Három napot töltünk Londonban, pontosabban egy egészet és két felet. Még pontosabban én egy egészet, kisebb megszakítással és egy felet, mert az utolsó fél napon megint ügyeletes vagyok. Úgy terveztem, hogy jól kihajtom magam és az ügyeleti napon majd henyélek.
A Tower-híd mellett dokkoltunk, a HMS Belfast hadihajóhoz kötöttünk ki. Kényelmetlenséget okozott, hogy a múzeumhajón keresztül nem járhattunk ki, hanem csónakkal vittek át bennünket a túlsó partra. Emiatt aztán idegbetegség volt a munkakezdés, mint az majd később kiderül. Vigasztalásképp a munka közbeni szünetek alkalmával nézegethettem a mesehidat.
A Tower-híd éjjel
Próbáltam szép kisimult víztükröt fényképezni, de hosszú záridőt lehetetlen a hajón elérni. Akkora a forgalom a Temzén, hogy folyamatosan hullámok csapódtak a Silver Cloudnak. Hiába elég nagy a tömege, azért meg-megingott a hajó, bemozdult a fényképezőgép.
Silver Cloud
A vizet nézve teljesen megzavarodtam, a Temze ugyanis a városközpont felé folyt, holott nem jöhettünk arról, a London híd alatt nem fértünk volna át. Felvilágosítottak, hogy az árapály miatt a folyó mindkét irányba folyik, hatórás ciklusokban apad és árad. Rendkívül szokatlan és érdekes jelenség!
A kedvünkért is felnyitották a hidat.
Silver Cloud passing under the iconic Tower Bridge in London today!
Teát is zongoráztam és az utasoknak immigration (pecsételős beléptetés az országba) is volt, utána munka, úgyhogy csak éjfélkor szabadultam. Egyáltalán nem ismertem még a várost, kiszaladtam két órát sétálni. Az idióta angol jegyrendszer miatt (buszra csak jeggyel lehet felszállni, viszont ilyenkor már sehol nem lehet jegyet kapni) csak gyalog mehettem. Ha nem tudtam hol vagyok, megszólítottam valakit. Furcsa mód még én beszéltem a legjobban angolul. Lengyel és olasz lány, arab fickó igazítottak útba. Igaz, péntek éjjel egy óra volt, gondolom a decens angolok már az ágyukban pihentek, a nem decensek pedig autókkal grasszáltak. A Szent Pál bazilika mellett elhaladva
Szent Pál katedrális oldalról
Szent Pál katedrális főbejárat
a Strandig jutottam. Az elegáns üzletek kirakatában hajléktalan aludt. Azonnal bevillant a Bicska Maxi szövege: ...és a Stranden múlt vasárnap kinn feküdt egy friss tetem...
...és a Stranden múlt vasárnap
Visszasétáltam, mert másnap rendkívül fárasztó napom lesz.
Kiadóvállalat
Reggel korán keltem, mert megbeszéltem a találkozót kilencre a barátaimmal. M. és L. idén költöztek Cambridge-be, M-nek remek állása van egy nyomdában, L. pedig könyvelőként dolgozik és neveli a két imádnivaló gyereket. Az előző nap feltérképezett metróállomásra mentem és vettem egy napijegyet. 14 font volt, ami rengeteg pénz, cserébe viszont a minden tömegközlekedési eszköz a rendelkezésemre áll 24 órán át. A fantasztikus metróhálózat, a helyes piros buszok, minden. Majdnem elrontottam, mert a P. G. Wodehouse könyvekből ismert Charing Cross pályaudvar felől érdeklődtem, holott a család a King's Crosson várt rám. Jó hajós módjára még egyszer leellenőriztem a telefonon és gyorsan módosítottam. Az üvegfal mögötti angol kamaszfiú a nemzetére jellemző hidegvérrel tűrte a hülye turista szenvedését és ugyanolyan nyugalommal igazított útba az újabb úticél felé. Irány a Tube!
