem fel. Szerencsére sehol senki, a már beszállt utasok inkább a nyitott fedélzeten ebédeltek, csak az egyik géptiszt látta vendégül a családját. Iszonyú éhes voltam, kértem egy capuccinót a bárostól, isteni finomat készített, cserébe fél órán át Queent játszottam neki. I think this is a beginning of a beautiful friendship.

Tartottam negyedóra szünetet, lerohantam enni az étkezdébe, majd vissza. Kettőkor végeztem, nem sokkal később megjöttek M-ék a kishajóval. Szerencséjük volt, pont indult a komp, még be tudtak ugrani. Végigvezettem őket a hajón, a La Terazzában megebédeltek. E., a fiúgyerek már a beszállásnál brillírozott, a biztonsági tiszttel angolul beszélt, R., a kislány csak mosolygott, de tőle az is elég, olyan szép, hogy mindenkinek megolvad a szíve ha csak ránéz. Már most, hatévesen is tisztában van ezzel, igazi királykisasszonyként viselkedik. A La Terazza a legúribb étterem a hajón, még előző nap beszélgettem a hoteldirektorral, ő biztatott, ha nem túl zsúfolt, együnk ott nyugodtan. A két kiskölyök úri módon viselkedett, látszik hogy M. és L. nagy szeretettel és gondosan neveli őket. Ígértem nekik forró csokit, azt is megkapták meg amit szemük-szájuk kívánt. A szülők persze berzenkedtek hogy mindenfélét összeesznek, de hát ez a szülők dolga, a magamfajta nagybácsié pedig hogy elrontsam a gyerekeket.

Ebéd után újra a várost jártuk.

 

 

westminster.jpg

Westminster

 

A Big Bennel szemben álló Churchill szoborról M azt mondta, azért nem telepednek rá a madarak, mert gyenge áram van a fejébe vezetve.

 

 

churchill.jpg

Churchill

 

A Downing Street 10 természetesen körbekordonozva, az angol zászló kevélyen lobog a sarkon.

 

 

nezz_az_eg_fele.jpg

Nézz az ég felé

 

Tetszik a II. Világháború asszonyainak állított emlékmű.

 

 

emlekmu_1.jpg

Emlékmű

 

Monty szobra is jó helyen áll.

 

 

montgomery_szobot.jpg

Montgomery szobor

 

Egy bódéban fidget spinnert árultak, gyorsan vettem egyet E.-nek. R.-t kérdeztem, ő mit szeretne, naná hogy ő is azt akart. Ezzel menő lesz, az osztályban neki lesz egyedül. E.-éknél már mindenkinek van. M-ék kézzel-lábbal tiltakoztak, de leérveltem őket, hogy mi is mindig kaptunk vásárfiát és a tikitaki vagy a jojó semmivel se volt értelmesebb mint a fidget spinner. Ez legalább csöndes, nem kopog, nem búg, nem csivitel.

 

Jól elfáradtunk, nekem úgyis mennem kellett vissza estére dolgozni. A Trafalgar téren

 

nelson_oszlop.jpg

Nelson oszlop

 

 

trafalgar_ter.jpg

Trafalgar tér

 

búcsút vettünk egymástól. M. általános iskolás osztálytársam, L pedig egy gimnáziumba járt velem. Soha aktuálisabb nem volt a ballagási nóta: „Szétszór a sors, mint szél a port...” Egy gyors ölelés, ki tudja mikor látjuk egymást újra?

 

A Charing Crossnál szálltam fel a metróra, eszembe jutott az összes Agatha Christie regény. Nagyon angol!

 

 

charing_cross.jpg

Charing Cross

 

A komp persze most is késett, kapkodva kellett átöltözni, percre pontosan értem fel a bárba. Munka, vacsora, munka, zuhany, munka, aztán éjfélkor már kissé elfáradva, de újra belevetettem magam Londonba, ezúttal biciklivel. A kompra ismét 25 percet kellett várni, az egyik lány balhézott is miatta, teljesen igaza volt. A legtöbb legénységnek éppen csak pár órája van kimenni, ebből loptak el majdnem felet ezek a pernahajderek.

 

Suhantam a Temze partján, a London Eye-nél elfordultam a Westminster Rd. Felé.

 

 

london_eye.jpg

London Eye

 

A máskor turistáktól hemzsegő Big Ben környéke kihalt.

 

big_ben_ejjel.jpg

Big Ben éjjel

 

Mit szépítsük, rámtört a pisilhetnék, minden be volt zárva. A Buckingham palotát körbevevő kert viszont nyitott, így mint aki csak egy fát akar megcsodálni behúzódtam az árnyékba. A szívem megmelegedett: istenem, én Kisember a nyolcadik kerületből megértem azt, hogy egyenesen az angol királynő egyik fáját...

 

buckingham_palota_ejjel.jpg

Buckingham palota éjjel

 

Miközben a munka dandárjában voltam, rengeteg kerékpárost láttam elszáguldani. Már korábban is feltűnt, hogy gyanúsan sok sárga mellényes bringázik a városban szerteszét, de most vagy ötven ment el mellettem. Ennek a fele se tréfa, felkaptam a drótszamárra és utánuk eredtem. Nem volt könnyű beérnem őket, de pont a palotánál sikerült, mert nagyon szabálykövetők voltak. Elmesélték, hogy Nightride rekord zajlik éppen, ezer biciklis mindegyike száz kilométert teker az éjszakai Londonban. És tényleg, szerte a városban találkoztam velük, mindenhol óriási csapatokban közlekedtek.

 

tomeges_nightride.jpg

Tömeges Nightride

 

Vigyorogtam, ez aztán az élet!

 

Mivel már háromnegyed kettőre járt az idő, elkezdtem a hajó felé csorogni. Beleakadtam Drake admirális galleonjába.

 

drake_galleonja.jpgDrake Galleonja 1.

 

 

A Silver Cloud az eddigi legkisebb hajóm a maga tizenhatezer tonnájával. A Queen Mary II több mint kétszázezer tonnát nyom. És még az is inog kissé, mikor átkel az Észak-Atlanti óceánon, a Cloud pedig... ahogy Robert, a recepciós fogalmazott, „azt is megérezzük, ha fingik egy bálna”. Ehhez képest Drake ezzel a ….vacakkal hódította meg a fél világot. És ha hideg volt, nem volt fűtés, a fedélközben nem volt légcsere, ha nem fújt a szél, akkor csak az áramlatok sodorták, ha felhős volt az ég, nem tudták, merre járnak, a vízzel, élelemmel, rummal takarékoskodni kellett, mert ki tudja, mikor jutnak hozzá legközelebb. Orvosi ellátás, kommunikáció nulla. Eszembe jutottak a hosszúnak tűnő hétnapos transzatlanti átkelések és némán álltam egy percig, tisztelettel adózva az öregeinknek, milyen kemény legények voltak.

 

 

drake_galleonja_2.jpg

Drake galleonja 2.

 

Hajnali negyed négyre értem vissza a hajóra. Másnap délelőtt csak heverésztem a nyitott decken és nézegettem, hogy nyitják-csukják a Tower-hidat

 

nyitjak_a_tower_hidat.jpg

Nyitják a Tower-hidat

 

Délután kihajóztunk, hosszan haladtunk a Temzén, békés angol falvak és gyárak hajóépítő üzemek váltották egymást.

 

Bye bye London, good bye!

Illés: Bye Bye London

komment

2017.06.08. Honfleur

2017.06.23. 12:13 :: Kis ember

Ha Saint Malo úgy nézett ki, mint egy pálya az Age of Empires-ből, akkor Honfleur egy kiragadott képkocka egy mesejátékból. Az előbbi komor és rideg, szeles, fenséges, addig utóbbi barátságos, szelíd, romantikus. Saint Maloban a kő dominált, kőházakban laknak és templomuk is kőből épült.

Honfleurben fából vannak az épületek, híres fatemploma kedvesen köszönti a főtérre látogatót.

 

 

templom_kivul.jpgTemplom kívül

 

A Silver Cloud felúszott a Szajnán, így értük el ezt a Le Havre kikötővel szemben található nyolcezer fős kisvárost a Szajna-híd tövében. 1027-ben említik először a nevét, a XII században forgalmas pontja volt a Rouent Angliával összekötő útvonalnak. Biztonságos kikötője miatt stratégiailag jelentős szerephez jutott a százéves háború idején. 1357-ben és 1419-1450 között az angolok elfoglalták és uralták. Késöbb a franciák innen indultak az angol partok ellen.

A százéves háború után Honfleur jelentősége a tengerészeti kereskedelem fejlődésével egyszerre nőtt. 1503-ban innen indult útjára például Binot Paulmierde Gonneville Brazília partjaihoz, egy helyi lakos, Jean Denis Újfundlandig jutott 1506-ban, 1608-ban pedig Samuel de Champlain Quebec megalapítója hajózott ki innen. Ezek miatt a tengerentúli kapcsolatok miatt Honfleur a rabszolgakereskedelem egyik központja lett. A francia forradalom véget vetett a város virágzásának, később a XIX századi fakereskedelem az észak-európai országokkal kissé kárpótolta. Ekkor kellett a régi kikötőt egy újjal kiváltani, mely mind a mai napig hasonló funkcióban működik. A kép bal sarkában látható a híd alatt.

 

honfleur_latkep_a_hegyrol.jpg

Honfleur látkép a hegyről

 

Biciklivel tekerek be a kikötőből a városba, alig pár perces az út. A régi kikötőt a Szajnával összekötő csatorna felől érkezem

 

honfleur_panorama.jpg

Honfleur panoráma

 

és egy felnyitható kis hídon keresztül máris a belvárosban találom magam. Kisebb csoportosulásra leszek figyelmes, közelebb érve a La Marseilles hangjait hallom, megemlékezés zajlik. 1944 augusztus 25-én szabadították fel a belga, kanadai és angol egyesített erők a várost. Politikus (talán polgármester?) kinézetű fickó beszédet mond, plecsnis katonák állnak vigyázzban, zászlók bólintanak a föld felé.

 

unneples.jpg

Ünneplés

 

Utána a fúvószenekar megindul a főutca irányába, a forgalmat lezárják, szerencsére a biciklivel ki tudom kerülni a lassú menetet. A régi kikötőt, akárcsak a templomot számtalan festő megfestette, Gustave Courbet, Eugene Bodin vagy Claude Monet. Nem csoda.

 

kikoto.jpg

Kikötő

 

Innen csak egy ugrás a főtéri templom. A Szent Katalin templom és a harangtorony a XV században épült, a százéves háború befejeztével. Az eredeti templomnak egy hajója volt (az északi hajó), a harangtoronnyal szemben. 1496-ban újabb munkálatok kezdődtek, a második hajót építették. A harangtorony külön áll az épülettől, mert a fa szerkezet nem bírná el a  harangok súlyát.

 

harangtorony_furgonnal.jpg

Harangtorony furgonnal

 

A toronyban az idők folyamán hol négy, hol hat harang lakott. A templom ebben a formájában változatlan maradt egészen 1829-ig, mikor újjáépítették neoklasszicista stílusban. A belső pilléreket kecsesebb oszlopokra cserélték. A kettős karzat a XIX. század végén került a helyére,

 

templom_karzat.jpg

Templom karzat

 

a mostani kinézetet 1926-ban kapta a templom. Ahogy a kikötőt is, úgy a templomot és a XIX. század óta minden vasárnap megrendezett piacot is számtalan festő vászonra vitte: Paul Huet, Eugene Bodin, Alexandre Dubourg, Johan Barthold Jongkind, Calude Monet, Raoul Dufy. Ezt a hagyományt folytatta a XX. században Paul_elie Gernez, Henri de Saint-Deils és Andre Hambourg.

 

templom_belul_1.jpg

Templom belül

 

Meglátszik hogy halász- és hajósnépek laknak erre, a templomot telerakták hálókkal, vitorlásokkal.

 

orgona_vitorlasokkkal.jpg

Orgona vitorlásokkal

 

Óriási szerencséje Honfleur-nek, hogy a II. Világháborúban teljesen épségben maradt – ellentétben a folyó túloldalán fekvő Le Havre-val, melyet porig romboltak.

Biciklire kapok és elindulok kifelé a városból. Egy ideig közepesen forgalmas úton kaptatok felfelé, majd egy falunál elfordulok élesen jobbra, amerre a város feletti hegyet sejtem. Jó darabig enyhén emelkedik az út, körülvesz a vidéki Franciaország szaga: frissen kaszált fű-, tehénszar- és lószag. Annyi városi bűz és sós levegő után kifejezetten üdítő. A kilátónál megpihenek, alattam terül el Honfleur. Kisvártatva két fiatal francia lány érkezik francia buldogokkal.

 

francia_bulldogok.jpg

Francia bulldogok

 

Meredek úton jutok vissza a városba, alig öt perc suhanás az egész. Az aszfalt hirtelen macskakőre vált, óriásit fékezek, szerencsére a Pireuszban helyrehozott bringának jól működnek az alkatrészei.

A középkori hangulatot árasztó utcában

 

tipikus_haz.jpg

Tipikus ház

betérek egy crepes bárba, rendkívül stílusos, a sarokban zongora, a vizet korsókban hozzák, a négyzet alakú palacsinta remek. Csokoládéfagylalt, tejszínhab és valami édes szirup van rajta. A mosdóban a „Honfleur halásznapok” plakátsorozat darabjai évekre visszamenőleg.

Még legurulok a bolt mellett

 

uzlet.jpg

Üzlet

a térre,

 

ter.jpg

Tér

 

aztán lassan visszaevickélek a hajóra. A hajófeljárón a kis kínai pincérnővel találkozom, akinek szavát se lehet érteni, szomorkodik mert elment a shuttle bus, elmagyarázom neki, hogy érhet körülbelül negyedóra alatt gyalog a városba.

Este felváltva játszom francia és angol zenét, közeledünk Londonhoz.

komment

2017.06.07. Saint Malo

2017.06.23. 11:22 :: Kis ember

Saint Malo a kalózfészek úgy néz ki, mintha most megelevenedne egy fejezet az Age of Empires játékból. Itt minden kőhöz történet tapad. A 45 ezer fő lakosú kisváros Bretagne nyugati részén húzódik falai mögé, dacolva az örökösen fúvó szélnek és a világ legnagyobb árapályának, mely a 13 métert is elérheti.

 

saint_malo.jpg

Saint Malo

 

Tenderezünk, van időm készülődni. Bianca az egyik hostess legörbült szájjal áll a csónakplatformnál. Kikészíti a hideg idő, vissza akar menni a mediterránra. Én is. Pár percig szövögetjük a terveinket, hogy elraboljuk a hajót és irány Barcelona, aztán kicsit felvidulva megyünk a dolgainkra. Ő tovább pátyolgatja az utasokat, én megreggelizem, kis rendet rakok a kabinban aztán elindulok. A mentőcsónak a faltól körülbelül száz méterre tesz le, meg kell keresni a kaput, melyen át visszajutunk a középkorba.

 

szinte_minden_utca_ilyen.jpg

Szinte minden utca ilyen

 

A XII század óta lakott településen mintha megállt volna az idő, csak a kirakatok és az autók figyelmeztetnek, hogy már másik században járunk. A falak azokról az időkről mesélnek, mikor a francia kalózok innen indulva portyáztak az óceánon.

 

keskeny_haz_a_dom_toveben.jpg

Keskeny ház a dóm tövében

 

Egyik leghíresebb volt közülük Robert Surcouf (1773-1854), ki hazafias színben tüntette fel tevékenységét, akárcsak angol kollégája Drake.

 

robert_surcouf_szobra.jpg

Robert Surcouf szobra

 

A szobor a Quebec-ház tövében áll, mert az itteni hajósok kóborolták be a Szent-Lőrinc folyó környékét. Hogy ez mekkora teljesítmény, azt mutatja majd londoni bejegyzésem, ahol látszódik egy galleon mérete.

 

A komor kőépületek jól illenek az óriási árapálykülönbség miatt megtépázott parthoz. Az évmilliók óta tartó állandó ostromot még a bazaltsziklák is nehezen bírják.

 

tengerpart.jpg

Tengerpart

 

A városban igen csekély az autóforgalom, nem is igazán lehet a szűk utcák miatt máshogy, mint gyalog közlekedni. Egy-két főbb útvonalon lépésben ugyan haladhatnak gépjárművek, de a legtöbb helyen úgy kell árut szállítani, ahogy dédapáink is tették – kiskocsival, vagy a lépcsők miatt a hórukkos ember viszi a vállán.

 

irok_haza.jpg

Írók háza

 

A fenti képen a nemzetközi Írók háza látható egyébként.

 

Pár helyen van nagyobb térség, ilyen például a katedrális.

 

katedralis.jpg

Katedrális

 

Persze ez sem akkora, hogy teljes pompájában meg lehessen csodálni a dómot.

