San Francisco utcáin VI.
Közlekedés San Franciscóban
Itt tényleg mindenhogyan közlekednek az emberek: földön, föld alatt, vízen levegőben. Az egyéni közlekedésben rengeteg a hibrid hajtású autó. Annak idején sok kedvezményt kaptak, mehettek a pool lane-ben (ahol egyébként csak a három vagy több utassal bíró járművek haladhattak), behajthattak olyan helyekre, ahova másoknak nem volt szabad. Azután az történt, ami minden ilyen esetben szokott: ahogy a kedvezmények miatt elszaporodtak a hibridek, úgy csökkentették kiváltságaikat. Viszont legalább kevésbé szennyezik a levegőt. Hogy az akkumulátorokkal mi lesz, azt nem tudom, gondolom nem kis környezetterhelést jelent majd a feldolgozásuk.
Ami még a hibrideknél is környezet (és szív) kímélőbb közlekedési eszköz, az a kerékpár. Sokat látni belőlük, leginkább a partmenti sík területen, de nem ijednek meg a meredek domboktól sem.
kuli
Sokfelé látni kerékpártárolókat, benne biciklikkel. SF nagyváros, tehát itt is vigyázni kell a járgányra, de azt hiszem ez azért már túlzás:
gondosan lelakatolt bicikli 1
gondosan lelakatolt bicikli 2
Látszik, hogy örülnek a kerékpáros közlekedésnek, minden buszon található kerékpárszállító. Nagyon előnyös, ha valaki például a dombra megy fel, az használhatja a buszt, s utána már lefelé száguldva úgy érezheti,egy hegyről jön le.
a bicikliszállító itt is alap
A busz elején látható piros kacskaringó a „MUNI” (városi) feliratot rejti, hamisítatlan retró nyolcvanas évek betűtípusával. Mintha csak az agárdi popstrandon lennénk!
Turistáknak, ha ráérnek, ideális a bringakölcsönző: 
biciklikölcsönzés
remek út vezet a belvárosi Market Streetről a kissé távolabb található Golden Gate hídig. Útközben áthalad a Fort Mason rekreációs parkon, gyönyörű kilátással az Alcatrazra és a fölötte lebegő léghajóra. Akárcsak Zorin propelleres léghajója a „View to Kill” James Bond filmben!
Zorin
Lustábbaknak vagy gyengébbeknek – igaz drágábban – de van elektromos kerékpár is, de vannak vagányak, akik feltekernek még a Nob Hillre is. Láttam!
Bérelhetők még helyes kis gokartok, városnézésre ideális – feltéve, ha a mellette álló batár pickupoktól látni valamit.
bérelhető kisautó
De az igazán nagy buli a tömegközlekedés. San Francisco éppen attól élhető, hogy nem engedtek az autók nyomásának és igyekeznek kordában tartani az egyéni motorizált közlekedést. Pompás hálózatuk van, egyáltalán nem drágán.
egyáltalán nem drága
Két dollárért két-három órát lehet utazni, de éjszaka például az este nyolckor kapott jeggyel másnap reggel nyolcig utazhattam volna. Nem igazán értem, mi alapján dönti el a sofőr, hogy hány órára érvényes a jegy. A sofőr bizony, mert itt elől kell felszállni, az előkészített egydolláros bankjegyet becsúsztatni az automatába (le is hordják a buta turistát, ha nincs előkészítve a pénz és akkor kezd el a tárcájában kotorászni) vagy a negyeddollárosokat a perselybe bedobni. S hogy hogyan működik az időalapú jegy? Rémesen egyszerű: a papírfecnin egymás alatt sorakoznak harmincperces osztással az órák és a két fémvonalzó-szerű szerkezetől kilógó cédulát mindig úgy tépi le, hogy az utolsó felhasználható időpont még a sajtpapíron legyen. A maradék pedig nála marad. Akinek bérlete vagy elektronikus jegye van, az csak hozzáérinti a leolvasóhoz, mire az hangosan csippant egyet. Tanúja voltam, mikor négy-öt kamaszkölyök felnyomakodott és egyikük nem akarta érvényesíteni a jegyét (gondolom levont volna valamennyi összeget), mire a sofőrnő – nagydarab néger asszony – határozottan hátraszólt, hogy legyen szíves megtenni. Azonnal ugrott is a srác.
A buszok pontosan és sűrűn járnak
sűrűn járnak
és természetesen mindegyik eszköz mozgássérültbarát. Ha csak nehezen mozgó idősebb ember akar felszállni, a busz „letérdel” a kasztni leereszkedik a kerékre
térdelő busz
Ha pedig tolószékes, akkor egy elmés szerkezet kinyúlik az alsó lépcsőből.
A villamosnál másképp oldják meg: a peron végén egy rámpa vezet fel megfelelő magasságba s ilyenkor, ha a megállóban vagy a fedélzeten mozgássérült tartózkodik, a villamos egyszerűen még a járdasziget előtt megáll és az első ajtót kinyitva ad alkalmat a fel- és leszállásra.
A kötöttpályás közlekedés amúgy is barátságos. A metróban ugyan nem jártam (felködlött bennem, hogy minek metró egy ilyen földrengésveszélyes területre? Igaz, akkor minek Japánba?!), de az egyetlen, „F” jelzésű villamos ésa „Cable Car”, a drótkötélvasút méltán lett Frisco szimbóluma.
A villamosok mind más színűek és – borzasztó régiek!