Tube
Várost néztünk a szokásos útvonalakon, Piccadily Circus, Trafalgar tér, Big Ben, Buckingham palota. Utóbbinál nagy szerencsénk volt, éppen a királynő születésnapjára gyakorlatoztak, felvonult a parádés menet.
Vonul a sereg
A gyerekek nagyon élvezték, kivételesen én is örültem még a skótdudásoknak is.
Skótdudások
Érti valaki, hogy miért jó ez a hatalmas fejfedő? L. szerint azért, hogy nagyobbnak és félelmetesebbnek látszódjanak. Egyáltalán nem praktikus, viszont szép.
Angol fejfedő
Tizenegykor elváltunk egymástól, ők elmentek a gyerekekkel a British Museumba, én rohantam vissza a hajóra, mert déltől welcome zenét kell játszanom a Panoráma bárban. Ez általában Toby feladata, de mivel a múltkor kisegített Barcelonában egy teával, most visszakérte. Bár Man szigetéről származik, a rokonai itt élnek, jogos kérés volt, hogy helyettesítsem. A csónak a negyedórás ígért várakozás helyett huszonöt perc múlva indult. Elkéstem tíz percet, beleugrottam az öltönyömbe és rohantam a Panorámába, még a nyakkendőt is a zsebemben vittem fel. Szerencsére sehol senki, a már beszállt utasok inkább a nyitott fedélzeten ebédeltek, csak az egyik géptiszt látta vendégül a családját. Iszonyú éhes voltam, kértem egy capuccinót a bárostól, isteni finomat készített, cserébe fél órán át Queent játszottam neki. I think this is a beginning of a beautiful friendship.
Tartottam negyedóra szünetet, lerohantam enni az étkezdébe, majd vissza. Kettőkor végeztem, nem sokkal később megjöttek M-ék a kishajóval. Szerencséjük volt, pont indult a komp, még be tudtak ugrani. Végigvezettem őket a hajón, a La Terazzában megebédeltek. E., a fiúgyerek már a beszállásnál brillírozott, a biztonsági tiszttel angolul beszélt, R., a kislány csak mosolygott, de tőle az is elég, olyan szép, hogy mindenkinek megolvad a szíve ha csak ránéz. Már most, hatévesen is tisztában van ezzel, igazi királykisasszonyként viselkedik. A La Terazza a legúribb étterem a hajón, még előző nap beszélgettem a hoteldirektorral, ő biztatott, ha nem túl zsúfolt, együnk ott nyugodtan. A két kiskölyök úri módon viselkedett, látszik hogy M. és L. nagy szeretettel és gondosan neveli őket. Ígértem nekik forró csokit, azt is megkapták meg amit szemük-szájuk kívánt. A szülők persze berzenkedtek hogy mindenfélét összeesznek, de hát ez a szülők dolga, a magamfajta nagybácsié pedig hogy elrontsam a gyerekeket.
Ebéd után újra a várost jártuk.
Westminster
A Big Bennel szemben álló Churchill szoborról M azt mondta, azért nem telepednek rá a madarak, mert gyenge áram van a fejébe vezetve.
Churchill
A Downing Street 10 természetesen körbekordonozva, az angol zászló kevélyen lobog a sarkon.
Nézz az ég felé
Tetszik a II. Világháború asszonyainak állított emlékmű.
Emlékmű
Monty szobra is jó helyen áll.
Montgomery szobor
Egy bódéban fidget spinnert árultak, gyorsan vettem egyet E.-nek. R.-t kérdeztem, ő mit szeretne, naná hogy ő is azt akart. Ezzel menő lesz, az osztályban neki lesz egyedül. E.-éknél már mindenkinek van. M-ék kézzel-lábbal tiltakoztak, de leérveltem őket, hogy mi is mindig kaptunk vásárfiát és a tikitaki vagy a jojó semmivel se volt értelmesebb mint a fidget spinner. Ez legalább csöndes, nem kopog, nem búg, nem csivitel.