 

katedralis_belul.jpg

Katedrális belül

 

A késő XV században épült La Houssaye ház:

 

la_houusaye_udvar.jpg

La Houssaye udvar

 

A kanadai kapcsolat jele a Maison du Quebec. Mondanom sem kell, hogy a kiállítás kizárólag franciául tekinthető meg. Pff.

 

maison_du_quobec.jpg

Maison du Quebec

 

Ottjártamkor épp egy fiatal pár tolta be a biciklijét az udvarba. Jól fel voltak szerelkezve, sátor, hálózsák és matrac púpozódott a csomagtartón. Franciák és így járják be a vidéket. Legjobb!

 

kanadai_haz.jpg

Kanadai ház

 

A főutcán persze zajlik a turistacsalogató élet: éttermek, divatszaküzletek, szuvenírárusok. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen helyen, amely szemmel láthatóan a külföldiekből él, miért nem lehet rendesen megtanulni angolul?! Nem azt kérem, hogy Shakespeare szonetteket szavaljanak (úgyse érteném), de legalább egy tollat kérni a képeslap mellé ne legyen gond az eladótól...

 

Az árak persze az egekben, itt van például ez a tenger gyümölcseit áruló bolt,

 

tengeri_herkentyu_bolt.jpg

Tengeri herkentyű bolt

 

ahol potom 26 euróért ehetünk langusztát.

 

draga.jpg

Drága

 

Mivel amúgy sem vagyok nagy seafood rajongó, inkább bemegyek az élelmiszerboltba, ahonnan kis francia kolbászkákkal és egy baguettel a hónom alatt távozom a legelső padig. Az a gond ugyanis, hogy a hajón az étkezde egykor bezár és ha addig nem érek vissza, akkor nincs ebéd, legközelebb hatkor jutok kajához. De inkább az első szettem után, negyed nyolckor szoktam vacsorázni. Mivel a kantinban finom és bőséges az étel, ezért napközben csak pár falatkára van szükség. Ha teát is zongorázom, akkor pedig ott a lehetőség a finom capuccinóra és hozzá egy-egy apró süteményre. Ha biciklizni megyek ki, akkor előtte jól bereggelizem és elég egy szendvics vagy kebab estig. Ha csak sétálok, akkor megteszi a friss kenyér pár darabka kolbásszal. Nem törődve tehát senkivel és semmivel, a belvárosi padon jóízűen löncsölök.

 

Mellettem egy borbélyüzlet, magyarul is kiírták!

 

magyarul_is_kiirtak.jpg

Magyarul is kiírták

 

A kastély ma szállóként üzemel,

 

kastely.jpg

Kastély

 

tövében iskolások játszanak

 

gyerekek_a_kastely_toveben_1.jpg

Gyerekek a kastély tövében

 

Vetek még egy búcsúpillantást a tipikus házak egyikére

 

tipikus_haz.jpg

Tipikus ház

 

majd Perryvel, a szobatársammal, akivel véletlenül összetalálkozom visszaindulunk a kikötőbe. Perry a szokásos módon reagál a városra: nagyon drága, de talált jó internetet, le tudta tölteni amit akart és beszélt a családjával is. Nagyjából ennyi neki minden kikötő, tipikus fülöpszigeteki, lő egy szelfit a közeli helyszínek előtt és aztán beül egy kávézóba netezni. Két felnőtt gyereke van, meg kell fognia minden fillért.

 

Visszafelé már billeg kissé a mentőcsónak, erősödött az óceánról fújó szél, a vitorlások vígan szelik az öböl habjait

 

sziget.jpg

Sziget

 

A Silver Cloud persze nyugodtan várakozik két bólyához kikötve.

komment

2017.06.03. Bordeaux

2017.06.22. 18:31 :: Kis ember

Szerencsétlen időbeosztás jött ki Bordeaux-ban. Délután négykor kötöttünk ki, pont akkor kezdtem teát zongorázni, utána 18:30-kor folytattam a bárban. Másnap ügyeletes voltam, harmadnap hajnali háromkor indultunk. Negyed hattól hatig kiszaladtam és éjjel bringáztam három órát. Így lett számomra a papíron három napos látogatásból – nem egészen négy óra! De hát van amikor összejönnek az ilyenek, Lisszabonban is ügyeletes voltam, igaz, ott már rengetegszer jártam. És Londonban is az leszek az utolsó fél napon, de addigra úgyis ki fogok purcanni. (Így is történt, ld majd a londoni bejegyzést).

 

Az első háromnegyed órámban csak végigszaladtam a belvároson. Remek kis hajó a mienk, fel tud úszni a folyókon, pont még az a méret, hogy elfér, most is a belvárosban kötöttünk ki a Garonne folyó partján.

 

kilatas_a_hajorol_nappal.jpg

Kilátás a hajóról nappal

 

Az idő meglehetősen hűvös, borongós. A belvárosban rengetegen nyüzsögnek, szombat lévén ráérősen sétálgatnak az emberek.

 

nagyon_francia.jpg

Nagyon francia

 

Az egyik kapunál színpad, vagy hatan rappelnek franciául.

 

rapkoncert_a_kapunal.jpg

Rapkoncert a kapunál

 

A francia rappel kapcsolatban ambivalensek az érzéseim. Alapvetően a rapműfajt nem szeretem, értem én hogy a ritmus mindenekfelett, de a legtöbb szám alapja, kísérete sírnivalóan egyszerű harmóniákra épül, dögunalom. A francia nyelv ad neki egy különös bájt, pláne ha négerek énekelnek franciául. Pár percig hallgatom, aztán elunom, továbbmegyek.

A rakparton búcsú zajlik éppen, hajózási kiállítással egybekötve. Igazi érdekesség a mini tengeralattjáró

 

ez_is_sarga_tengeralattjaro.jpg

Ez is sárga tengeralattjáró

 

és a százhatvan centis mikrohajó, a Vera Hugh.

 

ezzel_az_atlanti_oceanon.jpg

Ezzel az Atlanti-óceánon!

 

1992-ben, Amerika felfedezésének 500. évfordulója alkalmából Tom McNally navigátor ezzel kelt át az Atlani-óceánon! Az „őrült tengerész”, ahogy városában, Liverpoolban nevezik, hajóját anyjáról, Veráról és apjáról Hugh-ról nevezte el. Mindig bolond volt kissé, számtalan kalandban vett részt, gyerekkora óta más se érdekelte, mint a tenger. Többször áthajózott az óceánon maga készítette járműveivel, nem egyszer kellett kimenteni. Elhatározta, hogy a világ legkisebb hajójával szeli át az Atlantit. Tanári állását otthagyva indult a nagy kalandra, hogy megdöntse hőse, Hugo Vilhen, a törpe tengerész rekordját, aki egy ötlábas (másfél méteres) minijachton kelt át az óceánon. 1992 elején egy bolt második emeletén épített egy 5 láb 2 hüvelyk (1,57 méter nem retardált mértékegységben) hosszú hajót. Egyik késő éjjel a bolt kigyulladt, a beomlott padlózaton át a szerkezet lezuhant a földszintre és összetört. Emberünk olyan volt, mint a király a Gyalog-galoppban,

 

Gyalog galopp - Egy szép napon ez mind a tiéd lesz, fiam!

 

azonnal új hajó építésében kezdett. A Vera Hugh eléggé tákolmány jellegű lett, mivel fogytán volt a pénze, mindenféle maradékokból hozta össze. Tengerész barátom hajójából, az Amapolából (www.amapola.blog.hu) kiindulva tudom azonban, hogy ez értő kezek alatt cseppet sem megy a minőség rovására.

A La Manche csatornán lévő ellenszél és nagy forgalom miatt McNally úgy döntött, inkább a kontinensről indul. Hajóját átfuvaroztatta Lisszabonba, ő pedig utánautazott. A busz a Margino úton tette le, ahonnan a kikötőhöz egy forgalmas nyolcsávos úton és vasúti síneken kellett átkelnie. Brit lévén rossz irányba nézett és egy kisteherautó elütötte. A sofőr megállt, majd mikor látta hogy életben van, elmenekült. Tom véresen, szakadt ruhában a hajójához rohant, időben érkezett az összehívott sajtótájékoztatóra, egy csapásra híres lett. Mintha nem lenne elég baja, egyik este, miközben az ellátmányt pakolta, két részeg felugrott a nyitott hajócskára, portugálul énekeltek. A jármű megbillent, víz folyt be a kabinba és a Vera Hugh elsüllyedt. A részeg portugál ki akart ugrani a partra, de a kabátja beakadt, elmerült és buborékok jöttek már az orrán, mikor Tom utánaugrott és kiszabadította. Megmenekült, de a csónak elektromos berendezései a sós vízben áztak és teljesen tönkrementek. Újra meg kellett javítani.

A lisszaboni szél kedvezőtlen az induláshoz, ezért Dél-Portugáliából akart indulni. 1992 decemberében azonban borzasztó erős viharok szakadtak arra a vidékre, a hatméteres hullámok rendkívül kockázatossá tették a hajózást, a portugál hivatalok nem is engedélyezték az indulást. Családja hívta haza az ünnepekre, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy ebben az évben még útra keljen, hiszen ez Amerika felfedezésének 500. évfordulója. Tíz napja volt rá...

A kikötői hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartották, nehogy a tiltás ellenére elinduljon. December 27-én a szél keletire fordult, úgy döntött, itt az ideje kihajózni. Két nagy zsák teljesen használhatatlan cuccot cipelt a dokkhoz és megkérte az őröket, hogy vigyázzanak rá, amíg ő a hajóját teszteli, mindjárt visszajön a fontos eszközökért, mondta. Így lógott meg.

Pár nappal később kimerült a rádiója, csak lámpákkal tudott már jelezni. Egy nagyobb hajó ezt nem vette észre és elütötte, szerencsére nem lett komolyabb baja, csak a belső tér telt meg félig vízzel. Tom reszketve a hidegtől pumpálta ki a sós levet egész éjjel. Először 1993 februárjában ért szárazföldet Funchal kikötőjében, Madeirán. Rengeteg kaland – például tönkrement a desztillátora, így félig sós vizet ivott – után, 113 nap elteltével ért földet San Juanban, Puerto Ricóban. 12 kilót fogyott és a veséje majdnem tönkrement.

 

 

Sajnos rohannom kell vissza a hajóra dolgozni. Éjfélkor végzek, azonnal biciklire kapok. Elkél a pulóver kinn. A kerékpáromon agydinamóval ellátott világítás működik, sajnos a hátsó lámpa valamikor még az érkezésem előtt letörött, csak macskaszemmel rendelkezik, óvatosan kell a sötétben közlekedni. Legelőször a börzéhez lyukadok ki.

 

borze.jpg

Börze

 

Innen jobbra fordulok, a Szűz Mária templomot megnézem még, aztán irány vissza amerre a belvárost sejtem. Egy kereszteződésnél rossz felé megyek, hamar a külvárosban találom magam. Csendes utcákon suhanok, orromat megcsapja a friss növényillat, a városi kerthez érek. Körbekarikázom, majd egy lánytól útbaigazítást kérek, teljesen másfelé mutat, mint gondoltam volna. Gyanakodva indulok arra de tényleg nő a népsűrűség, egy büfénél még a biztonság kedvéért megkérdezem, merre az arra, tízszavas franciatudásomra rendkívül udvariasan reagálnak, azonnal „monseiur” leszek, pedig csak a „Centre Ville” után érdeklődöm.

A belvárosba a számtalan kapu egyikén térek vissza.

 

kapu.jpg

Kapu

 

A Szent András katedrális kecses épületét elhagyva

 

szent_andras_katedralis.jpg

Szent András katedrális

 

a bulinegyedbe érek; szombat este lévén tele fiatalokkal. Bordeaux egyetemi város, meg is látszik rajta. Fiatalos, lendületes és tele élettel. Az egyetemisták mindenhol házibuliznak, akárcsak Sophie Marceau annak idején. A fiatalok az ablakokban ülnek, hangoskodnak és szemmel láthatóan pokoli jól érzik magukat.

 

kapu_ii.jpg

Kapu II

 

Az idő rohamosan telik, átszaladok a hídon a túlpartra, de ott ilyenkor, hajnali kettőkor nem találok semmi érdekeset. A túloldalon ragyog a kastély. Megéhezem, ilyenkor már csak a kebabos van nyitva, eszem egy perzsa módra elkészített kebabot, remek.

 

Másnap későn kelek, nincs hova sietni. Kiülök a hátsó fedélzetre, nézem a várost. Már tegnap feltűnt, hogy a villamos – felsővezeték nélkül közlekedik!

 

villamos_felsovezetek_nelkul.jpg

Villamos felsővezeték nélkül

 

Ráadásul ahol csak lehet, füvesítették a pályát.

 

fuvesitett_villamossinek_vezetek_nelkul.jpg

Füvesített villamossínek vezeték nélkül

 

Ide aztán igazán illik a Rolls Frakció száma, hogy „Magyarázd meg, hogy mitől megy a villamos!”

 

Rolls - Mitől megy a villamos?

 

Az idő kifejezetten hűvös, pulóver kell és hosszúnadrág. Elkezd az eső cseperészni, aztán mintha mindegy volna, el is áll. A parton ennek ellenére folytatódik az ünneplés, bár elég gyéren szivárognak a népek. Tőlünk is szépen látszódik a két kiállított vitorláshajó. Innen úgy tűnik, hogy most is tengerképesek.

 

vitorlasok.jpg

Vitorlások

 

Gyönyörködnék a katedrális tornyában, de a két mellette lévő daru bezavar a képbe. Általános megfigyelésem (Kisember második fényképezős törvénye), hogy ha nagytotált akarsz készíteni, mindig lesz benne egy toronydaru és/vagy egy fehér, esetleg ezüstszínű furgon. Közeli képeknél pedig kínai turista, aki a fenekét kidugva fényképezi az ujjaival V alakot formázó feleségét vagy lányát.)

 

Amint így fagyoskodom, legnagyobb megdöbbenésemre úszók tűnnek fel a folyóban. A levegő hőmérséklete kb 15 fok, a folyóé se lehet több tizenkettőnél.

 

uszok_a_folyoban.jpg

Úszók a folyóban

 

Valamiféle verseny lehet, mellettük szörfdeszkákon kézzel eveznek, biztatják őket.

Este két szett között kinézek, gyanúsan sok hajó közeledik, az ácsorgók száma is növekszik és valóban: tizenegykor óriási tűzijáték kezdődik, majd fél órán keresztül tart.

 

tuzijatek_1.jpg

Tűzijáték I

 

tuzijatek_2.jpg

Tűzijáték II

 

Hajnalban továbbindulunk. Pár nap és London!

komment

2017.05.31. La Coruna

2017.06.15. 18:52 :: Kis ember

2017.05.31. La Coruna

 

Coruña, ahogy galíciai nyelven mondják, az ókor óta lakott település. Bizonyítéka ennek az 57 méter magas, római kori világítótorony, a Herkules-torony. Az egyetlen olyan világítótorony, mely funkcióját az elmúlt 2000 évben megőrizte!

 

herkules_tornya.jpg

Herkules-torony

 

Az épületet a második században emelték, Farum Brigantium néven ismerték sokáig. Mivel a rómaiak számára itt ért véget az ismert világ, ezért Finisterra néven is emlegették. Az eredetileg háromszintes tornyot 1788-ban neoklasszicista stílusban újjáépítették és egy negyedik emelettel kibővítették. Nagy szükség volt a figyelmezetésére, hiszen a part itt rendkívül veszélyes, a sok hajótörés miatt Costa da Morte, Halálpart néven emlegették.

 

Az idegenforgalmi látványosságot kihasználva két skótdudás is játszik egymást zavarva, így az amúgy is idegesítő bagpipe hangja kifejezetten irritáló. Hogy miért éppen skótdudások? A legenda szerint Herkules ezen a helyen győzte le Geryont az óriást, három nap és éjjel tartó hosszú küzdelemben. Herkules aztán – a kelta hagyományoknak megfelelően – Geryon fejét és fegyvereit eltemette és várost építtetett fölé. Talán erre utal az épület tövében lévő hatalmas mozaik szélrózsa

 

szelrozsa.jpg

Szélrózsa

 

egyik ágában lévő koponya

 

koponya.jpg

Koponya

 

De megtalálható itt többek között nagy kedvencem, Man szigetének jelképe is, a háromlábú izé.

 

man.jpg

Man

 

A Herkules-torony mintegy két és fél kilométerre található a központtól, ahol hajónk kikötött,

 

kikotoi_latkep.jpg

Kikötői látkép

 

ezt hűséges kerékpárommal pillanatok alatt megteszem. Innen szemembe ötlik Monte San Pedro az öböl túloldalán, oda szeretnék feltekerni. Az öbölben remek strand található, a Playa del Riazor: árnyas kerékpárút vezet a villamossín mellett, padok, homokos tengerpart és a szokásos ötletes spanyol szobrok, például a Fuente de Los Surfistas. A szökőkútból felbugyogó víz miatt tényleg úgy tűnik, mintha a szörfösök egyfolytában haladnának.

