Elnézést, hogy sokáig nem írtam, sok tengeri nap volt és nekem olyankor sok a dolgom, bár nem annyira rengeteg a munka, mint általában szokott lenni (a zongorista dolgozik általában a legtöbbet a zenészek között). Itt viszont ugyanabban a légtérben van a táncterem, mint a koktélbár, igaz két emelet szintkülönbséggel, viszont mikor esténként táncest van, majdnem minden este, akkor két-három órás szünetem van. Hurrá! Viszont kifejezetten értő közönségem van, a bár szinte mindig tele, sokan kifejezetten azért jönnek, hogy engem halgassanak, ilyenkor nem lehet háttérzenét játszani, oda kell tenni magam. Ez napi másfél-két óra előadás-szerű zongorázást jelent, a többi könnyebb. Bizony, arra készülni kell, úgyhogy délutánonként megy a gyakorlás. Tegnap le is teszteltek. Kérdezi egy öreg, játszom-e Duke Ellingtont? Elnyomtam egy “Caravan”-t, aszondja, ez nem Ellington. Mondom neki, ne haragudjon, de ez is a “Sophisticated Lady” c. musicalben van, annak pedig ő a zeneszerzője. Eljátszottam a címadó dalt, erre már felcsillant a szeme, hogy igen, ez Ellington. Kérdezem, honnan tudja. Hát az akkordfogásokból. Aha, szóval a 9/6-os akkordok hiányoztak neki az előbb, tercről indítva (Feldmann-akkord). Vannak vájtfülűek, sokan amatőr zenészek, vannak, akik énekelnek, mikor játszom. Adnak programot, kérnek új számokat, a szünetben leszaladok, gyorsan leskiccelem a számítógépben lévő kottatárból, átnézem és már játszom is, aztán másnap kijavítgatom, hogy jól is szóljon.
Gibraltár
Jól elaludtam, úgyhogy későn jutaottam ki. Ez azért kellemetlen, mert már előző nap elhatároztam, hogy felmegyek a sziklára kábelvasúttal és megnézem a majmokat. Az ingabusz 3 font egy 5 perces útért, úgyhogy besétáltam a főutcáig, amíg vitt volna. Igen ám, de a kábelvasút-állomás a főutca túloldalán van. Gyorsan átvágtam a turistáktól hemzsegő téren, csak egy pillanatkép erejéig álltam meg.
egyik szeme kék, másik barna
Ahogy sejtettem, a sor vége hosszan kiért az utcára a napsütésbe. Még az átlagnál is többen voltak, mert a kikötőben mellettünk parkolt a Royal Caribbean 154.000 tonnás hajója, az “Independence of the Seas”.
két hajó
Otthagytam a sort, majd legközelebb felmegyek. Inkább elmentem megnézni a 100 tonnás ágyút.Legalább háromnegyed órát kutyagoltam a melegben, eléggé ipari környezetben. Pl. elmentem egy szárazdokk mellett, ahol épp egy teherhajót javítottak.
szárazdokk
Az a kis fehér pötty ott lenn két ember, akik éppen valami festékes kezelést (algagátló felhordása?) végeztek a hajón.
A 100 tonnás ágyút az 1800-as években építették, hogy őrizzék a Földközi-tenger kapuját. Kb. három óra kellett, hogy előkészítsék,de utána 4 percenként le tudott adni egy lövést, mégpedig ekkora lövedékkel:
nagy golyóbis
Később valami fantasztikus lőmesternek ezt sikerült levinnie két és fél percre. Ha jól tudom, akkoriban még leginkább fahajók közlekedtek, ha egy ilyennel eltalálták, úgy pozdorjává zúzhatta két-három lövedék, hogy – képzavarral éljek – kő kövön nem maradt. Vagyis inkább fa favon. Vagy mi.
150 fokos szögben tudták mozgatni, komoly gőzhidraulika technikával. Kellett is hozzá, mert bazi nagy és nehéz.
nehéz...
Hát igen, ezzel könnyű lehetett felügyelni az angoloknak a forgalmat, főleg, mivel 8 mérföldre, kb 13 kilométerre hordott.
őrzik a tenger kapuját
Nem tudom, mennyire lehetett vele pontosan célozni, de biztos hatélony volt.
Visszafelé megvártam a négyes buszt, hamar jött. Húszpercenként jár, de nekem csak öt percet kellett rá várnom. Megérte, a jegy csak 60 penny (retúrjegy 90) és öt perc sétára tesz le a hajótól. Tiszta, kényelmes, egy kissé városnéző busz is, mert végigmegy Gibraltár keleti szélétől a repülőtérig. Ha valaki arra jár, okvetlenül busszal menjen, még a sofőr is jó fej, türelmesen megvárta, amíg a hülye angol aprópénzből elővadásztam a menetdíjat. Közben persze vezetett, én meg átkoztam azt a rendszert, ahol a kétpennys nagyobb, mint a 10 pennys, a 20 pennys mindegyiknél kisebb, de az 50 pennys nagyobb, az egy fontra meg nincs számmal ráírva az értéke.
A buszból az embereket nézegetve feltűnt, hogy a gibraltári nők … nem szépek. Furcsa, a vérkeveredés általában jót tesz a népeknek, de itt valahogy nem túl szerencsésen sikerült. Nem baj, fél napot ki lehet bírni közöttük.
Visszaérve a hajóra már majd' éhen haltam, gyorsan fel a grillbe, bedobtam egy dupla adag rántott csirkemellet barbecue szósszal, egy kis pihenés, aztán munka. Éjjel még megnéztem a “Marathon Man” (Maraton életre-halálra) c. filmet, izgalmas volt, már el is felejtettem, miről szól, csak egyes jelentek rémlettek. Gyerekkoromban látam utoljára, mikor Dustin Hoffmann még olyan bácsinak tűnt. Pedig milyen fiatal!
Biztonságos?