Jól elfáradtunk, nekem úgyis mennem kellett vissza estére dolgozni. A Trafalgar téren
Nelson oszlop
Trafalgar tér
búcsút vettünk egymástól. M. általános iskolás osztálytársam, L pedig egy gimnáziumba járt velem. Soha aktuálisabb nem volt a ballagási nóta: „Szétszór a sors, mint szél a port...” Egy gyors ölelés, ki tudja mikor látjuk egymást újra?
A Charing Crossnál szálltam fel a metróra, eszembe jutott az összes Agatha Christie regény. Nagyon angol!
Charing Cross
A komp persze most is késett, kapkodva kellett átöltözni, percre pontosan értem fel a bárba. Munka, vacsora, munka, zuhany, munka, aztán éjfélkor már kissé elfáradva, de újra belevetettem magam Londonba, ezúttal biciklivel. A kompra ismét 25 percet kellett várni, az egyik lány balhézott is miatta, teljesen igaza volt. A legtöbb legénységnek éppen csak pár órája van kimenni, ebből loptak el majdnem felet ezek a pernahajderek.
Suhantam a Temze partján, a London Eye-nél elfordultam a Westminster Rd. Felé.
London Eye
A máskor turistáktól hemzsegő Big Ben környéke kihalt.
Big Ben éjjel
Mit szépítsük, rámtört a pisilhetnék, minden be volt zárva. A Buckingham palotát körbevevő kert viszont nyitott, így mint aki csak egy fát akar megcsodálni behúzódtam az árnyékba. A szívem megmelegedett: istenem, én Kisember a nyolcadik kerületből megértem azt, hogy egyenesen az angol királynő egyik fáját...
Buckingham palota éjjel
Miközben a munka dandárjában voltam, rengeteg kerékpárost láttam elszáguldani. Már korábban is feltűnt, hogy gyanúsan sok sárga mellényes bringázik a városban szerteszét, de most vagy ötven ment el mellettem. Ennek a fele se tréfa, felkaptam a drótszamárra és utánuk eredtem. Nem volt könnyű beérnem őket, de pont a palotánál sikerült, mert nagyon szabálykövetők voltak. Elmesélték, hogy Nightride rekord zajlik éppen, ezer biciklis mindegyike száz kilométert teker az éjszakai Londonban. És tényleg, szerte a városban találkoztam velük, mindenhol óriási csapatokban közlekedtek.
Tömeges Nightride
Vigyorogtam, ez aztán az élet!
Mivel már háromnegyed kettőre járt az idő, elkezdtem a hajó felé csorogni. Beleakadtam Drake admirális galleonjába.
Drake Galleonja 1.
A Silver Cloud az eddigi legkisebb hajóm a maga tizenhatezer tonnájával. A Queen Mary II több mint kétszázezer tonnát nyom. És még az is inog kissé, mikor átkel az Észak-Atlanti óceánon, a Cloud pedig... ahogy Robert, a recepciós fogalmazott, „azt is megérezzük, ha fingik egy bálna”. Ehhez képest Drake ezzel a ….vacakkal hódította meg a fél világot. És ha hideg volt, nem volt fűtés, a fedélközben nem volt légcsere, ha nem fújt a szél, akkor csak az áramlatok sodorták, ha felhős volt az ég, nem tudták, merre járnak, a vízzel, élelemmel, rummal takarékoskodni kellett, mert ki tudja, mikor jutnak hozzá legközelebb. Orvosi ellátás, kommunikáció nulla. Eszembe jutottak a hosszúnak tűnő hétnapos transzatlanti átkelések és némán álltam egy percig, tisztelettel adózva az öregeinknek, milyen kemény legények voltak.
Drake galleonja 2.
Hajnali negyed négyre értem vissza a hajóra. Másnap délelőtt csak heverésztem a nyitott decken és nézegettem, hogy nyitják-csukják a Tower-hidat
Nyitják a Tower-hidat
Délután kihajóztunk, hosszan haladtunk a Temzén, békés angol falvak és gyárak hajóépítő üzemek váltották egymást.
Bye bye London, good bye!