 

fuente_de_los_surfistas.jpg

Fuente de Los Surfistas

 

De ugyanilyen jól elkapták a polip mozdulatát is, mely mintha kifelé igyekezne a tengerből.

 

polip.jpg

Polip 1.

 

polip_2.jpg

Polip 2.

 

Azonnal beugrik Grafitember rajza a „polipra hívsz” és jót röhögök magamban, miközben a homlokomon gyöngyözik az izzadtság a meleg és a meredek emelkedő miatt.

 

(Polipra hívsz)

 

A part most rossz iránynak bizonyul, mert a felvonó mellett

 

siklo_a_monte_san_pedrohoz.jpg

Sikló a Monte de San Pedróhoz

 

már lejt az pálya, visszafordulok kitérek balra. Most kezd el csak igazán kapaszkodni az út, tipikus külvárosi panelházak közé jutok. De ezek a nyolc-tízemeletes házak szerethetően épültek, valahogy nem tűnnek olyan lehangoló szürke monstrumnak, mint az otthoniak.

 

szeretheto_tizemeletesek.jpg

Szerethető tízemeletesek

 

Az egyik oldalában jelzés nélküli gyalogút vezet fel a hegytetőre, igaz később megtalálom az aszfaltutat is.

 

A Szent Péter-hegy a háború előtt katonai bázisként üzemelt, a kikötő védelmére szolgált. 1929-ben Sheffieldben gyártott ágyút 23 alkalommal sütötték el, de sosem csatában. 38,1cm átmérőjű, 17,61 méter hosszú, 86 tonnás ágyú 762 m/s sebességgel röpítette ki a lövedéket.

 

agyu.jpg

Ágyú

 

A park gyönyörűen karbantartott, ottjártamkor épp a füvet nyírták, a kistraktor ügyesen kerülgette a feliratokat, melyeken büszkén hirdették: a park mentes mindenfajta mérgező növénytől. Eddig fel sem merült bennem, hogy La Corunában mérgező növények lennének, most már óvatosabban legelek majd. A bejáratnál étterem és labirintus található, a csúcson pedig obszervatórium, mely sajnos zárva volt. Leültem a tövében és süttettem magam a nappal, miközben a panorámában gyönyörködtem.

 

la_coruna_panorama.jpg

La Coruna panoráma

 

Sajnos a levegő túl párás volt, így a képen távolinak látszik a város, pedig nem voltam messze. A kép baloldalán látható a Herkules-torony.

 

A város felé gurulva megveszem a szokásos kolbász-kenyér-frissnarancslé hármast és a plázs egy padján elfogyasztom. Beülhetnék egy étterembe, de itt jobb a kilátás és ilyenkor mást úgysem kívánok, csak pár falatkát és rengeteg folyadékot.

 

A belvárost a belügyminisztérium (vagy tengerészeti minisztérium?) felől érem el, előtte rendőrposztnak kialakított kőkabát. Gondolom hűvösebb, mint a mi fakabátjaink.

 

itt_nem_fakabatnak_hivjak.jpg

Itt nem fakabátnak hívják

 

A városháza előtti tér kihalt.

 

fo_ter.jpg

Városháza

 

Ahogy hátat fordítok neki és kinézek az árkádok között a tengerre, belém villan a felismerés: de hiszen ugyanitt, ugyanígy álltam évekkel ezelőtt, mikor az Oceana nevű P&O társaság hajóján dolgoztam. Lassan öreg tengeri medvének számítok...

 

(La Coruna, 2010. augusztus 29.)

 

Átevickélek a szűk belvárosi utcákon, eléggé megnőtt a turista/négyzetméter arány.

 

st_nicholas_templom.jpg

St Nicholas templom

 

Még van egy kis időm, tekergőzöm az utcákon a tipikus lodzsás corunai házakat nézve

 

tipikus_lodzsak.jpg

Tipikus lodzsák

 

és a partmenti parkban. Egy pillanatra megállok John Lennon szobra mellett.

 

lennon.jpg

John Lennon

 

Tisztelem a fickót. Ha összehasonlítjuk az akkori kor legnagyobb zenészeivel, Glen Millerrel, Lionel Hamptonnal, Frank Sinatrával, Joe Murányival.... és még sorolhatnám, szóval hozzájuk képest amatőr volt, egyszerű akkordokkal, alap ritmusokkal, sima dallamvezetéssel, nem túl erős hanggal, s mégis valami olyat hozott létre, mely szinte kivétel nélkül megfogja az embereket. Mindenki tud legalább két-három beatles-dalt dúdolni és mai hangszereléssel remekül megállják a helyüket. El is határozom, hogy este játszom párat.

 

tancter.jpg

Tánctér

komment

2017.05.27. Cadiz

2017.06.15. 18:23 :: Kis ember

Cadiz nagy kedvencem. Már írtam, egyetemi város, tehát tele van fiatallal és élettel, nincs átmenő forgalom, az utcák keskenyek és az autók szinte ki vannak tiltva a belvárosból. Ezért aztán élhető, látványos, barátságos és emberi. A legtöbb helyen nincs külön úttest és járda, hanem egy szintben van minden, így nincs az az érzése az embernek, hogy szűk helyre van beszorítva. Ha nagy ritkán mégis jön egy kocsi, lassan hajt és van időnk félrehúzódni egymás útjából.

 

nincs_uttest.jpg

Nincs járda

 

A házak gyönyörűen karbantartva, a lépcsőházak és a belső udvarok a megunhatatlan csempével kirakva.

 

tipikus_lepcsohaz.jpg

Tipikus lépcsőház

 

belso_udvar_csempekkel.jpg

Belső udvar csempékkel

 

Cadiz érdekes formájából adódóan – csak egy földnyelv köti össze a szárazfölddel és szinte tökéletes hatszög alakja van – minden út a katedrálishoz vezet.

 

katedralis_a_tenger_felol.jpg

Katedrális a tenger felől

 

A katedrális körül a fő téren zajlik az élet; a flamenco táncosok éppen szünetet tartanak, az egyik nő sminkjét igazgatják a templom lépcsőjén.

 

flamenco_tancos_piehoje.jpg

Flamenco táncos pihenője

 

Rengeteg gyerek szaladgál, köztük nem egy nagyon szépen felöltözve. A fiúk elegánsak, a lányok menyasszonyi ruhában, fakereszttel. Biztos valami ünnep készül, csak nem bérmálkozás?

 

menyasszonynak_oltozott_kislanyok_1.jpg

Menyasszonynak öltözött kislányok 1.

 

menyasszonynak_oltozott_kislanyok_2.jpg

Menyasszonynak öltözött kislányok 2.

 

elegans_kisfiu.jpg

Elegáns kisfiú

 

(Engedtessék meg, hogy kicsit kiakadjak. Szerencsés vagyok, mert annak idején a fényképezőgépemhez vettem egy 70-300-as lencsét, így viszonylag távolról is tudok portréjellegű képet készíteni. Természetesen semmiféle szexuális tartalommal nem bírnak a fenti képek: hogyan is lehetne, hiszen számomra – amellett, hogy ezek éretlen gyerekek – a dokumentálás a lényeg. Mégis óvatosan fényképeztem, hiszen amilyen idióta világban élünk, bármikor meggyanúsíthattak volna pedofíliával, mint azt oly gyakran olvassuk az amerikai hírekben. Én különösen ki vagyok erre tanítva három év Disney-s munka után, ahol még az is szabályozva van, hogy nem szállunk be a liftbe, melyben csak gyerek utazik és ha elvész egy lurkó, akkor minimum ketten kell visszakísérni, hogy legyen tanú. Szerencsére a spanyolok még nem tartanak itt, de ez akkor is elkeserítő.)

 

katedralis.jpg

Katedrális

 

Mindezt a szemben lévő ház ablakából idősebb ember figyeli.

 

oreg_az_ablakban.jpg

Öreg az ablakban

 

Bár elhatároztam, hogy csak a szokásos pan-churiso-zumo de naranja ebédemre költök, betévedek egy cipőboltba, melyen hatalmas tábla hirdeti: „Rebajas”, azaz leértékelés. Valóban remek cipők vannak, 25 euróért beszerzek egy kora őszi bőrcipőt (Hecho en Espana), jól fog az még jönni fenn a magas Északon, a norvég fjordok között vagy Murmanszkban. Aztán csak bambulok, szagolom az édes virágokat, arcomat a szélbe fordítom és élvezem az óceán felől fújó langyos szelet. Innen már csak felfelé megyünk, ki kell élvezni a meleget.

komment

2017.05.25. Malaga, Spanyolország

2017.06.15. 18:09 :: Kis ember

2017.05.25. Malaga, Spanyolország

 

(Pár kép még 2014 szeptemberében készült, ahogy az élmények egy része is akkorról származik)

 

Ismét biciklire kapok és elindulok a belváros felé. Mivel már jártam itt 2014-ben a Disney Magickel, ezért nem megyek be a várba, hanem inkább egy távolabbi domb felé veszem az irányt, hogy a kilátásban gyönyörködhessek. Volt egy olyan tervem, hogy Alhambráig elbiciklizek de a több mint egy órás autóút, a hegyek na meg az, hogy hónapokkal előtte kell jegyet foglalni kellő visszatartó erő volt. A domb lábához érve bekapcsolom a GPS-t, biztató.

 

szerpentin.jpg

Szerpentin

 

Neki is indulok, a helyiek csodálkozva néznek. Megszokhatták már ugyan a kerékpárosokat, de valószínűleg csak a profik járnak erre, olyat ritkán látnak, aki trikóban, halásznadrágban, a csomagtartóra szíjazott hátizsákkal és a nyakában egy fényképezőgéppel szuszog felfelé. Lassan kifogy az egyre keskenyedő út a lábam alól, a burkolat is egyre rosszabb minőségű, csak a meredeksége marad meg, pár helyen inkább leszállok és tolom. NEM 16 perc volt az út.

 

az_ut_allapota.jpg

Az út állapota

 

Ekkora már kikoptak a házak, csak egy markológép dolgozgat valamit manana-manana tempóban. A panoráma természetesen most is pazar.

 

malaga_panorama.jpg

Malaga panoráma

 

Kilihegem magam, kicsit üldögélek egy árnyékos fa alatt, majd legurulok a városba. Megállok egy supermercado-nál, megveszem az elmaradhatatlan zumo de naranja-t. Egy parókia kertjében el is fogyasztom. A katolikus egyház változatlanul nagyot megy egyébként Spanyolországban.

 

parokia.jpg

Parókia

 

A katedrális is csodálatos, nem sajnálták a díszeket.

 

katedralis.jpg

Katedrális

 

Az az igazság, hogy minden városban van egy gyönyörű templom, ma már nem nagyon nézek utána, mitől nagyszerű, legfeljebb a különleges helyeken. Itt is csak megcsodálom inkább a faragásokat,

 

fafaragas.jpg

Fafaragás

 

az ólomüveg ablakokat és a barokk orgonát. Találós kérdés: tudja-e valaki, mik azok az előremeredő puskacső szerű izék a hangszer alsó harmadában?

 

a_katedralis_orgonaja.jpg

A katedrális orgonája

 

A vár mellett elhaladva

 

malaga_var.jpg

Malaga vár

 

érek be a központba. Természetesen az elmaradhatatlan román tangóharmonikás koldus ott ül a vár tövében és ugyanazt a három dalt nyúzza, mint mindegyik: Párizs ege alatt, Duna hullámain keringő és a La Cumparsíta. Nekik nem adok pénzt, mindig helyieket keresek.

 

a_szokasos_roman_harmonikas.jpg

A szokásos román harmonikás

 

Amit mindenképp a spanyolok javára írok, hogy iszonyú ügyesen helyezik el a legváltozatosabb köztéri szobraikat. Megtalálhatók a zsánerszobrok,

 

a_halaszfiu_szobra.jpg

A halászfiú szobra

 

A kissé érthetetlen avantgárd

 

erdekes_szobor.jpg

Érdekes szobor

 

és az információs táblának is beillő.

 

utjelzo_tabla.jpg

Útjelző tábla

 

Az egyik úri étteremben egy pianínót veszek észre.

 

etterem_pianinoval.jpg

Étterem pianínóval

 

Ha majd megöregszem és le akarok telepedni valahol, itt teszem meg a Costa del Sol vidékén és bejárok ebbe az étterembe esténként zongorázni. Délután meg majd az unokáknak mesélek, hogy milyen volt mikor nagyapa kalózokkal harcolt a Karib-tengeren.

 

Egy szuvenírboltban képeslapokat veszek. Csak olyan helyen érdemes képeslapot venni, ahol bélyeget is árulnak, különben értékes félórák mennek el posta keresgélésével és sorban állással (innen is csókoltatom a hellén postát, mely rengeteg időmet rabolta el, ráadásul a lapok is majd' egy hónap csúszással érkeztek meg). Itt van bélyeg, mikor mondom hogy a la Húngria, Budapest, az eladónő visszakérdez, Húngria? Mondom igen, soy húngaro. Aszongya, akkor beszéljünk magyarul. Itt él a családjával, pár perc múlva már a telefonban oktatja ki a fiát, hogyan vegyen át árut. Nagyon kedves és művelt, a betérőket rutinosan a saját anyanyelvükön, angolul, spanyolul vagy franciául szólítja meg. Pár percet elbeszélgetünk aztán továbbállok. Most még nem fedik árnyékolók a utcákat, mint majd a forró szeptemberben teszik.

 

hoseg_ellen_arnyekolt_utcak.jpg

Hőség ellen árnyékolt utcák

 

Egyébként is mindent megtesznek hogy a nagy melegben élhetőbbé tegyék a várost és nem amerikai módon a mindenütt jelenlévő légkondicionálóval, hanem rengeteg fával, parkkal, bokrokkal, kis tavacskákkal,

 

mindenhol_parkok.jpg

Mindenhol parkok

 

melyeket rendesen karban is tartanak. Ez a furcsa törzsű fa mi lehet?

 

furcsa_torzsu_fa.jpg

Furcsa törzsű fa

 

Ahol csak lehet, fasorok bólogatnak, a városházánál,

 

varoshaza_1.jpg

Városháza

 

vagy az óceánra néző szállodasor előtti sétányon,

 

tele_van_ilyennel.jpg

Tele van ilyennel

 

vagy akár a strandon.

 

malagueta.jpg

Malagueta

 

A strand isteni, a homokot pálmafás ligetecskék és sombreros-nyugágyas pihenőhelyek teszik élhetővé.

 

vamos_a_la_playa.jpg

Vamos a la playa

 

Sajnos a kifőzdében elhagytam a háromszáz forintos tízéves baseballsapkámat és nagyon tűz a nap – ami a parádézó hagyományőrzőket nem zavarja –

 

parade.jpgParádé

 

 

így a világítótornyot megkerülve

 

vilagitotorony.jpg

Világítótorony

 

visszakotrok a hajóra. Este jó a buli, sorban játszom a tangókat és a paso doblékat. Ollé!

 

silver_cloud_malagaban.jpg

A Silver Cloud Malagában

komment

2017.05.24. Cartagena, Spanyolország

2017.06.09. 00:01 :: Kis ember

 

2017.05.24. Cartagena, Spanyolország

 

Ez nem a karib-tengeri kolumbiai Cartagena,

(Cartagena, Colombia)

hanem a spanyol haditengerészet legnagyobb kikötője. Sajnos éppen ezért az érdekes óvároson kívül nehéz bárhova is menni, mindenhol Zona Militar táblába botlik az ember. Elindultam a hegyre biciklivel, de még negyedúton sem járhattam mikor egy dugó kis katona óriási mordállyal az utamat állta egy sorompónál. Amennyire barátságos volt, annyira pösze is, úgyhogy csak a tizedét értettem annak amit mondott, a lényeg úgyis az volt, hogy kotródjak onnan és mutogatta hogy merre lehetne mégiscsak kirándulni.

 

zona_militar.jpg

Zona militar

 

Megköszöntem és inkább megállítottam egy másik bringást, mondta kövessem, de olyan gyors volt, hogy kis idő múlva bottal üthettem a nyomát. Így aztán csak a hadikikötő széléhez jutottam el.

 

hadihajo_cartagenaban.jpg

Hadihajó Cartagenában

 

Nagyon büszkék magukra, Drake admirálist inkább nem emlegettem.

 

A javítótelepen egy tengeralattjáró rozsdásodik. A sűrű dróthálón át lefényképeztem, ne tévesszenek meg senkit a méretek, a háttérben látszódik egy Zsiguli méretű autó, ebből látszik tulajdonképpen milyen hatalmas jószág ez.

 

nem_sarga.jpg

Nem sárga

 

Bármerre mentem, drótkerítéssel lezárt erődítményekhez jutottam, egy idő múlva feladtam és visszamentem a városba. Már jártam itt párszor, úgyhogy most nem fényképeztem.

 

Egy szakállas művészkinézetű periquello-nál levágattam a hajam, vettem egy csodás bőrcipőt, mindezt a harminc szavas spanyol szókincsemmel. Ahogy annak idején Gabriel Garcia Marquez írta: nem kell nyelvet tudni, ha valamit vásárolni akarsz, csak ha eladni.