Itt, tisztelegve az ősök előtt a Wells Fargo szállítótársaság (ami ma már bank is) székháza előtt egy ötvenes évekbeli tuja suhan éppen. Természetesen felújítva.
Wells Fargo
San Francisco összevásárolta a régi villamosokat, felújította, majd más városok színeire festve forgalomba állította. És csodálatosak, mennek, szeretnivalóak. 
sárga villamos a negyvenes évekből
Kivéve, mikor éjjel nem jött fél óráig valami baleset miatt és taxizni kellett. De azt, mint turista élvezetesnek találtam, mikor az egyik megállónál a nagyfenekű néger vezetőnő kiszállt, elment a mellékhelységbe, majd kezét törölgetve visszajött, indított. Hiába, ha menni kell, hát menni kell…
A jelzőkötél mindig elbűvöl. Pont olyan, mint amit a filmekben látni. Nem kell felállni a leszállás jelzéséhez, csak meghúzza az ember és „csiling” – már fe is villan a „Stop Requested” tábla.
jelzőkötél
És van még egy különlegessége a városnak: a majd’ százéves, Olaszországból importált villamos!
Villamos a húszas évekből
százéves villamos
Az elején lévő „Castro” felirat NEM a kubai diktátorra utal.
Hála az állandó karbantartásnak most is remekül működnek – kisebb nagyobb hibákkal. Amikor mi utaztunk rajta pont megállt. Micsoda szerencse, le tudtam fényképezni a belsejét, utas nélkül.
Minden olyan finom rajta. A lámpák
az ablak csúszágátlói
A fa ajtók az eredeti „Uscita” felirattal
vagy akár a kapaszkodó és a felirat. Szerintem azt jelenti:”kihajolni veszélyes”. Legalábbis zenei olasz műveltségem ezt diktálja. A „Marcia” az vonulást, haladást jelent, a „sostegni” az felfüggesztést, késleltetést, a „durante” pedig valami közben. Persze lefordíthatnám google fordítóval, de, ahogy Isaac Asimov mondta, nem lenne sportszerű.
Mint írtam, lassan száz évesek lesznek és még bírják szuflával. Igaz, a „műszerfalat” elnézve nem sok minden van, ami elromolhatna.
És természetesen San Francisco jelképe, a Cable Car.
két Cable Car találkozása
Nem csodálom, hogy szükség van rá. A Nob Hillre például olyan meredek út visz fel, hogy mikor első nap felgyalogoltam, kénytelen voltam bevetni a Svájcban tanult „Bergschritt-et”, a hegyi járást. Enyhén széttett lábakkal, felsőtestet előredöntve, ingázva menni. Ide valóban elkél a kötélvasút.
A megállók is úgy vannak kialakítva, hogy a kereszteződésekben lévő vízszintes felületen tudnak az utasok fel- és leszállni.
Cable Car
Hogy addig mit csinál a gépjárműforgalom? Nos, áll. Áll az is, amelyik a Cable Car mögött van, hiszen a gyalogosok ilyenkor az úttesten tartózkodnak és áll a keresztforgalom is, mert a villamos elzárja az utat. Hadd várjanak, nem túl ideges népek laknak erre.
Cable Car
A Cable Carra nem érvényes az általános vonaljegy, 6 dollárt kell leszurkolni egy útért, de turistaként megéri. Zsúfolva is van mindig – persze csak turistákkal.
zsúfolt
A Cable Car-t ketten vezetik: elöl a drótot felkapó sofőr, hátul a fékező. Ugyanis a járműnek nincs külön hajtása. Az éjjel-nappal az úttest alatt csilingelve futó drótkötelet szorítja hozzá a sofőr az alvázhoz, így indítva el a dobozt. Pont, mint a szlovák sípályákon a partvisos sífelvonó volt, mikor az ember a derekára kötött, partvisfej-szerű fadarabot leoldotta, a lába közé vette és egy alkalmazott a kötél végén lévő horgot a futó drótkötélbe akasztotta. Aztán a hegytetőn egy lazítással leakasztottuk, a derekunkra csavartuk és hajrá.
A fékező pedig lejtmenetben egy kurblis szerkezettel egy vaspapucsot szorít a sínekre. Bizony egy-egy megterhelt kocsit lassítani nem könnyű feladat. A rögzítést racsni segíti, de semmi áttételezés, úgyhogy kell erő a használatához. Az egymáshoz súrlódó vasak hamar felhevülnek és kellemes égett fémszag terjeng. A hátsó fékező nagy hangon igazgatja az utasokat. El is kél a kapaszkodás, mert a kaptató olyan meredek, hogy ha nem vigyáz a kedves utas, könnyen kieshet.
Mivel nincs önálló hajtása a kocsinak, az út végén, a fordítónál puszta ember erővel tolják át a váltókon.
kézzel fordítják a Cable Car-t
Észrevettem már, hogy itt az Egyesült államokban nem mindig bonyolítják túl a dolgokat, sokszor használnak emberi erőt, nem mindent gépesítenek. Sok buszon például az első ajtót a mai napig egy kis karral nyitják, nem elektromosan. Megint csak hadd idézzem Tengerész barátom mondását, miszerint a dolgok a következő sorrendben mondják fel a szolgálatot: először az elektromos, aztán a hidraulikus, majd a mechanikus szerkezetek és csak e legvégén az ember. Sok igazság van benne, ezért is jó minél kevesebb hibaforrást hagyni.
És akkor még egy pár kép járművekről, csak úgy a végére:
fapados
öreg autó 1
öreg autó 2
itt járt Petrocelli
