*technikai nehézségek miatt képeket csak később mellékelek. Elnézést.

“Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk,

Mi kóborló gazdag szegények”

Nem véletlenül írtam ezt a Zerkowitz idézetet a bejegyzés elejére. Iyenkor, mikor úton vagyunk (és valaki fizeti), olyan jól élünk, mint az igazán gazdagok. A Hotel Barcelóban szálltam meg, nagggyon modern és úri, tessék rákeresni az interneten (Hotel Barceló, Malaga). Ilyen szállodában akkor se laknék, ha gazdag lennék. Egyszerűen sajnálnám rá a pénzt. Bár tetszett, hogy az elsőről, az étteremből egy fémcsúszdán is le lehetett jutni a hallba. :)

Először utaztam Lufthansával. Furcsa volt, hogy németül beszélnek, de otthonos. Igaz, mikor a pióta ráfordult a kifutópályára és egy kicsit recsegős hangon beleszólt a mikrofonba "wir starten" kicsit olyan érzésem volt, mintha valami jó kis második világháborús filmet néznék (ld még: A halál archivuma - Archiv des Todes, NDK filmsorozat), de aztán egy pillantás az elegáns szürke műanyag burkolatra kijózanitott

A jeggyel szerencsém volt., a check in pultnál a csinos alkalmazott kislányt elbűvölhette a panamakalapom, mert kérésemre átírta a jegyemet az ablak mellé, közvetlenül a szárny mögé. A gép átrepült Budapest felett, láttam a házunkat, a hidak és a hajók mint apró makettek pöttyözték a csillogó Duna-szalagot. A Lágymányosi-híd fölött a pilóta bedöntötte a repülőt, és jobbra fordult. Érdekes volt, úgy tunt, mintha a szárny végét odaszögezték volna az Erzsébet-híd pilonjához es akörül fordulnánk. A Budapest airport töketlenkedései miatt minket nem a tranzitba szállítottak, hanem újra me kellett csakkolni, éppen ezért az átszállásra nagyon kevés időm volt. Megszólítottam egy alkalmazottat, nehogy rossz sorba álljak, egymillió turista mindenhol, ha átirányítanak valahova, biztos lekésem a csatlakozást. Ránézett a jegyre és azt mondta, nahát, magának ilyen kevés ideje van? Akkor jöjjön! És egy oldalbejáraton bevezetett a tranzitba, biztos valami VIP-nek volt ez fenntartva, mert nagyon udvariasak voltak a biztonságiak.

A repülőút olyan volt, mint egy álom, meg se ingott a gép, mintha síneken mentem volna Frankfurtig és onnan Malagába. Néha egy kicsit rezgett, de csak annyira, mintha váltókon robognánk át. Láttam fentről Svájcot, sajnos ezek a hülyék Lufthansánál nem kapcsolják be a tájékoztató képernyőt így nem tudtam beazonosítani, pontosan merre járok. Marseille felett kanyarodtunk a tengerre. Akartam aludni de a gép teljesen teli volt nyaralókkal, a kisgyerekek visítoztak, inkább csak félálomban szenderegtem.

Azt hittem, Malaga egy olyan kis pitiáner repülőtér lesz, mint legutóbb Murcia, hát nem, nagyobb, mint Ferihegy. A taxisofőrt rögtön megtaláltam, elsütöttem neki mind a tizenöt szót, amit tudok spanyolul, barátságosan vigyorgott.