 

A Bajusz bárban ittam egy frissen facsart narancslevet, meleg volt, de a pohár hűtött.

 

erdekes_sotarto.jpg

Érdekes sótartó

 

A háttérben természetesen valamelyik tengerészeti akadémia kapuja látható.

 

Megéheztem de nem volt kedvem éttermezni, vettem az ABC-ben kenyeret, spanyol kolbászt és joghurtot, valamint saját kezűleg facsartam a géppel két liter zumo de naranja-t, annyiba került így egy liter, mint a kávézóban két deci. Kiültem a tengerpartra közvetlenül a terrortámadás áldozatainak szobra mellé,

 

a_terrortamadas_aldozatainak.jpg

A terrortámadás áldozatainak

 

2009-ben állították de sajnos ez mindig szomorúan aktuális.

Aztán csak ültem a parton, bámultam a vizet, a turistahajókat, rágcsáltam a kenyeret és a kolbászt és élveztem a napsütést.

komment

2017.05.21. Marseille

2017.06.05. 08:59 :: Kis ember

Óriásgyakorlatot tartottak felfúvódó tutajokkal, az egész legénységnek ki kellett vonulnia a hajóról és álldigálni a parton. Nem igazán értem a lényeget, ha a tengeren baj van, majd addig úszkálunk a hajó körül?! Mindegy, jól elment ezzel a reggel, egész későn tudunk csak szabadulni. Biciklire kapok és először a történelmi óvárosba megyek. A szokásos szűk sikátorok mellett itt a váratlanul lépcsőbe torkolló zsákutcák is nehezítik a kerékpározást, másfelé veszem az irányt, megcélzom a Notre Dame de la Garde templomot. Jó magasra kell feltekerni de megéri.

 

templom_a_magasban.jpgTemplom a magasban

 

Nem sikerült térképet szereznem, egyelőre nem zavar, megyek az orrom után. Kilyukadok a prefektúra épületéhez, olyan hatalmas hogy nem sikerül a fényképezővel befogni, több képből kell összeraknom.

 

prefektura.jpg

Prefektúra

 

Idősebb francia turista házaspárt szólítok meg, merre menjek természetesen nem beszélnek angolul (a kávézóban sem beszélt senki, az utcán sincsenek kiírva az emlékhelyek más nyelven, idióták ezek a franciák. Két napot vagyok itt, ezért tanuljak meg franciául?) de nagyon kedvesek, adnak egy térképet. Merci beaucop – mondom elegánsan három általam ismert mondat közül az egyiket. Elindulok felfelé, az elején nem is vészes, rózsadombnyi meredekségűnek tűnik. Egy forduló után viszont elfogy a vastag út és egy másfélsávos kapaszkodóra jutok. Bárcsak használhatnám az 1892-ben épített siklót, melynek hídját maga Eiffel tervezte! De sajnos 1967-ben lebontották a motorizációra hivatkozva – mint ahogy nálunk is megszüntették a villamosközlekedést az Erzsébet hídon, amit azóta a két kezükkel kaparnának ki a népek az aszfaltból.

 

meredek_utca.jpg

Meredek utca

 

 

A kép megtévesztő, mikor legalacsonyabb fokozatban belehúzok a pedálba a gép orra felemelkedik. Egy busz türelmetlenkedik mögöttem, nem dudál de valami furcsa csilinegő hangot hallat. Nem érdekel, várja meg míg kiszélesedik az út. Egy perc múlva így is történik, már csak pár forduló és fel is érek. A látvány szokás szerint pazar.

 

 

marseille_panorama.jpgMarseille panoráma

 

A templom dölyfösen magasodik a hátam mögött. Tetején óriási, 11,2 méter magas, arannyal futtatott réz Szűz Mária szobor. 41 méter magas tornyában nyolctonnás harang lakik.

 

notre_dame_de_la_garde.jpg

Notre Dame de la Garde

 

Csak össze kell hasonlítanom a szerény hajlékkal, ahol ez az egyszerű asszony, egy ács felesége meghalt. Micsoda marketing!

 

Efezus. Itt lakott Jézus anyja utolsó éveiben.

 

A bazilikát 1864-ben szentelték fel. Előtte is állt már itt egy templom, melyet 1214-ben építettek és melynek a nyomai ma is láthatók a sziklába mart kriptában a bazilika alatt.

 

regi_templom.jpg

Régi templom

 

 

2001 és 2008 között restaurálták, többek között a gyertyák szennyező anyagait távolították el. A gyertya biznisz most is megy, ottjártamkor is tele volt a tartó, a hőmérséklet legalább 8-10 fokkal magasabb volt mint a másik helyiségben; egy nő éppen a régebb óta égő mécseseket vitte ki, nem is várta meg hogy leégjenek azokért, akikért gyújtották. Micsoda profánság!

 

kicsit_profan.jpg

Kicsit profán

 

 

Míg a templomban nézelődök, a bringámat két marcona katona géppisztollyal őrzi. Nem kéne ennyire aggódni, még Pireuszban vettem szupi Abus lakatot a gagyi sodrony helyett (30 euró volt, az áldóját!), azóta mindenhova azzal lakatolok, mert az alu vázas Btwin értékes darab.

 

fegyveres_orok_a_bicikli_mellett.jpg

Fegyveres őrök a bicikli mellett

 

Balra nézve If várára látunk. Itt raboskodott Monte Cristo grófja, azaz Edmont Dantes. Nem ugrott be a neve, ezért egy angolnak látszó idős hölgyet megszólítottam, miközben a trafikban a képeslapot írtam, nem emlékszik-e, ki volt Faria Abbé társa (rá emlékeztem). Persze rávágta hogy Monte Cristo, elbeszélgettünk, ő is hajóval jött de nem a mienkkel.

 

if_vara.jpg

If vára

 

Engem a San Franciscóban lévő Alcatrazra emlékeztet, az is börtönsziget.

 

Alcatraz.

 

 „Önnek kell ma este jelentkezni a Fort-St.-Jean-ban, hogy helyettesítsen a katonaságnál!

Vanek úr felugrott, és ámult vigyorral mondta

Uram! Akkor eldobhatják a légiót.”

 

Gyerekkorom Rejtő könyvei egymás után elevenednek meg. „Fel a vidám Pireuszba” – mondta az Elveszett cirkálóban Rozsdás. Sokszor eszembe jutott, mikor ott jártam. Ahogy annak idején a „Radzeer” is, mikor Indokínában hajóztam. És most a Fort St. Jean!

 

fort_st_jean.jpg

Fort St. Jean

 

Még marad időm megcsodálni a régi kikötőt, ahol temérdek vitorlás vár arra, hogy a Cote de Azur felé vegye az irányt. Itt a Cannabière sarkán kellett volna várja egy autó Gorcsev Ivánt, hogy Génuába vigye.

 

"Ez az illető hirtelen hanyatt esett.

- Hol ütötte meg magát?

- A fülem mögött. De én pontosan állcsúcson találtam."

 

kikoto.jpg

Kikötő

 

A kikötő előtti placcon mutatványosok, akrobaták, zenészek és biciklis futárok. Érdekes hátizsákjuk van, rákérdezek, pizzát is szállítanak benne. Kettő hagyományos kerékpárral rakja, egynek viszont a már ismert elektromos rásegítéses biciklije van, gondolom ő viszi a pizzát a papoknak a Notre Dame-ba.

 

biciklis_futarok.jpg

Biciklis futárok

 

Elfogyasztok egy fekete vaníliafagylaltot, melynek se íze se bűze, viszont rengeteg az ételfesték benne és nosztalgiával gondolok az olasz fagyikra.

 

fekete_vanilia.jpg

Fekete vanília

 

Adieu Franciaország, majd csak két hét múlva látlak újra, addig irány az Ibériai-félsziget!

komment

2017.05.19. Monaco, Monte Carlo

2017.05.29. 17:26 :: Kis ember

Monaco a Silversea társaság hazai kikötője, így két napot töltünk itt el. Mindenki izgul hogy jönnek a boncok a fedélzetre, engem hidegen hagy, nekik sincs jobb hallásuk mint a többi vendégnek, a többi meg részemről nem számít.

Monaco a Forma 1 lázában ég, egy héten belül ide érkezik az utazó cirkusz, már most mindent átépítenek, lezárnak, terelnek-szerelnek.

Először az óvárosba megyek, ahol a hercegi palota is található, ott dölyfösen nem vesznek tudomást az autóversenyről, minden nyugodt és elegáns. A francia és az olasz között az a különbség, hogy egyik sem tud vagy akar beszélni angolul, de míg az olasz barátságos és segítőkész, addig a francia utál is téged. Lehet hogy ehhez hozzájárul, hogy biciklizéshez nem elegánsan öltözöm, hanem a legegyszerűbb trikó-bermuda-sportcipő ruházatba. De ezek itt a Riviérán amúgy is belelátnak az ember zsebébe és ha nem vagy milliomos, semmibe vesznek. Pukkadjanak meg!

A kikötőből a várba mozgólépcső-lift-mozgólépcső kombinációval jutok fel, ott aztán lehet nyugodtan bringázni, forgalom alig. Van bérbicikli hálózat

 

kozossegi_biciklik.jpg

Közösségi biciklik

 

természetesen elektromos rásegítéssel, hogy a dombos vidéken ne kelljen erőlködni.

 

kozossegi_biciklik_2.jpg

Közösségi biciklik 2.

 

Emlékszem mikor Görögországban, Mikonoszon küzdöttem fel magam egy dombra, simán eltekert mellettem egy középkorú nő, az első pillanatban a megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam, csak később vettem észre hogy a vastagabb hátsó kerékagy elektromos rásegítést rejt. Jó ötlet, nagyban előmozdítja a takarékos és környezetbarát közlekedést.

 

A tengerbiológiai múzeum előtt – ahova természetesen NEM mentem be, ugyanis egy ilyen múzeumra két-három óránál kevesebbet nem szabad áldozni, ezért is marhaság egymás mellé telepíteni őket: még sosem láttam olyan embert, aki egymás után több múzeumot is megnézne, a megszállottakat és a Múzeumok éjszakáját kivéve – egy sárga tengeralattjárót állítottak ki.

 

anorep_i.jpg

Anorep I

 

Az Anorep I kétszemélyes tengeralattjárót 1966-ban építették Nizzában a Földközi-tenger vörös koralljainak a vizsgálatához. 2700 kilogramm tömegű, 200 kilónyi hasznos terhet tud 100 méter mélyre 2 csomós sebességgel elvinni. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit érezhettek egy ilyen vacakban 100 méter vízoszloppal a fejük felett a kutatók.

 

Miután sikerült pénzt váltanom lefelé veszem az irányt az alsóvárosba. Gurulás közben megállok, mert a panoráma innen a legszebb.

 

monaco_panorama2.jpg

Monaco panoráma

 

Az a szürke folt ott középen a Forma 1 befutója és a boxutca

 

befuto.jpg

Befutó

 

El is határoztam, hogy megteszem kerékpárral is a kört, amit a versenyautók pilótái. Évekkel ezelőtt nagy részét már végiggyalogoltam. Kerékpáromat pole pozícióból indítom

 

kerekpar_pole_pozicioban.jpg

Kerékpár pole pozícióban

 

Az autósok türelemmel kerülgetnek amíg az út közepén fényképezek. Lehet olvasták Rejtő Jenőt és tudják, hogy fürdőhelyet nem lehet épelméjű vendégekre bazírozni. Elindulok, rögtön egy meredek kaptató következik a kaszinó felé. Óriási dugó, mert az út közepén két munkás éppen a csatornafedelet csiszolja, hogy teljesen sima legyen.

 

csiszoljak_a_csatornafedelet.jpg

Csiszolják a csatornafedelet

 

Olyan szaga van, mint mikor a fogorvos a kész tömést igazítja, csak százszor töményebben. Nagyot nyelek és az autóm futóművére gondolok, hiszen otthon nemhogy recések a csatornafedelek, de mindegyik a keréknyomban található jócskán megsüllyedve.

 

A Kaszinó előtt megállok kicsit lihegni, letámasztom a biciklit.

 

maserati_es_kaszino.jpg

Maserati és kaszinó

 

Itt nem lehet úgy letámasztani a bringát, hogy ne egy Porsche, Ferrari vagy Maserati legyen a képben. Kicsit odébb a Ferrari szerviz mellett haladok el, fél magyarországnyi GDP-t javítanak éppen.

 

ferrari_szerelomuhely.jpg

Ferrari szerelőműhely

 

 

Még van eladó, ha valakinek kéne, az emeleten vagy tízet számoltam össze.

 

ferrari_szerelomuhely_kivulrol.jpg

Ferrari szerelőműhely kívülről

 

ferrari_a_haz_elott_1.jpg

Ferrari a ház előtt

 

Egyébként ők ugyanúgy araszoltak a dugóban mint a busz, én gyorsabb voltam. Mikor pedig később felfelé küzdöttem, nyugodtan jöttek mögöttem egyesben míg meg nem tudtak előzni.

 

A tükör megvan még a Kaszinó előtt, fényes, a füvet éppen nyírják. De mögötte már ott meredeznek a tribün vasoszlopai.

 

casino_a_tukorben.jpg

Casino a tükörben

 

Leszáguldok a túloldalon, húzom a féket mert élesek a kanyarok. A járda piros-fehér csíkozással festve. Az alagút után két szűk kanyar és már a célegyenesben is vagyok. Meglepően rövid a pálya.

Újra nekivágok az emelkedőnek, szeretnék egy teljes panorámát készíteni. Egyre feljebb kapaszkodok de sajnos teljesen beépítették a hegyoldalt és folyamatosan húzzák fel az újabb házakat. Ráadásul ronda toronyházakat terveztek, nem is tudom hogyan engedélyezhették ezeket. Majd' negyven percet tekerek még felfelé, mire egy olyan helyet találok, ahonnan rálátni a városra, szinte a Nizza-Ventimiglia autópálya mellett.

 

monaco_felulrol.jpg

Monaco felülről

 

Innen tíz perc alatt lesuhanok a központba, ahol a sok egyirányúsítás miatt még egy negyed órát elvesztegetek. Egy helyen a tribünök között kell áttolnom a gépet, a boxutcába jutok, megilletődötten olvasgatom a feliratokat a különböző istállókhoz tartozó garázsokon. Itt fog megállni Felipe Massa, Kimi Raikkönen, Sebastian Vettel. Sok szerencsét fiúk, én megyek vissza a hajóra pihenni!

komment

2017.05.17. Portovenere

2017.05.29. 17:03 :: Kis ember

Mi a különbség egy hegy és egy miniszter között? A hegy annál nagyobbnak tűnik, minél közelebb megyünk hozzá – a miniszter pedig annál kisebbnek.

 

Portovenere kis halászfalu a Cinque Terre vidékén, a Ligur-tenger partján. Öblében horgonyzott le hajónk, ahonnan a már megszokott módon, tenderrel jutottunk ki a partra. Kinéztem magamnak egy helyes hegyet, hogy majd azt megmászom, de mikor közeledtünk a településhez, kiderült, hogy az egy másik szigeten van. Sebaj, indulnak oda kompjáratok, az időmbe belefér. A fizetésemet dollárban kapom és a fedélzeten nincs pénzváltás, így első utam a bankba vezet, ahol – nem váltják be a pénzemet! Mondanom sem kell, hogy nem beszélnek angolul, csak a „paszport, paszport” szavakat ismétlik. Hiába magyarázom, hogy az útlevelem a személyzetis szekrényében, rendelkezem hajókártyával (a világon mindenhol elfogadják, fényképes, mágnescsíkos), személyivel, jogosítvánnyal, ugyanúgy az Únió tagja vagyok, nem elég, neki a passzus kell. Átkozódom egyet magyarul, aztán otthagyom, egy másik helyen próbálkozom, ott meg nem váltanak pénzt, kész nincs több lehetőség. A takarékszámlához itt nem férek hozzá, a folyószámlámon még van 20 euró, azt leveszem, akkor nem megyünk csónakázni, maradunk itt. Gondoltam megmászom a kis dombot, ahova a vár épült, melyet a szaracén és kalóztámadások ellen építettek a XII században, bámészkodok és nyalok egy fagyit.

A főtéren bemegyek az idegenforgalmi irodába, a kedves hölgy természetesen szintén nem beszél csak olaszul. A térképre bökök, hogy oda mennék, de a „bruto” és „distancia” szavak hallatán megenyhülök, kérdő mozdulattal jelzem, hogy akkor hova. Campigliára mutat a rajzos térképen, elég közelinek tűnik, lefitymálva mutatom, hogy piccolo distancia, de mondja hogy jó lesz az. Legyen. Nekiindulok a meredek lépcsőnek,

 

meredek_lepcso.jpg

Meredek lépcső

 

mely tíz perc múlva kifogy a lábam alól. Ekkor már a vár oldalában járok, a városkát eltakarja a fal, csak az egyik templom és a temetőkert látszódik – na meg a csodás sziget.

