Eredetileg biciklivel akartam kimenni, de természetesen most is tendereztünk. A csalódottságomat enyhítette, hogy mikor lehorgonyoztunk, láttam hova akartam feltekerni. Nos, a Giro D'Italia részvevőinek is becsületére válna...
Város a hegy tetején
Mikor a busz felfelé kanyargott a fizetős szerpentinen, már örültem, hogy maradtam mezei turista (a következő pár nap úgyis a sportról szólt, lásd majd később). A városkában amúgy sem lehet kerékpározni, meredek szűk utcák, rengeteg lépcső,
Lépcső
ahova az árusok mindent kipakolnak. A fűszeresnél ínycsiklandozó helyi áruk, paprika, szárított paradicsom, mindenféle növényekkel ízesített olívaolaj, helyi édesség.
Helyi fűszerbolt kínálata
A főtérről remek kilátás nyílik az alant elterülő tájra.
Főtér panoráma
Maga a város a szokásos turistacsapda, mindenhol egymillió ember, a görög színházba be se jutottam, annyian álltak sorba. Kár, pedig meg szerettem volna nézni, hiszen itt készült Csontváry Kosztka Tivadar híres képe, a „Taorminai görög színház romjai”. Gyorsan ettem inkább egy szelet pizzát és végre igazi olasz fagyit nyaltam utána.
Fagyis
Egyszerűen nem tudnak rossz fagylaltot készíteni az olaszok. Bármilyet rendeltem eddig, mindegyikre azt mondtam: eddig ez a legjobb.
Az utcákon császkálva zongoraszót hallok, valaki egy boogieval kínlódik, de még messze van az élvezhető szinttől. Kezdem belátni, hogy a romantikus szűk utcák egyben a másikkal való totális együttélést is jelentik. Egy északi típusú ember biztos megőrülne itt, hiszen egy hangosabb szerelmi együttlétet legalább hat szomszéd hall.
Apró terecskék és átjárók között kóborlok. Az áruszállítás itt pont úgy történik, mint ükapáink idejében, kézben hordott zsákok és dobozok segítségével.
Apró terek, sok átjáró
Minden kis kiöblösödésbe tettek valami szépet: egy szobrot, egy falidíszt, díszkutat vagy akárcsak egy padot növényekkel, ahol megpihenhet az ember és élvezheti az árnyékot.
Díszkút
Alapvetően odafigyelnek magukra, emitt egy elegáns úr sétál.
Elegáns úr
A főtemplomba beérve zeneszó fogad. A hely tele van, ünneplőbe öltözött gyönyörű kislányok és helyes fiúk énekelnek. Persze, hát vasárnap van és ez pont a déli mise!. Orgona és gitár kíséri őket, a refrénbe a pap is beszáll, csak úgy zeng az Ave Maria.
Templom ahol énekelnek
Láthatóan fontos társadalmi esemény ez, érdekes módon a turisták elkerülik, csak bekukkantanak és már mennek is tovább. Pár percre beállok a hátsó sorba, mellettem kisgyerekek rohangálnak, a szülők csak ímmel-ámmal szólnak rájuk. A produkciót megtapsolják, szóval nem olyan karót nyelt katolikusok itt népek, mint otthon.
A fénykép jobb sarkában rendőrautó látszik. Lépten-nyomon rendőrökbe, katonákba és civilruhás nyomozókba botlom (egy év ligetvédelem után messziről ki lehet őket szúrni, ugyanolyanok a világon mindenhol), nem értem mire ez a nagy készültség, az útlevelet és a tengerészkönyvet is magunkkal kellett ma hozni. Megkérdezem az egyik katonát, akadozó angolsággal elmondja, hogy nemsokára itt lesz a G7 csúcstalálkozó, jövő hétre még újabb kétezer rendőrt várnak. Ezek is tudják, hova kell jönni, ilyenre költik az adófizetők pénzét! Miért nem beszélik meg videokonferencián?!
Két óra van, úgy számolom, fél háromra visszaérek buszostól-tenderestől. A busz valóban időben érkezik, lesuhanunk a szerpentinen (a kép jobb sarkában látható), alig van érkezésem megcsodálni a szőlőültetvényeket, melyeket a Vezúv oldalába, a gazdag vulkáni kőzetbe telepítettek.
Panoráma Vezúvval
A komp is a kikötőben vár, de mikor beszállunk, sokáig nem indul, nem értjük miért. Aztán a hajó felé menet kiderül: olyan erős a hullámzás, hogy nem tudjuk megközelíteni a platformot, a 150 személyes mentőcsónak ijesztően billeg, főleg mikor a fülöp tengerész oldalra fordítja a hullámoknak. Kétszer is megpróbál ráfordulni a vas kijáróra, de három-négy méternél nem tudja jobban megközelíteni, a víz színe fölött kiálló rámpára ki-kicsapnak a hullámok. Rádión brekegnek, az idő telik, aztán elfordítják a Silver Cloudot, szélárnyékban végre sikerül kikötnünk, a kötél nagy csattanással vágódik a tendernek aztán beakad a bakba, izmos tengerészkezek húzzák egymáshoz a két testet. Megtapsoljuk a sofőrünket, tényleg szép munka volt, mosolyogva fogadja. A 16.000 tonnás üdülőhajó persze meg se moccan, mintha le lenne betonozva.
A hullámvasúttal elment az idő, gyorsan átöltözöm és rohanok teát zongorázni. Utolsó napok ezen az ócska Roland Junó szintetizátoron, mindegyik zongorista utálja, ha minden igaz, Barcelonában érkezik az általunk kinézett FP30-as hangszer.
