vízizene

Ma olyan nap volt, amilyennek az emberek a bárzongorista életét a hajón elképzelik. Reggel kimentem Southamptonba, interneteztem a családdal három órát, aztán lófráltam a városban, vettem ezt-azt. A tengerészzsákom még mindig csak 10 font a Priceless boltban. Majdnem elcsábultam egy 12 fontos cipőre, de pont nem volt a méretemben. Volt 42, volt 44 de 43 pont nem. Ezt a pechet! Na mindegy, a Marc bírja még, de már nem sokáig. Utána sodródtam egyik bevásárlóközpontból a másikba. Itt  rengeteg van és minden nagyon olcsó, most kellett beszerzni, ami kell az útra, mert Palma de Mallorca drágább, Athénben inkább majd várost nézek, Port Szaid meg Omán... hát ki tudja.
Találtam egy nagyon jó kis boltot minden egy font, ez az otthoni százforintos bolt. Vettem dezodort (Adidast, az angyalát, egy fontért!), testápolót, mert ez a klóros víz nagyon szárít, vettem fülhallgató-mikrofont, számítógépbe valót. Ebből kettőt is vettem, mert láthatólag gagyi kínai, ha az egyik nem működne. Meg persze rengeteg csokit.
Egy jellemző kis történet: vettem Toblerone kicsi csokit. Bedobtam egyet a kosárba, az eladónő pedig magától mondta, hogy ebből kettő kerül egy fontba, nem egy. Mondtam jó, kifizetem most az egészet és majd visszamegyek. Kifizettem és le akartam tenni a szatyrokat – amikbe persze ő pakolt és nem zsúfolta túl – a pénztárhoz, hogy ne azzal menjek vissza, erre mondta a pénztárosnő, hogy nyugodtan bemehetek a szatyrokkal együtt. Ó, ha nálunk ilyen bizalom lenne! Otthon rögtön azt feltételeznék rólam, hogy el akarom lopni az egész boltot biztonsági őröstül együtt, bele akarom gyömöszölni a szatyromba, és nem csak azért megyek vissza, ami nekem jár! Azért otthagytam a szatyrot, mert nagy volt a tömeg, nem akartam keresztülvergődni rajtuk két zacskóval. És kisétáltam a kassza előtt, kezemben egy Tobleronéval.
Még benéztem egy boltba, mert üres CD-t akartam venni (érdekes, itt nics rajta jogvédős matrica), de olyan sor állt, hogy azt gondoltam, majd Pireuszban veszek. Addig a biztonsági mentést a pendrive-ok viselik.

Szegény B.-nek kellett ma helyettem délelőtt dolgozni, mert rotációs rendszer van, minden beszálláskor más fog játszani. Peche van, mert itt tudják róla, hogy ő nem csak zenekari zenész, hanem bárzongorista (nem is rossz!).
Visszajöttem a hajóra, ettem egy hamburgert, meg egy kis tésztát, aztán lefeküdtem pihenni. Utána kondi, majd jakuzzi, majd vacsi és a végén csak két szett zongorázás. A fehér zakómat magamra dobtam, mert még nem indult el a hajó, nyitva van az egyik bejárat. Valamiért olyan finoman szólt a zongora, tetszett, aztán rájöttem: hát persze, Southamptonban vagyunk, felhangolták!
Szóval minden tökéletes lenne, csak ez a fránya gázolajszag ne kergetne az őrületbe. Olyan, mintha az ember ablaka alatt egy ZIL járna állandóan. Holnap lemegyek a doktornőhöz és bejelentem, hogy amióta ez van, nagyon fáj a fejem és köhögök.
Utána meg megyek reklamálni. Most már elindult a világkörüli, csak nem tesznek le. :-)