 

portovenere_panorama.jpg

Portovenere panoráma

 

Itt derül ki, hogy amit kis dombnak láttam, az valójában egy hegynek az alsó nyúlványa, ahogy egyre feljebb kapaszkodok újabb és újabb emelkedő kerül elém. Pár perc múlva két lánnyal találkozom, olaszok de kicsit beszélnek angolul, kérdem hova vezet az út, mondják hogy Campiglia felé jó irányba megyek. Aztán sokáig senki csak a csönd és a száraz örökzöldek szaga. Egy lankásabb szakaszon elhagyott betonház, vasroncsok. Talán a háborúból maradt? Innen tökéletesen rálátni az öbölre.

 

roncsok_a_magasban.jpg

Roncsok a magasban

 

Titokzatos útirányjelző táblákkal találkozom, némelyiken egy-egy településnév, ami az elnagyolt térképemen nincs rajta és mindegyiken két szám. De hogy időt vagy távolságot jelent?! Az egyiken nem is szám van, hanem három betű, végképp nem tudom mit jelenthet. Az egyik „Forte valami” táblánál 015 szerepel, elindulok arra, nemsokára egy erődítményhez érek, zsákutca. Találkozom két kanadai lánnyal, ők is tanácstalanul nézegetik a térképet, rájövünk, hogy a számok egyfajta útszámozások de se nem logikus, se nem következetes. Mindegy, a szokásos jelszavamat mormolgatva (ha nem érdekel hol vagy, nem tévedhetsz el) elindulok arra, amerre Campigliát sejtem, a két lány hálásan követ. Egy kereszteződésnél aztán leválnak, mert felfedezik a nekik való számozást, sok szerencsét!

 

latkep_1.jpg

Látkép

Időről-időre dörrenéseket hallok, mintha valahol robbantanának. Nem tudok rájönni honnan ered, mert a hegyek visszaverik a zajt. Egy bányához érek, márványt termelnek ki. Sok nem látszik a képen, csak a barlang arányait szerettem volna bemutatni. A kép alján az az izé embermagas, a kerítés kb. két méteres.

 

banya.jpg

Bánya

 

Az ösvényen haladva bevillan egy nagyobb kikötő, felismerem, La Spezia városa az, jártam itt három éve a Disney Magickel.

 

la_spezia.jpg

La Spezia

 

Hát igen, a monstre szállodahajók csak ide tudnak kikötni és a rajtuk lévő két-háromezer embert se lehetne mind egy kis halászfalura rázúdítani.

Nagy baj már nem lehet, legrosszabb esetben lesétálok oda – gondoltam, ám akkor még nem sejtettem...

 

… Hogy újabb emelkedők várnak rám. Egyre feljebb és feljebb hágok. Érdekes módon jó pár turista jön, de mind szembe. A legtöbben franciák és olaszok, de hallok svájci szót is (kicsit meglepődnek, mikor rájuk köszönök svájcul) és persze angolt. A látvány lélegzetelállító.

 

latkep_2.jpg

Látkép 2.

 

Az út néhol megszűnik és csak a puszta sziklákon át lehet továbbaraszolni. Korlát nincs, egy rossz mozdulat és könnyen lebucskázik az ember.

 

kastely_a_hegyoldalban.jpg

Kastély a hegyoldalban

 

Mintegy másfél órányi kapaszkodás után kitikkadva érek Campiglia falucskába. Persze van egy fogadó, szomjasan felhajtok egy narancslevet, nagyon drága de az áldóját, most megérdemlem. Eszem egy falatnyi lasagnét, helyi készítésű, isteni. Még veszek egy fél literes ásványvizet az útra. Érdeklődésemre elmondják, hogy vezet egy út lefelé majdnem La Speziába, onnan húszpercenként jár busz vissza Portovenerébe.

 

Az út az elején enyhén lejt, később meredeken esik, de nem ösvény, hanem lépcső, ki tudja mikor építették.

 

a_lepcso_kezdete.jpg

A lépcső kezdete

 

Mintegy negyven percet lépcsőzöm lefelé mire leérek egy országútra, innen már csak tíz perc séta a buszmegálló. A tábla tájékoztató jellegű, a busz olasz idő szerint jár, negyedórát késik. Sebaj, ráérünk. A végállomásnál még egész fitt vagyok, besétálok a romantikus szűk utcák közé, kezemben az elmaradhatatlan fagyival

 

fagyi_es_utca.jpeg

Fagyi és utca

 

Ahova csak lehet fát, virágot ültetnek, nem csak a szemnek szép, hanem a hőség ellen is véd.

 

portovenere_kutya_es_neni.jpg

Kutya és néni

 

Visszafelé pont lekésem a tendert, üldögélek a mólón negyed órát.

 

portovenere.jpg

Portovenere

komment

2017.05.15. Sorrento

2017.05.29. 16:40 :: Kis ember

Szomorúan kell bejelentenem, hogy Sorrento teljesen elesett. A turisták hada olyan szinten tartja megszállva, mint az Akropoliszt, Alhambrát vagy bármely más részét a világnak. Pár éve már voltam itt, akkor nem tűnt ilyen vészesnek a helyzet. Akkor a Circumvesuvioval, a Nápoly-Sorrento között közlekedő vonattal jöttem. Képeim nagy része is akkorról származik. Most horgonyon állunk közvetlenül Sorrento kikötője előtt, így kerékpárt nem vihetek ki.

 

A Hotel Excelsior dölyfösen mered a magasból.

 

latvany_a_kikotobol.jpg

Látvány a kikötőből

 

Innen meredek út visz fel a városba. Olasz módon semmi nincs kitáblázva, először én is egy lépcsőn megyek fel, ami nem oda visz. Az út mellett kellett volna a forgalomban baktatni.

 

ut_a_kikotobe.jpg

Út a kikötőbe

 

Fent nyüzsgés, egymillió ember, pánikszerűen menekülök kifelé. Az információs pultban ülő hölgy éppen hogy csak beszél angolul, de ad egy térképet. Kinézek egy közeli települést, oda szeretnék kirándulni. A hegytetőn lévő falu jónak tűnik. Mikor útbaigazítást kérek egy helyi olasz asszonyságtól, az csodálkozva kérdezi, hogy ebben a melegben miért akarok gyalogolni, miért nem megyek busszal. Persze mindezt olaszul, kézzel-lábbal magyarázunk egymásnak. Végül belenyugszik hogy újabb idióta külföldi jár erre, elmagyarázza, a „stradina” és a „sinistra” szavakból kilogikázom, hogy kis utcácskára kell balra befordulnom.

 

Kis sikátorok mellett haladok el,

 

nagyon_olasz.jpg

Nagyon olasz

megcsodálom Sorrento szülöttjének, Torquato Tassonak, a költőfejedelemnek a szobrát,

 

torquato_tasso.jpg

Torquato Tasso

 

felfedezem hol adott utoljára koncertet Caruso

 

caruso_emlekabla.jpg

Caruso emléktábla

 

és dobok pénzt az utcazenésznek.

 

utcazenesz.jpg

Utcazenész

 

Ritka az ilyen aki zongorával muzsikál, a veszprémi utcazene fesztiválon én is csináltam, elég macerás kiköltözni. A gitáros csak megfogja könnyű kis hangszerét és leül egy kőre, mi bezzeg cipelhetjük a 15-20 kilós elektromos zongorát, áramforrást, esetleg erősítőt... A legjobb az énekeseknek, az csak kinyitja a száját és kész.

 

A Villa Fiorentinot útba ejtve

 

villa_fiorentino.jpg

Villa Fiorentino

 

jutok ki a városból. Vágyakozva nézem a robogókat,

 

robogok.jpg

Robogók

 

jó lenne most egy olyannal körberobogni a partot, ha már a biciklit a tender miatt nem tudtam kihozni. Mindegy, marad a kutyagolás. Rossz felé fordulok, de nem számít, alapszabály, ha nem érdekel hol vagy, nem tévedhetsz el. Jobbra fordulok balra helyett így a Sorrento melletti hegyoldalba jutok. Nem bánom meg, egyszerre láthatom a várost és a Vezúvot.

 

sorrento_panorama.jpg

Sorrento panoráma

 

A Vezúv a kép bal sarkában látható, sajnos a levegő párássága miatt egybeolvad a felhőkkel.

 

Itt fenn minden csendes, elegáns golfklubok és szállodák váltják egymást, keskeny gyalogúton sétálok.

 

Előző blogbejegyzésemben említettem a fakó rozsdavörös házakat, van belőlük bőven.

 

tipikus_olasz_haz.jpg

Tipikus olasz ház

 

A hajóra visszaérve kiülök a hátsó fedélzetre, onnan bámulom a meredek part tetejére épített villákat, a hegyet és a kikötőt. Pár éven belül ez a negyedik vulkán amit látok, Stromboli, Hawaii, tegnap az Etna, ma pedig a Vezúv.

A bárban olasz estet tartok, persze a legnagyobb siker a Sorrentoi emlék.

 

komment

2017.05.14. Taormina, Szicília

2017.05.23. 14:07 :: Kis ember

Eredetileg biciklivel akartam kimenni, de természetesen most is tendereztünk. A csalódottságomat enyhítette, hogy mikor lehorgonyoztunk, láttam hova akartam feltekerni. Nos, a Giro D'Italia részvevőinek is becsületére válna...

 

varos_a_hegy_tetejen.jpg

Város a hegy tetején

 

Mikor a busz felfelé kanyargott a fizetős szerpentinen, már örültem, hogy maradtam mezei turista (a következő pár nap úgyis a sportról szólt, lásd majd később). A városkában amúgy sem lehet kerékpározni, meredek szűk utcák, rengeteg lépcső,

 

lepcso_1.jpg

Lépcső

 

ahova az árusok mindent kipakolnak. A fűszeresnél ínycsiklandozó helyi áruk, paprika, szárított paradicsom, mindenféle növényekkel ízesített olívaolaj, helyi édesség.

 

helyi_fuszerbolt_kinalata.jpg

Helyi fűszerbolt kínálata

 

A főtérről remek kilátás nyílik az alant elterülő tájra.

 

taormina_foter_panorama.jpg

Főtér panoráma

 

Maga a város a szokásos turistacsapda, mindenhol egymillió ember, a görög színházba be se jutottam, annyian álltak sorba. Kár, pedig meg szerettem volna nézni, hiszen itt készült Csontváry Kosztka Tivadar híres képe, a „Taorminai görög színház romjai”. Gyorsan ettem inkább egy szelet pizzát és végre igazi olasz fagyit nyaltam utána.

 

fagyis.jpg

Fagyis

 

Egyszerűen nem tudnak rossz fagylaltot készíteni az olaszok. Bármilyet rendeltem eddig, mindegyikre azt mondtam: eddig ez a legjobb.

 

Az utcákon császkálva zongoraszót hallok, valaki egy boogieval kínlódik, de még messze van az élvezhető szinttől. Kezdem belátni, hogy a romantikus szűk utcák egyben a másikkal való totális együttélést is jelentik. Egy északi típusú ember biztos megőrülne itt, hiszen egy hangosabb szerelmi együttlétet legalább hat szomszéd hall.

 

Apró terecskék és átjárók között kóborlok. Az áruszállítás itt pont úgy történik, mint ükapáink idejében, kézben hordott zsákok és dobozok segítségével.

 

apro_terek_sok_atjaro.jpg

Apró terek, sok átjáró

 

Minden kis kiöblösödésbe tettek valami szépet: egy szobrot, egy falidíszt, díszkutat vagy akárcsak egy padot növényekkel, ahol megpihenhet az ember és élvezheti az árnyékot.

 

diszkut.jpg

Díszkút

 

Alapvetően odafigyelnek magukra, emitt egy elegáns úr sétál.

 

elegans_ur.jpg

Elegáns úr

 

A főtemplomba beérve zeneszó fogad. A hely tele van, ünneplőbe öltözött gyönyörű kislányok és helyes fiúk énekelnek. Persze, hát vasárnap van és ez pont a déli mise!. Orgona és gitár kíséri őket, a refrénbe a pap is beszáll, csak úgy zeng az Ave Maria.

 

templom_ahol_enekelnek.jpg

Templom ahol énekelnek

 

Láthatóan fontos társadalmi esemény ez, érdekes módon a turisták elkerülik, csak bekukkantanak és már mennek is tovább. Pár percre beállok a hátsó sorba, mellettem kisgyerekek rohangálnak, a szülők csak ímmel-ámmal szólnak rájuk. A produkciót megtapsolják, szóval nem olyan karót nyelt katolikusok itt népek, mint otthon.

 

A fénykép jobb sarkában rendőrautó látszik. Lépten-nyomon rendőrökbe, katonákba és civilruhás nyomozókba botlom (egy év ligetvédelem után messziről ki lehet őket szúrni, ugyanolyanok a világon mindenhol), nem értem mire ez a nagy készültség, az útlevelet és a tengerészkönyvet is magunkkal kellett ma hozni. Megkérdezem az egyik katonát, akadozó angolsággal elmondja, hogy nemsokára itt lesz a G7 csúcstalálkozó, jövő hétre még újabb kétezer rendőrt várnak. Ezek is tudják, hova kell jönni, ilyenre költik az adófizetők pénzét! Miért nem beszélik meg videokonferencián?!

 

Két óra van, úgy számolom, fél háromra visszaérek buszostól-tenderestől. A busz valóban időben érkezik, lesuhanunk a szerpentinen (a kép jobb sarkában látható), alig van érkezésem megcsodálni a szőlőültetvényeket, melyeket a Vezúv oldalába, a gazdag vulkáni kőzetbe telepítettek.

 

panorama_vezuvval.jpg

Panoráma Vezúvval

 

A komp is a kikötőben vár, de mikor beszállunk, sokáig nem indul, nem értjük miért. Aztán a hajó felé menet kiderül: olyan erős a hullámzás, hogy nem tudjuk megközelíteni a platformot, a 150 személyes mentőcsónak ijesztően billeg, főleg mikor a fülöp tengerész oldalra fordítja a hullámoknak. Kétszer is megpróbál ráfordulni a vas kijáróra, de három-négy méternél nem tudja jobban megközelíteni, a víz színe fölött kiálló rámpára ki-kicsapnak a hullámok. Rádión brekegnek, az idő telik, aztán elfordítják a Silver Cloudot, szélárnyékban végre sikerül kikötnünk, a kötél nagy csattanással vágódik a tendernek aztán beakad a bakba, izmos tengerészkezek húzzák egymáshoz a két testet. Megtapsoljuk a sofőrünket, tényleg szép munka volt, mosolyogva fogadja. A 16.000 tonnás üdülőhajó persze meg se moccan, mintha le lenne betonozva.

A hullámvasúttal elment az idő, gyorsan átöltözöm és rohanok teát zongorázni. Utolsó napok ezen az ócska Roland Junó szintetizátoron, mindegyik zongorista utálja, ha minden igaz, Barcelonában érkezik az általunk kinézett FP30-as hangszer.

komment

2017.05.12. Korinthoszi-csatorna

2017.05.21. 18:19 :: Kis ember

Utunk Görögországból Olaszországba a Korinthoszi-csatornán át vezet. A Korinthoszi-földszoros átvágásával létrejött 6343 méter hosszú csatornát 1881-1893 között építették és mi magyarok különösen büszkék lehetünk rá, mint majd később kiderül. Hajónk ezzel a rövidítéssel több mint négyszáz kilométert spórol meg.

 

korinthoszi-csatorna_2.jpg

Korinthoszi-csatorna

 

Már az ókori görögök is... meg akarták építeni a csatornát, de ez a kor technikai színvonalán lehetetlen volt. Ugyanígy jártak a rómaiak is: Néró i. sz. 67-ben hatezer rabszolgát rendelt az építkezésre, hogy kiváltsa a Diolkoszt, a szárazföldi szállítóutat, de halálakor ez félbemaradt. Mivel nem alkalmaznak zsilipeket, ezért nyolcvan méter mélyen kellett a sziklát átvágni.

 

korinthoszi-csatorna_1.jpg

Korintoszi-csatorna

 

Ehhez Gerster Béla magyar mérnök, a Panama-csatorna nyomvonalának egyik kijelölőjének, a Ferenc-csatorna építőjének és négy másik magyar társának – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – zsenialitása kellett. Na és persze Türr István, az örök kalandor és fantasztikus, bátor katona és politikus állandó küzdelme, szervezése. Türr 1881-ben kapott megbízást a görög kormánytól a csatorna építésére, melyet egy francia társaság kezdett el, de az a viziút két végének kimélyítése után 1888-ban csődbe jutott – mint azt már a Panama-csatornánál megszokhattuk. De Türr nem adta fel, kormányokat és magánszemélyeket bírt rá a folytatásra, amit végül egy görög társaság Antonisz Matszasz vezetésével 1893. október 28-ra fejezett be, ekkor adták át a forgalomnak. Az építkezés alkalmával 1200 tonna lőporral és 450 tonna dinamittal dolgoztak, 11 millió köbméter földet és kőzetet termeltek ki

Türr István nevét őrzi például a vontatóhajónk is.

