2011. április 15. Orlando.




Na végre van egy óra szabadidőm. Komolyan mondom, annyi tanfolyamon vettem részt, hogy szerintem már szét tudnám szedni és újra össze tudnám rakni a hajót, miközben az egyik kezemmel elsősegélyt nyújtok, a másikkal a biztonsági berendezéseket ellenőrzöm. Kicsit más ez a hajó, mint az eddigiek. Ma megvolt az első esküvőm is, jó sokat bénáztam, nem a dalokkal, hanem nem tudtam, mi mikor jön, mit kell csinálni, stb. De erről majd később, most még egy pár nap hajsza, amíg beáll a menetrend, aztán könnyebb lesz az élet.




Most inkább pótolom az utazást és az első napomat Disneyworldben.




Már régebben elhatároztam, hogy nem idegeskedem utazáskor, úgyis csak egy csomag vagyok, a jegy kifizetve, szállás lefoglalva, a többi legyen a szervezők gondja. Nos most megszegtem ezt a szabályt. Történt ugyanis, hogy a Lufthansa nem engedte felvinni a fedélzetre a laptoptáskát ÉS a kisbőröndömet, mondván, teli van a gép. Valamelyiket le kell adnom, beteszik a poggyásztérbe. A laptopot értelemszerűen nem adom, nem fogják tollak közt szállítani, marad a kisbőrönd. Abban van az összes pótolhatatlan kottám, azért is jön velem mindig az utastérbe. Egyszer már volt miatta vitám egy BA járaton, de megmakacsoltam magam, mondván, hogy ha a bőröndöm nehéz, akkor majd a hajóstársaság kifizeti a túlsúlyt, vagy valami, de én el nem engedem. Most kénytelen voltam, otthagytam a bejáratnál. Na innentől fogva nagyon ideges voltam, nehogy valahol elkallódjon, szegény sztyuvit noszogattam, hogy nem tudja-e megnézni vagy utánakérdezni. Nem tudta.




Reggel kilenckor indultam Budapestről és otthoni idő szerint éjjel egykor szállt le a gépem Orlandoban. A transzatlani járaton kifogtam minden utas rémálmát: negyven norvég turista, mindegyik egy-két-három (természetesen szőke) kissgyerekkel. Valamiért nem kaptak egymás mellett helyett és ilyenkor persze ki az, akit szépen megkérnek, hogy üljön át máshová? Hát persze, hogy az egyedül utazó kalapos urat (engem), mert nekem úgyis mindegy nem? De, addig mindegy volt, amíg ki nem lyukadtam kér tízéves örökmozgó mellett, akik ketten elfoglalták a három ülést. Egy ideig gondoltam nem szólok, nem akarok mogorva felnőtt lenni, de két óra rugdosás után meguntam, szóltam e gyerek apjának, aki természetesen a gép másik végében ült, hogy cseréljünk helyet, mert nem bírok aludni. Akkor inkább ő átült mellém, onnantól fogva nyugi volt.

Mikor megérkeztünk Orlandoba, engem külön vezettek, mert én nem turista vagyok, hanem dolgozni jöttem, kérték a meghívólevelet, stb. Közben nyugtalanul ki-kimentem a helyiségből, ahonnan nem lett volna szabad, mert néztem, megvan-e a kis piros bőrönd. Persze rámszóltak, persze nézték, miért viselkedek ilyen gyanúsan, biztos én vagyok a híres budapeti terrorista. Na mindegy, hamar végeztünk, a bőrönd is meglett, megnyugodtam. Kint nem várt rám senki, hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek, aztán előkaptam a laptopot és mivel a reptéren van wifi, gyorsan kikerestem a szálloda elérhetőségét. Egy néger urat megkértem, hogy segítsen telefonálni, erre a saját mobilján felhívta nekem a szállodát. Kiderült, hogy a Disneyworldben vagyok elszállásolva, oda pedig egy szinttel lejjebbről visz a Disney Magical Express nevű járat. Letoltam a tolikocsit (4 dollár a bérlése, az áldóját!) és elmondtam ki vagyok, mit akarok. Mosolyogtak, kikerestek a gépben, mosolyogtak, adtak egy jegyet, mosolyogtak. Mikorra megérkeztem a szállásra, arra volt csak erőm, hogy bejelentkezzek és egyek valami szemetet. Sült csirkének hívták, de inkább a "grillezett szar" jelzővel illetném. Mindegy. Hatalmas szobát kaptam, legmesszebb a központtól - legalább csendes - mögöttem egy tavacska, kuruttyoló békákkal.

