2017.05.24. Cartagena, Spanyolország
Ez nem a karib-tengeri kolumbiai Cartagena,
hanem a spanyol haditengerészet legnagyobb kikötője. Sajnos éppen ezért az érdekes óvároson kívül nehéz bárhova is menni, mindenhol Zona Militar táblába botlik az ember. Elindultam a hegyre biciklivel, de még negyedúton sem járhattam mikor egy dugó kis katona óriási mordállyal az utamat állta egy sorompónál. Amennyire barátságos volt, annyira pösze is, úgyhogy csak a tizedét értettem annak amit mondott, a lényeg úgyis az volt, hogy kotródjak onnan és mutogatta hogy merre lehetne mégiscsak kirándulni.
Zona militar
Megköszöntem és inkább megállítottam egy másik bringást, mondta kövessem, de olyan gyors volt, hogy kis idő múlva bottal üthettem a nyomát. Így aztán csak a hadikikötő széléhez jutottam el.
Hadihajó Cartagenában
Nagyon büszkék magukra, Drake admirálist inkább nem emlegettem.
A javítótelepen egy tengeralattjáró rozsdásodik. A sűrű dróthálón át lefényképeztem, ne tévesszenek meg senkit a méretek, a háttérben látszódik egy Zsiguli méretű autó, ebből látszik tulajdonképpen milyen hatalmas jószág ez.
Nem sárga
Bármerre mentem, drótkerítéssel lezárt erődítményekhez jutottam, egy idő múlva feladtam és visszamentem a városba. Már jártam itt párszor, úgyhogy most nem fényképeztem.
Egy szakállas művészkinézetű periquello-nál levágattam a hajam, vettem egy csodás bőrcipőt, mindezt a harminc szavas spanyol szókincsemmel. Ahogy annak idején Gabriel Garcia Marquez írta: nem kell nyelvet tudni, ha valamit vásárolni akarsz, csak ha eladni.
A Bajusz bárban ittam egy frissen facsart narancslevet, meleg volt, de a pohár hűtött.
Érdekes sótartó
A háttérben természetesen valamelyik tengerészeti akadémia kapuja látható.
Megéheztem de nem volt kedvem éttermezni, vettem az ABC-ben kenyeret, spanyol kolbászt és joghurtot, valamint saját kezűleg facsartam a géppel két liter zumo de naranja-t, annyiba került így egy liter, mint a kávézóban két deci. Kiültem a tengerpartra közvetlenül a terrortámadás áldozatainak szobra mellé,
A terrortámadás áldozatainak
2009-ben állították de sajnos ez mindig szomorúan aktuális.
Aztán csak ültem a parton, bámultam a vizet, a turistahajókat, rágcsáltam a kenyeret és a kolbászt és élveztem a napsütést.