 

a_turr_istvan_vontatohajo.jpg

A Türr István vontatóhajó

 

A csatorna igen keskeny 21,3 méter a hajózóút szélessége, már átadásakor is csak az átlagos méretű járművek fértek el benne, mára pedig szinte kizárólag turistahajó, abból is csak a kisebbek és partmenti szállítóhajók veszik igénybe. Mi is éppen hogy csak beférünk,

 

epp_hogy_csak_elferunk.jpg

Épp hogy csak elférünk

 

nem egyszer fordul elő, hogy csikorognak a gumibabák, melyeket a hajó és a szikla közé engednek le a függőleges falon is megélő fák-bokrok ágai pedig behajolnak egészen a harmadikon lévő nyitott legénységi fedélzetig.

 

megelnek_a_fak.jpg

Megélnek a fák

 

A révkalauz erősen koncentrál, folyamatosan kiabál be a kormányosnak, miközben a híd oldalán lévő kitüremkedésből meredten figyeli a partot.

 

revpilota.jpg

Révpilóta

 

Egy pillanatra leszaladok a kabinba, az ablakon kitekintve ez a látvány fogad:

 

ez_latszik_az_ablakombol.jpg

Ez látszik az ablakomból

 

Deja vu érzésem támad, ugyanilyen volt, mikor a Panama-csatornán haladtunk át a Disney Wonderrel.

Panama-csatorna

A hajók méretének növekedése és a kiszolgálóegységek változatlansága állandó problémát jelent a vízi szállítmányozásban. Érdekesség, hogy annak idején a Disney két testvérhajóját, a Disney Magicet és a Disney Wondert úgy építették, hogy megfeleljenek a Panamax-szabványnak (azaz beférjenek a Panama-csatornába), de egy nagyjavítás folyamán a Magicot kibővítették három méterrel, így már túl hosszú, nem fér be a Gatún- és a Miraflores zsilipeken. Éppen ezért nyáron a Wonder megy Alaszkába, a Magic pedig transzatlanti úttal átjön Európába. De az amerikai nukleáris repülőgép-hordozók kifejlesztésében is nagy szerepet játszott, hogy az USA keleti partjairól a nyugatira átmenni azokkal a hatalmas járművekkel csak a Horn-fok megkerülésével lehetett, s ez rendkívüli feladatot rótt az üzemanyag-ellátás megszervezésére. A kísérőhajókat így is el kell ugyan látni, de a CVN hordozók vígan átkenek a bennük duruzsoló atomreaktorral.

 

Két órába telik megtennünk a hat kilométeres utat, ez óránként nagyjából két tengeri mérföldes sebességet jelent. A vontatóhajó nem egyedül küzd meg a Silver Cloud tömegével, mi is segítünk a saját hajtóművünkkel, de azért derekasan dolgozik.

 

hajovonta.jpg

Hajóvonta

 

Mielőtt kiérnénk, leengedik a bukóhidat,

 

bukohid.jpg

Bukóhíd

 

amit utánunk újra felemelnek

 

emelik_vissza_a_bukohidat.jpg

Emelik vissza bukóhidat

 

A második képen jól látható, hogy a híd éppen a süllyesztett állapotból emelkedik vissza, még nincs egy szintben a fix részekkel, ahol a gyalogosok és az autóvezetők várakoznak

 

kilatas_a_kilencedikrol.jpg

Kilátás a kilencedikről

 

Miután a pilot távozik, teljes sebességre kapcsolunk. Kicsit szomorkodom, mert megszűnik a jó kis görög internetem (10 euróért adtak 8 gigabájtot), de ugyanakkor örülök, mert szívem csücske, Itália felé haladunk. Ég áldjon, fehér házak, kék tetők és romok; isten hozott fakóvörös épületek, keskeny utcácskák, száradni kitett ruhák között! Viszlát girosz, légy üdvözölve pizza és fagylalt!

komment

2017.05.09. Efezus

2017.05.19. 21:03 :: Kis ember

Délután kettőkor indulunk Kusadasiból Efezusba. Nekem kellett volna négy órakor teát zongorázni, de nem érnék vissza, így cserélünk Tobyval a másik zongoristával. A főnököm nagyon rugalmas, szó nélkül elfogadja, bár kicsit morog, mert a „Chronicles”-ben a hajóújságban már Tobyt írták be, miért nem szóltam egy nappal előbb?! Külön buszt béreltek a személyzetnek, körülbelül húszan lehetünk. Míg a hajón a fülöp-szigetiek aránya az európaiakkal 10:1, itt most 3:1. Persze, a magunkfajta léhűtők, zenészek, énekesek, kaszinósok ráérnek, a többiek szegények dolgoznak.

 

Joggal merül fel a kérdés, hogy Efezust miért nem a tengerpartra építették, miért hat-hét kilométerrel beljebb? Nos az az igazság, hogy – a partra épült! Csak a város szélén a tengerbe ömlő folyó az évszázadok alatt feltöltötte a deltát, így a tenger egyre messzebb került. Ezért most egy negyedórás buszozás után érjük el a várost, útközben két temető mellett is elhajtunk, csak fejfákat látok, keresztet nem. De nem állunk itt meg, továbbhajtunk a Koresszosz-hegy tetejére, Szűz Mária házához. A busz szuszogva kapaszkodik fel az öt és fél kilométeres meredek úton.

 

magasan.jpg

Magasan

 

Itt lakott Jézus anyja utolsó éveiben. Ekkoriban Efezus a harmadik legnagyobb város volt a Közel-Keleten és Szent János, akire Jézus a kereszten rábízta őt, ide menekítette Jeruzsálemből, mert meg akarták ölni. Mária az úton tüdőbeteg lett, valószínűleg TBC-t kapott, ezért is esett a választás ide a magaslatra. A levegő valóban üde, nyáron, mikor a városokban már elviselhetetlen a hőség, az erdők itt is enyhet adnak. Sajnos tizenegy éve, 2006-ban egy erdőtűz a fák nagy részét elpusztította. Rohamléptekben telepítették újra, már szépen nőnek a facsemeték. Mária rendkívül egyszerű életet élt, a környékbeliek segítették, két-három naponta tették meg a félnapos utat a városból.

 

A ház feltárása igen érdekes. Emerich Anna Katalin apáca (1774-1827) látomásában jelent meg Szűz Mária utolsó lakhelye és halála. Ennek hatására kutatásba kezdtek és megtalálták a házat. A látomással szinte mindenben megegyezett a hely, csak a barlangot nem találták, ahova Máriát eltemették.

 

A látogató először a kőmedencét pillantja meg, ahol a kereszteléseket is végezték.

 

keresztelomedence_1.jpg

Keresztelőmedence

 

majd pár méter után feltűnik a ház, egy nagyobb szoba és egy toldalékhelyiség.

 

szuz_maria_haza.jpg

Szűz Mária háza

 

A házban sajnos nem lehetett fényképezni. A berendezés egyszerűbb már nem is lehetne. Három pápa is járt itt, 1967 júniusában VI Pál, 1979 novemberében II. János Pál és 2006 novemberében XVI. Benedek. Utóbbi a rózsafüzérét is itthagyta, egy üvegszekrénykében látható. Szerencsére pont két tömeg között érkeztünk, el lehet bámészkodni, bár sok látnivaló nincs. A ház alatt forrás, inni nem iszom belőle, de az arcomat megmosom. Mellette kívánságfal, a világ összes nyelvén könyörgések a szent szűzhöz.

 

kivansagok_minden_nyelven.jpg

Kívánságok minden nyelven

 

Huszonöt méterrel távolabb vonulok a tömegtől, épp kezdene megérinteni a béke és a nyugalom, mikor a közelben felsír egy csiszológép, a faasztalok lábait restaurálják. Nincs hova futni, a világ utolér.

 

 

Efezus

 

Efezus fénykorában igen jelentős város volt, lakosainak száma elérte a félmilliót is!

 

hatalmas_varos.jpg

Hatalmas város

 

A romok feltárása ma is zajlik, folyamatosan kerülnek elő újabb régészeti leletek. Utunk egyirányú, a fenti bejáratnál kitesz minket a buszsofőr majd a lenti kijárathoz hajt, így kényelmesen csak le kell sétálnunk az egykori tengerparthoz vezető főúton.

 

hosszu_ut_lefele.jpg

Hosszú út lefelé

 

Az egykori úttesten haladunk, a járdák mozaikból voltak kirakva,

 

mozaikos_jarda.jpg

Mozaikos járda

 

azokat lezárták, az úttest óriási lapos kövekből, melyek a lefelé vezető jobb oldalon rovátkoltak, hogy a lovak ne csússzanak meg. Időnként kapuk szűkítik az utat, szélességük pont két lónyomnyi.

 

kapu_szelessege.jpgKapu szélessége

 

A kapunál egyébként összebarátkozom az idegenvezetőnkkel, negyvenes értelmiségi nő. Megemlítem neki, hogy magyar vagyok és pont a „kapu” szó az egyik, amit teljesen átvettünk (törökül kapi, az i-t mély i-nek, u-hoz közel ejtette). Már a buszon feltűnt, hogy mennyire kardoskodik amellett, hogy Törökország szekularizált, az állam és a vallás különválasztása már Kemál Atatürk alatt megtörtént. Jól sejtettem a múltkori Kusadasi bejegyzésemnél,

 

Kusadasi, Törökország

 

az Atatürk melletti kiállás egyben Erdogan elleni tüntetés is. A kezdő török diktátor ugyanis (a nő szerint) vissza akar térni a vallásos államhoz. Hogy MINDIG ugyanazt játsszák meg azok az idióták, akik hatalmat akarnak felvilágosult polgári országok helyett! Nincs semmi baj a hittel, csak ne akarja helyettesíteni a gondolkodást. Erről az irániak tudnának nyilatkozni. Azért figyelmeztetem, hogy óvatosabban bánjon a szavakkal, ha én felfedeztem szavaiban ezt az utálatot, más is fel fogja. És nekünk is van történelmi tapasztalatunk, mi történik azokkal, akik nem lesznek némák a vétkesek közt.

 

Visszatérve Efezus romjaira, hihetetlen gazdagság és kultúra bontakozik ki a szemünk előtt. Mindenhol bőséges faragott díszítések,

 

mindenhol_diszitesek.jpg

Mindenhol díszítések

 

köveken, oszlopokon, megmaradt falrészleteken. Az út két oldalán helyezkedtek el a közintézmények,

 

parlament.jpg

Parlament

 

az üzletsor és a templomok

 

apollon_temploma.jpg

Apollón temploma

 

Annak ellenére, hogy a város a római időkben teljesedett ki, a feliratok görögül vannak, hiszen a művelt emberek nyelve ekkor a görög.

 

gorog_feliratok.jpg

Görög feliratok

 

 

Szerencsére kevesen vannak, mindent meg lehet bámulni, a macska is nyugodtan heverészik az árnyékban

 

arnyekban_hevvero_macska.jpg

Árnyékban heverő macska

 

Neki csak egy kényelmes hűvös hely, de az ük-ük-ük-ük (stb) apjának még nyüzsgő, élettel teli vidék volt.

 

A leghíresebb épület a könyvtár,

 

konyvta.jpg

Könyvtár

 

a központban helyezkedik el, félúton a templom és a színház között. Az úton átellenben pedig … a bordély található. Állítólag titkos alagút kötötte össze a könyvtárral, az alsó szinteken exkluzív termekkel, így a tisztes polgárok csak bejelentették otthon, hogy mennek a könyvtárba és hipp-hopp, a szellemi élvezetek helyett máris a testieknek adózhattak. Nil novum sub sole.

 

Mára már csak a kövek maradtak az egykori gyönyörökből.

 

ennyi_maradt_az_orombol.jpg

Ennyi maradt az örömből

 

Pár lépésnyire innen a földön a világ első megmaradt reklámjába botlunk.

 

korai_reklamtabla.jpg

Korai reklámtábla

 

Kísérőnk egy kis vizet önt a szürkésfehér kőkockára, mely az út szélén hever, hogy kirajzolódjék az ábra. És hogy mit jelentenek a vésetek?

 

Egy női fejet láthatunk, mely a bordélyra céloz, egy bal lábat, hogy innen az út bal oldalán található, egy keresztet, hogy a kereszteződés utáni épület az, és egy szívet, mellette már csak egy lyukat, ahová annak idején egy pénzdarabot ágyaztak, jelezvén, hogy az itteni hölgyek nem szimpátiából szeretik majd a vándorokat. Hiszen azért kellett ilyen virágnyelven felírni, mert a kikötőből jövet – ahogy a földön fekvő táblát is irányozták) sokfajta nemzetiség, hajósok, kereskedők megfordultak erre.

 

Utolsó állomásunk a színház.

 

szinhaz_22_ezer_emberre.jpg

Színház 22 ezer emberre

 

Huszonkétezer ember fért el benne! Maga Kleopátra is járt itt Antoniussal. Óriási építmény. A domboldalba épült, a nézők délkelet felé tekintenek, így a lemenő nap nem süt a szemükbe. Kicsit odébb jártunk már, mikor az egyik énekesünk áriázott egyet a színpadon, még így, hetven-nyolcvan méterről is tisztán hallottuk. Micsoda mérnöki-akusztikai teljesítmény! Bár gondolom a nézősereg rendesen csökkentette a hangot.

 

szinhaz_panorama.jpg 

Színház panoráma

 

 

Elfordulunk a kikötőbe vezető útról. A kijáratnál meghívom a fülöp-szigeteki doktornőt egy fagyira, örömmel elfogadja. A fagyiárus vele is eljátssza az ósdi trükköt, a ragadós török fagylaltot többször kiveszi a hosszú nyelű lapátkájával a tölcsérből, két tölcsért ad, majd az egyiket fagyistul megemeli, az üres marad a kedves vevő kezében. A doktornőnek nem ízlik a pisztáciafagyi, mert az állaga nem olyan, mint az otthoninak, azért, mert masztixszal sűrítik, ami növényi eredetű. Nekem ízlik, meg is eszem. A busznál az elmaradhatatlan, török édességárus, „last chanche, three for five” (dollár) kiáltással akarja ránk sózni az egyébként tényleg finom dobozos süteményt. Mikor a busz indítja a motort, tovább kiabál, már „four for five”, a legvégén persze „five for five”. Ekkor az egyik matróz vesz tőle, mindenki elégedett, a srác azért mert azt hiszi jó üzletet kötött, a török azért, mert ő tényleg jó üzletet kötött és mi is a show miatt.

komment

Címkék: pianist bárzongorista barzongorista barzongorista.eu pecsibalazs.hu Törökország Silver Cloud

2017.05.03. Athén

2017.05.12. 14:11 :: Kis ember

(mikor egymás után többször megyek egy kikötőbe, akkor lehet, hogy a képek másik alkalommal készültek)

 

Hogyan biciklizzünk a kikötőkben?

 

Kikötői várost – egy két kivételtől eltekintve - biciklivel lehet a legjobban bejárni. Nem, nem igaz. MINDEN várost biciklivel lehet a legjobban bejárni. Még New Yorkot is azzal volt a legjobb, mikor a Queen Mary II-vel ott jártam és Brooklynból a hídon át mindig betekertem Manhattanbe.

A Silver Cloud kis hajó, így odafér a közeli kisebb pierekhez is, de a nagy hajókat általában a várostól egy-két kilométerrel messzebb parkoltatják. Onnan vagy időigényes gyalog bejutni a sivár ipari környezetben, vagy várni kell a buszra vagy drágán taxizni. Ehhez képest az ember csak kitolja a bringát, felül rá és perceken belül jó helyeken jár. A bicikli maga a szabadság. Persze például Szantorinin vagy Mikonosz belvárosában nem lehet használni, annyira szűkek az utcák (ld majd következő bejegyzést), de az utóbbinál is sokat segített, hogy az óvárosig eljussak, ott aztán toltam. Külön élvezet, hogy mivel mindig tengerszint feletti egy méterről indulunk, azaz ha szigorúan nézzük, mínusz három méterről, mert a kerékpártároló a kettes decken van, vízvonal alatt, ezért az út vége mindig jutalom, hiszen lefelé gurulunk. Kivéve ha fúj a tenger felől a viharos szél, mint majd erről a blog végén szó lesz.