Mindenhol Mikiegér, a padlószőnyegen, a szappanon, sőt még a törülközőt is ilyenre formázzák. Hogy előreszaladjak, a hajó kéményén is ilyen jel van. Hiába volt két nagy franciaágyam is a , puhák voltak, úgyhogy a földön aludtam.

minden mikiegeres

még a szappan is

Másnap reggel elvittek a Disney Akadémiára, ahol egy amerikai szépfiú tartott nyolcórás előadást arról, hogy micsoda nagyszerű dolog is a Disney és mi milyen szerencsések agyunk, hogy itt dolgozhatunk majd és ő milyen szerencsés, hogy mi a munkatársai leszünk. Te Sztálin elvtársat agitálod? - jutott eszembe a régi anekdota. Engem aztán nem kell győzködni, de hát rajtam kívül még voltak ott 37-en, azokat pedig valószínűleg igen. Már itt kisült, hogy szokás szerint különbözöm, mindenki párosával volt elszállásolva, csak én voltam egyedül. Nyolc asztal volt, az egyiknél ült két szimpatikus kislány, bemutatkoztunk, az egyik magyar, a másik lengyel.. Jól kiszúrtam őket az angolok, amerikaiak, filippinek, portugálok és mexikóiak között. Velük ültem végig, éhesen a nyolc órát. Az előző nap szar kaja volt, reggel cornflakest ettem itt délben csak szendvicst adtak. Na mindegy.

Este a lengyel lánnyal elmentünk az egyik Disney parkba. Öt park van, mindegyiknek más a tematikája, mi a Magic Kingdomba mentünk, ez a leghíresebb, itt vannak a mesefigurák. Hétvégén mindig órási a tömeg.

nagy a tömeg

Kezdett sötétedni, gyorsan lekaptam még Walt Disney szobrát, ahogy a Mikiegérrel integet

(Kép: Walt és Miki- ez lemaradt


Itt van az összes rajzfilmnek valmilyen manifesztációja. Mivel én lemaradtam a Disney rajzfilmekről, ezért a Karib-tenger kalózai felé vettük az irányt. Beszálltunk egy csónakba és eltűntünk a föld alatt. Egyfajta szellemvasút volt ez, na nem a szocialista szellem vasútja, nagyon is kapitalista volt, hiszen a kijáratnál már lehetett is az elbűvölt gyerekeknek fonatni a kalózfrizurát.

biznisz

De az illúzió tökéletes, a föld alatt a csónakok mintha tényleg a kalózvilágba mennének. Egy füstfüggönyön Davy Jones alatt áthajózva az összes ismerős alak integet felénk.


(

Karib-tenger kalózai

Onnan siettünk a lesiklócsónakpályához. Itt már sajnos egy órát sorban kellett állni, de legalább eldumáltam e lengyel lánnyal. Mellettünk sokan előre mentek egy külön sávban, ők plusz pénzt fizetnek azért, hogy ne kelljen sorban állniuk. Hiába, nem egy angol nép.

 ott jövünk majd le

A lesiklás tényleg jó és félelmetes, és itt is az van, amit másnap is megtapasztaltam: mikor az ember legjobban becsinál és ordít... hopp, akkor villan a vaku és mire kiérünk, már lehet a képernyőn nézni, hogy milyen buta fejünk is van ijedten, ha tetszik, lehet a kasszához fáradni. Mondanom sem kell, hogy az alapszolgáltatások ingyen vannak azaz mindent ingen lehet használni, ha már megvettük a belépőt. Nekünk, leendő Disney alkalmazottaknak járt belépő. De miden mást kínálnak, vegyél, vegyél!


Pont jókor érkeztünk a főútra, kezdődött a fényparádé. Zenélve, táncolva mennek végig a figurák az utcán, mindegyik, még a külön emberek is ki vannak világítva, pompás látvány. Mivel a fényképezéshez elsősorban fény kell, így a képek kissé homályosak, ezért elnézést.
Volt aki vakuzni próbált, gratulálok, sok fény fog látszani.

Electric light parade 1-2-3-4

A gyerekeknek a szájuk is tátva maradt

ámuló gyerekek,fényképező szülők


A menet végén egy hatalmas sas és a "To honor America" feliratú elektromos járgány jött. Wow-hogy stílusos legyek.

a menet vége 1-2

Tízkor kezdődött a tűzijáték Cinderella kastélyánál, melyet mindig más fénnyel világítottak meg,

Cinderella kastélya 1-2-3

Az első rakéta úgy ívelt át a kastély felett, mint ahogy a Disney filmek elején és mellé felszárnyalt a zene. Itt aztán tényleg igaz, amit a társaság jelszavának választott: "We make the magic"!