Egy jó tanács: SOHA ne higgyünk a GPS-nek Pireuszban! A görögök rendkívül kreatívak az ad hoc lezárásokban, útmegszüntetésekben és terelésekben. Az utcák vagy keskenyek és nem lehet rajtuk haladni, mert valaki blokkolja a közlekedést,

 

evickeles_forgalomban.jpg

Evickélés a forgalomban

 

vagy szélesek és elviselhetetlen rajtuk a forgalom. Mindenki ott parkol, ahol éppen egy falatnyi szabad helyet talál, legyen az kereszteződés vagy járda. A járdák is használhatatlanok, magas a padka de mindegy is, mert úgyis elállják a parkoló autók a kereszteződést. A villanyoszlopok-táblák-kukák mind a járda közepén vannak, nem fér el mellettük a kormány. A mediterrán vezetési kultúra szerint a szabályok csak tájékoztató jellegűek viszont mindenki figyel a másikra és senki nem akarja megnevelni a közlekedés többi részvevőjét. Otthon szoktam mondogatni, hogy mi úgy vezetünk mint a törökök, de a többiektől azt várjuk, hogy úgy vezessenek mint a németek. Itt nincs ez a kettős mérce, a káoszban is biztonságban érzi magát az ember csak figyelni kell és ésszel tolni. Vannak felüljárók, amiket senki nem használ, nyomógombos lámpák, melyeknél nem működik a kapcsoló és zebrák, melyeket senki nem tart tiszteletben, mindenki megy amerre lát. Ungon-berken át küzdöm magam előre.

A múltkori utamon felfedeztem egy helyre kis bicikliutat, Athén központjából, a Monastiraki oldalától indul és ha ügyes az ember, egész Monsatoig, szinte Pireuszig ki tud rajta jutni. Az út tulajdonképpen a HÉV mellett vezet, csak két helyen kell trükközni, nem szabad a felüljárón átmenni, később pedig a kis patakot a főút felé (jobbra) kell megkerülni. Na ez nem sikerült nekem a múltkor és így lett a kényelmes negyven perces útból – másfél óra. Most odafelé már jobban figyelek, átvágok a pireuszi ócskapiacon, akárcsak a Mos Eisley kikötőben, itt is mindent lehet kapni távirányítótól kezdve a babaholmin és a tisztítószeren át a tárcsás telefonig. Egy ideig toporgok a szemetesautó mögött, nincs annyi hely az úton, hogy elférjek mellette, a járdát pedig az árusok vették birtokba, kerülőút nincs vagy csak nagyon messze. Az emberek dobálják bele a szemetet, a gép hangosan és veszélyesen darál. Végre megelőzöm, nemsokára egy félpályás lezárással nehezített úton tekerek. Most mellettem nincs hely, egyik oldalon a lezárás, másikon a HÉV, a gépkocsik türelmesen jönnek mögöttem, nem dudálnak, a kiöblösödéseknél elengedem őket. Mikor gyanúsan kezd vastagodni az út, gyorsan letérek, nem akarok úgy járni, mint Corkban, ahol elindultam egy normális vidéki úton, majd percről-percre nagyobb lett a forgalom, végül ott küzdöttem félig leengedett gumikkal, szakadó esőben és viharos szembeszélben – egy autópályán. Legalább egy kilométert tekertem annak idején halálnyugtalanságban (mert félni nem volt érkezésem), miközben százzal zúgtak el mellettem a kamionok és persze mindegyik dudált, mire találtam egy felhajtót, ahol szemben a forgalommal gyorsan kimenekültem. Mindezt természetesen a bal oldalon, hülye angolok (írek), angol hülyék. Itt most ilyen nincs, átcipelem a bringát egy felüljárón inkább.

 

És itt a másik jó tanács: mindig legyen nálunk helyi aprópénz és ezen felül egy nagyobb összeg helyi valutában, lehetőleg közepes címletekben. Írországban azért volt leengedve félig a gumim, mert csak fontom, dollárom és bankkártyám volt, a pumpák a benzinkúton pedig 20 centessel működtek. Végül tarháltam valakitől, de ez már Cork belvárosában volt, addig el is kellett jutnom. A nagyobb összeg pedig azért szükséges, mert ha valami történne a kerékpárral, a hajóhoz akkor is vissza kell érni. Nincs idő szervizt keresni vagy tolni, otthagyni nem lehet, hiszen legközelebb egy hét múlva járunk arra, ha járunk egyáltalán. Tehát baj esetén lehet hogy taxit kell hívni, mégpedig olyat, amelyik elviszi a biciklit is.

Szerencsére erre most nem volt szükség, még a múltkor elvittem egy szervizbe a gépet, ahol húsz euróért mindent megjavítottak rajta. Viszont mivel átjöttem a HÉV bal oldalára, itt a kis utcában szembejönnek az autók! Nem zavartatják magukat, megvárják míg lehúzódom aztán lassan továbbhajtanak. A kispataknál el kell kanyarodnom, de visszafelé könnyű lesz megtalálni, messziről érezni a csokigyár illatát, valami epres töltelékes finomságot gyárthatnak épp.

Aztán megtalálom a már említett kerékpárutat, innen már sima az enyhén emelkedő út egészen az Akropoliszig.

 

bicikli_es_akropolisz.jpg

Bicikli és Akropolisz 

 

Tizenegy körül érek ide, bejutni képtelenség, óriási a sor kívül-belül

 

mint_a_hangyak.jpg

Mint a hangyák

 

Voltam már itt 2009-ben, az épületek meg nem nagyon változtak az elmúlt kétezer évben, úgyhogy csak kint ülök le egy padra, gyönyörködöm a látványban.

 

akropolisz_kivulrol.jpg

Akropolisz kívülről

 

Ez utam legmagasabb pontja 150 méteren, jön a már említett jutalom, lejtő egészen a hajóig. Előző nap Mikonoszon nem volt ilyen egyszerű meredek domboldalakon kellett felkapaszkodni.

 

Lassan gurulok a turisták között. Athénban a legnagyobb a templomsűrűség, még a toronyház aljába is jut egy. Melyikben van a szellem?

 

templom_a_toronyhazban.jpg

Templom a toronyházban

 

A kutyák élvezik a kellemes időt és a kilátást. Azért az Akropolisz alatt utcakutyának lenni egész más, az olyan úri, nem?

 

rohogo_kutya.jpg

Röhögő kutya

 

Biciklivel könnyű letérni a megszokott csapásokról, a kis kávézókban a helyiek esznek-isznak és triktrakoznak vagy sakkoznak. Külön boltjuk van!

 

tarsasjatekbolt.jpg

Társasjátékbolt

 

Húsz perccel dél előtt érek fel a parlamenthez, nem akarok ennyit várni úgyhogy teszek egy kört. A parlament mögött a nemzeti kertbe tévedek. (Alapvetés, hogy bárhol látunk menet közben egy nyitott kaput ami parkba visz, érdemes bemenni). A parkot 1838-ban építették ki Fridrich Schmidt tervei alapján, aki több mint 500 fafajtát és rengeteg állatot telepített ide. Ezek közül az egyik majom végzetes is lett: 1920-ban Alexander császárt megharapta, aki három héttel később szepszisben meghalt. Ennek számos politikai következménye lett, a szmirnai nagy tűz és a népességcsere Törökország és Görögország között.

A kertben csak gyalog lehet közlekedni, aszfaltút csak mutatóba található. Nem volt kitéve hogy nem szabad kerékpározni, de azért óvatosan közlekedek és milyen jól is teszem: kisvártatva egy teknős cammog ki elém keresztbe.

 

teknos_az_uton.jpg

Teknős az úton

 

Ügyet sem vet rám, biztos fontos dolga van

 

ugyet_sem_vetett_ram.jpg

Ügyet sem vetett rám

 

Gyönyörűen rendben van tartva az egész park, sehol eldobált szemét, a fű lenyírva, az utak, padok szépen karbantartva, a virágok megöntözve, a narancsfák csendben élvezik a ragyogó időt.

 

szepen_rendben_tartva.jpg

Szépen rendben tartva

 

 

narancsfak.jpg

Narancsfák

 

A mi agyonhasznált és elhanyagolt Városligetünkre gondolok, amit a Ligetvédők több mint egy éve próbálnak megmenteni a végleges pusztulástól és elfacsarodik a szívem. Még a görögök is, akik szemmel láthatóan rutinosabbak a korrupcióban mint mi, még ők is vigyáznak az értékeikre, csak mi pusztítjuk-gyilkoljuk önző és rövidlátó érdekek miatt!

 

Két perc elég visszaérni a parlamenthez, készülődik a váltás.

 

erkezik_a_valtas.jpg

Érkezik a váltás 

 

A koreográfiát nem egészen értem, de szemet gyönyörködtető, ahogy egyszerre emelik a puskájukat

 

emeli.jpg

Emeli

 

és aztán balettosokat megszégyenítő mozdulattal nyújtják előre a lábukat.

 

balett.jpg

Balett

Nem szeretném megbántani őket, de ahányszor látom, mindig a Monty Python repülő cirkusza „Hülye járások minisztériuma” szkeccse jut az eszembe.

 

 

hulye_jaras_1.jpg

Hülye járás

 

Befalván a szokásos giroszomat visszaindulok. Most már simán hazatalálok, a csokigyár szagát megérezve fordulok balra aztán jobbra, végre irányhelyesen közlekedek, gyorsabb is így. Pireuszba beérve nem várt kellemetlen meglepetés: viharos szél fúj a tenger felől, bizony kapaszkodnom kell a kormányba keményen. Gyorsan veszek még mosógélt és egyéb tisztálkodóeszközöket. A boltban érdekes, hogy lehet kapni kimérve is mosóport.

 

mosopor_kimerve.jpg

Mosópor kimérve

 

Elnézést a minőségért, de nem akartam feltűnően fényképezni.

 

A hajóra visszaérve kis pihenés után egész este munka.

komment

2017.05.01. Aigosz Nikolaiosz, 05.07. Santorini.

2017.05.11. 21:05 :: Kis ember

 

 

Mind a két hely tipikus görög üdülőhely, ide jönnek last minute-tel a padlizsánvörösre festett hajú hivatalnoknők a pocakos férjükkel. Aigos Nikolaios legérdekesebb pontja a kilátó az öböl felett, innen belátni az egész kisváros értékelhető részét.

 

agiosz_nikolaiosz_panorama.jpg

 

Sétálgatok, fagyizom, semmi különös. A parton egy tangóharmonikázó koldus, rutinos, mikor messziről ráemelem a kamerát már rögtön int, hogy dobjak aprót a kalapba. Sajnos elgiroszoztam az aprómat, nem tudok adni. A vízen kék-fehér görögbetűs csónakok himbálóznak.

 

nagyon_gorog.jpg

 

Santorini a másik ilyen kedvelt célpont. Nem is csoda, az egykor egy hatalmas sziget kb. Kr. e. 1500-ban részben megsemmisült, mert a vulkán, amire épült felrobbantotta a sziget közepét, kalderát hozva létre. Az ezáltal létrejött lagúna központi részén helyezkedik el a Nea Kameni vulkán, körülötte a sziget megmaradt része, gyönyörű természeti konstrukciót alkotva. A városokat magasan a hegygerincre építik.

 

a_hegytetore_epitkeznek.jpg

 

Gondban is vannak, mert egyre több a turista és már nem igazán maradt szabad hely építkezni, a szakadékba nem lehet. Földrengésveszélyes a környék, 1956-ban is történt egy, emiatt nem is mindenhova biztonságos. A szabad területeket az utolsó négyzetméterig kihasználták, fát nem is hagytak. Most még istenes az idő, de voltam már itt júniusban, iszonyú meleg van.

A lagúnában egymás után horgonyoznak le az óriás turistahajók, a tender boat-ok, a kis kompok szorgalmasan hordják ki a gazdag utasokat a partra.

 

silver_cloud_kinyitott_platformmal.jpg

es_ket_masik_orias_turistahajo.jpg

 

A kikötőben csak pár ajándéküzlet és utazási iroda van, utóbbiak a kishajós túrákat reklámozzák a környező szigetekre. Innen indul a kábelvasút is (a fenti képen a fehér kockaépület), 5 euró a jegy, de hajósigazolvánnyal csak egy euró, tessék bemutatni! Mielőtt a kábelvasút felépült volna csak gyalog lehetett feljutni, vagy – szamárháton. Mára a szamaragolás turistalátványosság lett, több tucat jószág vár a sorára, hogy a kövér amerikai férfiakat, finnyás túlsúlyos angol nőket, ijedős filigrán japán lányokat felvigye a 630 lépcsőn. Szerencsétlenek állnak a napon, se víz, se árnyék.

 

sorara_varakozo_szamar.jpg

 

Állatkínzás csupáncsak azért, hogy pár gazdag néhány euróért újabb élményhez jusson.

Amúgy is sportolni akartam, így gyalog indultam neki a lépcsőknek. Most még megtehettem volna, hogy a kábelvasúttal megyek, később viszont már akkora a sor, hogy legalább egy órát kell várni. A lépcsőkkel kiegészített szerpentin nem csak meredek, de rettentően büdös és csúszós is, szamár húgy- és szarszagban úszik. Ilyenkor érti meg az ember a középkori divatos vastag talpú cipőket. A várakozó állatok néhol egész szélességében elállják az utat. Óvatosan lépdelek, nem lenne jó elcsúszni.

 

teljesen_elalljak_az_utat.jpg

 

Némely sporttárs, különösen a nők félnek is elmenni mellettük, pedig ártalmatlan, barátságos lények. Egy középkorú nő a nyomomba szegődik, mikor félretolom az egyik szájkosaras szamarat, de aztán a másik mellett elakad. Biztatom, jöjjön csak, meg tudja csinálni, nekidurálja magát, átslisszol. Pár lépcsővel feljebb a férje várja, mindketten flipflopban, vietnami papucsban vannak, ebből gyanítom hogy angolok, ők minden időjárási- és terepviszonyok között ebben járják a világot. A nő hálásan megköszöni a biztatást majd a férjéhez fordul és neheztelve szól neki, hogy amaz miért nem segített. Amaz csak nevet, behúzom a nyakam, nem akarok családi konfliktus előidézője lenni.

Maga a városka a szokásos, ajándékbolt, ékszerbolt, giroszos, templom, ajándékbolt, ékszerbolt...

Kószálok az utcákon, betérek lehűlni egy ortodox templomba.

 

ortodox_kupola.jpg

 

Ez is a megszokott, hűvös csend, tömjénszag, szentek mindenfelé, arany-ezüst-brokát. Csak pár képet készítek, szigorúan vaku nélkül, a csöndben élesen kattan a fényképező redőnye. A sarokban a takarítónő mobilozik, a telefonjába sustorog. Ennyit a szakrális térről.

 

Megvan az utcazenész is, persze hogy szirtakit pengetnek

 

nana_hogy_a_szirtaki.jpg

 

Ebéd, fagyi, jázminszag. Elsétálok a városka legszéléig, erre már kevesebben járnak, zavartalanabbul lehet gyönyörködni a pazar látványban.

 

santorini_felulrol.jpg

 

Ellenőrzöm a cipőm talpát, végre lekopott róla a szamárszar. A kábelvasút mellett döntök, nincs kedvem napokig szagolni a kabinban a cipőt. Eszembe jut, mikor Grenadán a Hét Nővér vízesésnél addig tapostam a sarat, míg teljesen tönkrement a cipőm, mikor visszaértem a hajóra, kivágtam az egészet az égetőbe. A mostani futócipőm még túl jó állapotban van ehhez, inkább a lanovka. Lefelé senki se áll sorba, enyém az egész hatszemélyes kabin, előreülök, a drót surrogása az egyetlen zaj, miközben a fehér hajókat bámulom a kék vízen.

komment

2017. április 26. Mirina, Limnosz, Görögország

2017.05.02. 10:33 :: Kis ember

Mirina egyszerű üdülőváros, sok látnivalót nem találtam, kivéve a romot a domb tetején. A domb legnagyobb előnye, hogy semmiféle gépesített eszköz nem visz fel, csak egy lépcső, így a kényelmes turisták elkerülik. A Silver Cloud legnagyobb előnye pedig, hogy olyan helyeken tud kikötni, illetve horgonyozni, ahova a nagyhajók nem jönnek, mert vagy nem férnek el, vagy azt a rengeteg utast nem tudják hova tenni. A város sem annyira turistacsapda, normális kis tengerparti település, kockás abroszos halétteremmel, isteni szuvlakival.

 

Mirinában is csak páran lézengtünk, kényelmesen el tudtam készíteni a panorámafényképet. (megnyitva kinagyítható)

 

limnosz_panorama.jpg

 

A levegőben száraz növényszag. Lefelé ballagva észrevettem az öreg pásztort a kutyájával; senki más ügyet sem vetett rá, ahogy az árnyékban pihent.

 

pasztor_es_kutyaja.jpg

 

Odamentem, rossz angolsággal vidáman köszönt, a kutya pedig rendkívül boldog volt, hogy valaki jött. Barátságosan beszélgettünk pár szót majd elsétáltam a központba, ami három perc alatt körbejárható. Egy gyors ebéd a parton, majd vissza a hajóra. A strandoláshoz még hideg a víz.

komment

2017. április 25. Canakkale, Törökország

2017.04.30. 20:40 :: Kis ember

Canakkale, a több mint ötezer éves település két nevezetes hely közelében fekszik. Egyik Trója, a másik Gallipoli. Mivel a település a Dardanellák bejáratánál fekszik, ezért Isztambul mellett a másik kapuja a Fekete-tengernek. Ezért volt szükség mind a két csatára, melyből az egyik siker, a másik teljes kudarc.

 

A város mintegy fél óra buszútra található a kikötőtől. A szegregáció itt is érvényesül: személyzet csak akkor szállhat fel a buszra, ha felfér, az utasok nem töltik meg egészen és akkor is hátra kell ülni, mint annak idején Amerikában a négereknek. Mivel szóba elegyedtem egy amerikai hölggyel, ezért nem érdekelt ez a szabály, a második sorban vártam, hogy elinduljon a félig sem teli busz. Aztán mikor beszállt az átható izzadságszagot árasztó török sofőr, gyorsan megjegyeztem, hogy nekem hátul van a helyem és elmenekültem.

 

A busz a belvárosban tett le, itt fogad a százhúsz éves óratorony.

 

torony.jpg

 

Először a szürke hétköznapi teendők: trikót kell vennem, sampont és zoknit, mindent találok. A szappanossal kézzel-lábbal és számológép segítségével érintkezünk, a ruhaboltos akadozva beszél angolul, de mikor németre váltunk, egészen megkönnyebbül és már folyik is belőle a szó, hibátlan nyelvtannal. Ha útbaigazítást kértem, akkor is a némettel jobban boldogultam, főleg az idősebb generációnál. Ők azok, akik évekig éltek az NSZK-ban vendégmunkásként egész lent, majd hazatérve kis üzletbe fogtak a megtakarított pénzükből.

Az egyik sarkon cipőpucoló, érdemes megnézni milyen szép a doboza.

 

cipopucolo.jpg

 

 

 

Timeo Danaos et dona ferentes”

 

A trójai háború a monda szerint Szép Heléna elrablása miatt kezdődött. Le a kalappal a görögök lovagiassága előtt, ha ennyi özvegyet termelnek egyetlen nő miatt, szerintem inkább a Dardanellák fölötti kontroll volt a fő ok, de nem vagyok történész (se). A trükk a falóval mindenesetre eléggé hihetetlen, ravaszak voltak az akkori népek, nem tartom valószínűnek hogy csak úgy beengednek bármit a kapukon belülre, anélkül hogy átvizsgálnák, ráadásul egy ostrom után már másnap ne állítsanak őröket. De legyünk jóindulatúak és higgyünk Homérosznak. A kikötőnél áll a „Trója” című filmben szerepelt faló, ebben kellett harminc katonának fegyverestül kibírnia egy egész napot és éjszakát.

 

falo.jpg

 

Rögtön mellette a kikötői kutya fekszik,

 

kikotoi_kutya.jpg

 

szemben pedig egy fahajót javítanak.

 

fahajo_javitasa.jpg

 

 

 

Gyelepoly.

 

Ez Gallipoli magyar neve. Ahogy „már az ókori görögök is”, úgy aztán az antanthatalmak az első Világháború idején is megpróbálták elfoglalni a Dardanellák bejáratát. Az ötletet egy bizonyos Winston Churchill adta ehhez. Fő célja a török erők megosztása lett volna. Az orosz cár is szemet vetett a területre, a nyugati szövetségesektől követelte a fennhatóságot a Buszporusz és a Dardanellák felett. Azok a hőn áhított meleg tengerek...

A híres brit flotta évszázadok óta itt szenvedte el a legnagyobb veszteségét.

A kősziklán emlékeztető felirat.

 

emlekmu.jpg

 

A szuvenírárusnő szerint (aki ugyancsak lelkes németséggel magyarázta, hogy Gallipoli tulajdonképpen olyan Canakkele-nek, mintha Ottensen lenne Hamburgnak, ezzel is felvedve, hogy ő is vendégmunkásként dolgozott) az emlékmű minden oldal katonáinak szól. Az interneten talált angol fordítás szerint:

 

„Állj meg vándor

A föld melyen állsz

Egy korszak végének tanúja volt”

 

A Dur Yolcu emlékmű a kezdeti csatának szól, mikor az egyesített antant flotta be akart hatolni a szorosba, de a török aknazár és a partmenti ágyúzás miatt ez kudarccal végződött. A támadók rosszul mérték fel a védők lőszerkészletét, azt hitték hamarabb el fog fogyni. A tizenhat hajóból négy súlyosan megsérült, három elsüllyedt, számtalan tengerész lelte itt halálát. A partmenti települések is borzalmas károkat szenvedtek, a régi görög negyed maga volt az „ordító pokol”, ahogy George Schreiner, a jelen lévő újságíró leírja.

 

 

Az ostrom során összesen több mint százharmincezer ember halt meg és több mint kétszázötvenezer sebesült meg. Semmiért vesztek el álmok, hiszen az akció nem sikerült, ráadásul a török győzelem miatt az addig viszonylag semleges balkáni államok inkább a központi hatalmak felé sodródtak, az antant pedig morálisan is meggyengült.

 

Canakkale és a trójai faló felett a mai napig a félholdas zászló lobog.

 

trojai_falo_torok_zaszloval.jpg

komment

Címkék: hajó vizizene bárzongorista barzongorista barzongorista.hu barzongorista.eu pecsibalazs.hu Trója Gallipoli Canakkele

2017.04.23. Kusadasi, Törökország

2017.04.26. 19:08 :: Kis ember

Ígéretet kaptam a túravezetőtől, hogy legközelebb elvisz Efezusz romjaihoz, úgyhogy most csak a bazárba mentem ki. Kellett is, mert eleve úgy számoltam, hogy ruhatáramat itt egészítem ki. Remek hamisítvány ingeket, sálakat lehet itt kapni, de a kedvencem már nyolc évvel ezelőtt is a „genuine fake watches” felirat volt. Eredeti hamisítvány órák! Nos arra nincs szükségem, de sok minden másra igen. A kusadasi bazár hatalmas, rögtön a kikötőnél kezdődik. A második boltba betértem, hogy kicsit rámelegítsek az alkudozásra. A legfontosabb szabály: nincs szükséged arra, amit meg akarsz venni. Bármikor könnyű szívvel hagyd ott! A fickók mesterei a vásárlás pszichológiájának, azonnal „my friend” vagy és csak egyvalamit akarnak kérdezni, általában azt, honnan jöttél. Be akarnak vonni. Utána nem agresszívek, de azért egy kis nyomást helyeznek az emberre, ha már bementél, akkor vegyél. Akkor is, ha éppen nem olyan, mint amilyet szeretnél, nem baj, jó az! Ha nagyon kételkedsz, akkor mindegyiknek rögtön ott van a rokona és hoz egy olyat a másik boltból, egy pillanat. Egy európai ilyenkor már kényelmetlenül érzi magát, vár három-négy percet, a másik fárad miatta, úgy érzi, illik megvennie amit kínálnak. Ilyenkor mondják be a tizenkét dolláros ingre a negyvenet, te lealkudod huszonötre és mindketten elégedettek vagytok – amíg a következő boltban rá nem jössz, hogy becsaptak. Ez ellen már fel vagyok vértezve. Először is, az itteni árusnak nem kényelmetlen nyűg a munka, hanem az élet része. Teázik közben, ugyanúgy éli az életét, mintha otthon lenne a lakásában. Az alkudozás nem teher neki, hanem élvezet.

 

 

Azonnal valami közös szálat keresnek, engem általában dánnak vagy németnek néznek, ha van kedvem megállok és azt mondom: ha kitalálod honnan vagyok, bemegyek a boltodba. Hármat tippelnek de nem szokták eltalálni hogy Magyarisztán. Ha megmondom, rögtön örülnek, mutatják, hogy őt is Atillának (így) hívják, vagy van egy rokona, aki magyar, stb. Ettől persze nagyon meghatódom. Az egyik árus mondja nekem, hogy tesó, mire mondom, jaja tesó, százötven évig ott voltatok nálunk. Ők ezt nem megszállásnak fogják fel, azt mondja, igen, akkor együtt éltünk. Hát köszi.

 

Rovom a szűk utcákat, be- benézek egy üzletbe, a kínálat mindenhol ugyanaz: hamis márkás pólók és melegítők, hamisított ingek, minden hamis, de ennek ellenére nagyon jó minőség. Nem kínai gagyi, a pamut első osztályú, érezni a tapintásán. Egy jó ing 12-15 dollár, négy- ötezer forint. Hogy lesz ebből húszezer, mire Magyarországon a boltokba jut?! Kézelőgomblyukas inget keresek a szmokingomhoz, a mostaninak egészen elkopott a nyaka. Nem találok, ketten is bepróbálkoznak azzal, hogy vágjam le a gombot, jól van az úgy. Röhögök.

 

Kicsit távolabb a központtól meglátok két kutyát, békésen heverésznek, fülükben billog.

 

billogozott_kutya.jpg

 

Megszólítom az ott beszélgető bajszos-pocakos török urat, hogyhogy meg vannak billogozva a kutyák? Németül válaszol, elmeséli, hogy az állam így jelöli meg a kóbor kutyákat, fertőtleníti és oltja azokat, hadd éljenek szabadon. Ha igaz, szép gesztus, gondolom. Az úr egyébként húsz évet dolgozott Németországban, onnan vonult ide vissza, a félretett pénzéből nyitott egy üzletet. Érdekes módon rengeteg macska van, őket is hagyják szabadon kószálni, egyáltalán nem félnek az emberektől. Kísértetiesen ismétlődik meg egy nyolc évvel ezelőtti jelenet: mikor annak idején iskender kebabot rendeltem a kis étteremben, feltűnt egy macska, nyávogott, hízelkedett, dobtam neki pár falat húst. Nem láthatta a tányéromat, mégis, mikor végeztem, az evőeszköz csörrenéséből tudta hogy nincs több potyakaja, azonnal odébbállt. Most is, miközben ettem az iskender kebabomat, megjelent egy cirmos, de pechére már a végére értem, nem marad egy darabka hús sem. Fél percig próbálkozott majd átment a szomszéd asztalnál ülő angolokhoz. Szegény angolok mindig ráfaragnak az üzletre, azt hiszik jó boltot csináltak, de általában a dupláját fizetik. Én megdicsérem őket, milyen jól alkudtak és arra gondolok, legalább egy kicsit visszaadnak a világnak abból, amit az évszázadok során elraboltak.

Mindenhol rengeteg török zászló, kifeszített Kemal Atatürk szobor és képmás, utóbbi van hogy több emeletnyi magasságig ér.

 

kemal_ataturk.jpg

 

Először arra gyanakszom, hogy valami aktuálpolitikai jelentése van, esetleg Erdogan mellett vagy ellen állnak így ki, de ezt óvakodom megkérdezni. Végül a hajón kaptam választ a török pincértől: 1920-ban ezen a napon alakította meg Kemal Atatürk a modern Törökországot és nyitotta meg a kapuit a parlament. Vasárnap ellenére a gyerekek iskolában beöltözve korabeli ruhákba szaladgálnak.

 

beoltozott_fiuk.jpg

 

Érdekes módon nem lelek utcazenészt, pedig minden kikötőben szokott lenni. A müezzin harsányan szól a minaretből hangszórókon, kissé illúzióromboló, olyan mintha harangot hallanánk felvételről. Veszek még egy kiló törökmogyorót, melyet mézbe és szezámmagba hempergettek, ez most egy hónapig elég lesz édességnek. A hajó felé visszatérve még megcsodálom a perzsaszőnyegkészítő asszonyt, a tulajdonos azonnal beinvitál, hiába szabadkozok, hogy repülővel úgysem tudom hazavinni. Nem baj, mondja, kiszállítják. Kíváncsi vagyok az orientális művészetre, tényleg gyönyörűek a szőnyegek. Mutat kisméretű selyem faliszőnyeget, álomszép, a tapintása puha, minden irányból máshogy veri vissza a fényt. Az egyméterszer hatvanötcentis darabért először ezerötszáz dollárt kér, majd „csak nekem, csak itt, csak mert személyzet vagyok” lemegy ezeregyszázra. Úgy teszek, mint akit nagyon érdekel a dolog, dicsérem, forgatom az anyagot, aztán közlöm, hogy ezt át kell gondolnom, de jövő héten visszajövök a hajóval és addigra eldöntöm. Mosolyogva búcsúzunk el egymástól, mindketten tudjuk hogy hazudik a másik, de hát a bazár már csak ilyen.

komment

Címkék: hajó ship bazár bárzongorista barzongorista barzongorista.eu pecsibalazs.hu Törökország Silver Cloud Kusadasi

2017. április 22. Marmaris

2017.04.24. 16:45 :: Kis ember

Marmaris, Törökország

 

Még mindig csak pár órás rövid sétára ugrottam ki (holnap is ez lesz, Mikonoszon pedig ügyeletes vagyok), de sok mindent amúgy sem lehet itt csinálni. Az ingajárat éppen elment, a taxisofőrök kínálgatják, hogy bevisznek a központba. Negyed óra gyalog, nekiindulok a part mentén. Ekkora yachtokat eddig csak a Bahamákon láttam, sokszintesek, szinte már kötelező tartozék mindegyikben a motorcsónak és a jet ski.

 

csonak_a_hajoban.jpg

 

A világ minden tájékáról jöttek. Feljegyzem párnak a származását, itt van a „Belle Isle” Georgetownból, az „M&M” Valettáról, a „Letitia II” Guernsey szigetéről, az „Arethusa” Southamtonból, az „Enoy” Izmirből, a „Mirage” Hamburgból, a „Seralin” Londonból, a „Lady Julie” Panamából, de sok a helyi hajó is, pl a „Cipitouba” Marmarisból. Valamiért rengeteg yachtnak „Delaware” a honi kikötője, de nem hinném hogy ez az Egyesült Államok városa lenne. Élénk munka folyik, folyamatos a javítás, készülődnek a szezonra. Emitt festenek, amott éppen daruval kiemelnek egy közepes méretű bárkát a vízből, s van ahol új hajócsavart szerelnek be. Vajon miért rézből gyártják?

 

hajocsavar.jpg

 

A központhoz közeledve feltűnik egy áruház. Ki tudja mi a furcsa rajta?

 

migros.jpg

 

Csak kószálok az utcákon és a parton, régi ismerősömet, az űrhajós szobrát keresgélem, amit még 2008-ban, az azóta már nyugdíjba vonult Artemisen tett első hajóutam alkalmával láttam.

 

artemis.jpg

 

Nem találtam meg, már lebontották. Most előszedtem a régi fényképeket, akkor látom csak, hogy nem is török asztronautát ábrázol, mint azt gondoltam, hanem James Reillyt, aki a török zászlót vitte az űrbe.

 

urhajos_marmarisban.jpg

 

Dob- és klarinétszót hallok, elindulok a hang irányába. Szombat van, esküvőbe csöppenek. A vas oszlopocskákat feldíszítették,

 

feldiszitett_utca.jpg

 

az utca közepén egy BMW állja el az utat, előtte táncol a násznép.

 

tanc_es_bmw.jpg

 

 

Érdekes módon csak a nők táncolnak, köztük viszont jelen van minden nemzedék. Egy nagyon elegáns úr időnként pénzt szór a táncolók közé, az egyik rokon gyorsan felkapkodja és elteszi. Kis idő múlva a vőlegény is táncra perdül, szemmel láthatóan az autójához öltözött.

 

volegeny.jpg

 

A zene iszonyú hangos, pedig nincs erősítés, a klarinétos teli tüdőből fújja, az óriási dob puffog hozzá.

 

hangos_zeneszek.jpg

 

Nem nagyon zavarja őket, hogy fényképezek, nem is törődnek vele. Megkérdezem a videóst, melyik a menyasszony, felvilágosít hogy most mennek érte, itt csak a vőlegény családja van. Rögtön fel is ajánlja a mellette lévő huszonéves lánykát, mondván hogy ő még szabad, szabadkozva elhárítom, a nő zavartan mosolyog. Biztos kedve lenne az első jöttment turistával egyáltalán kapcsolatba kerülni. Jó húsz percet bámészkodok, hallgatom a klasszikus keleti dallamokat, nézegetem az arcokat. Számtalan esküvőn zongoráztam már Gödöllőtől a Bahamákig, érdekes, ilyenkor mindenkinek egyforma az arckifejezése, egyszerre zavart, boldog és mintha nem is vele történne az egész.

Megéheztem, bevágtam egy csirke és egy borjú tekercset, hozzá finom török teát ittam. Még lófráltam egy kicsit, megtaláltam az obligát kikötői kutyát,

 

torok_kutya_1.jpg

 

a bazárban vettem drágán egy inget. Mikor azonnal kezet nyújtott az árra amit kínáltam, rögtön tudtam hogy sokat mondtam. Ez volt a tanulópénz, holnap Kusadasi a nagy bazár, ott fogok ilyeneket bevásárolni.

komment

Címkék: űrhajós hajó ship bárzongorista barzongorista vízizene barzongorista.eu pecsibalazs.hu Törökország Yacht Marmaris Silver Cloud török esküvő

süti beállítások módosítása