Itt van május elseje / énekszó és dal köszöntse
Nos, dal az lesz ma rengeteg. Húzós nap Southampton mindig, ilyenkor történik meg a ki- és behajózás, mind az utasok, mind a személyzet részéről. Az átriumban sokat szól a zene, mert az új utasok jönnek mennek, felfedezik a hajót (később majd mellékelek ábrát a hajóról) és ilyenkor előbb-utóbb újra és újra az átriumba futnak bele. Úgyhogy nem elég, hogy részt kell vennem a tanfolyamon, amiről a vulkán miatt lekéstem, még sok a meló is.
Sokan kérdezték, hogy miféle népség van egy ilyen hajón. Az utasok legnagyobb része természetesen angol, de mindig van egy ötvenhatos magyar is. Most is az egyik felfedezte a nevem a hajóújságban (at the piano: Balazs), rögtön tudta, hogy magyar vagyok, ilyen névvel más nem szaladgál. Játszottam neki hamvadó cigarettavéget, meg operetteket, örült neki. Beszélgettünk is, említette, hogy a forradalom miatt ment ki, és előbb Kanadában élt, ott egy aranybányában dolgozott, majd Londonban. Mondtam neki, hogy Faludy György is ebben a két országban élt a legtöbbet második emigrációja alatt, de nem tudta ki volt. Mikor a “My happy days in hell”-t említettem, akkor már tudta. レgyhogy odaadtam neki pendrive-on a “Pokolbéli víg napjaim”-at, meg a folytatását, mondtam, majd a gyerekei kinyomtatják.
A személyzet pedig? Hát itt aztán van mindenféle. Indiaiak Goából, Bombayból, Bangalore-ből, Cochinból, Madrasból, Calcuttából, stb; filippinek Manilából; nepáliak; pakisztániak Iszlámábádból.
Az indiaiak általában a fizikai munkát végzik. Matrózok, takarítók, pincérek, kukták, szakácsok, szobalányok-fiúk. モk a recepciósok is.
A nepáliak a biztonsági személyzetet adják. Nem tudom miért ők. Vannak ott is indiaiak, de csak olyanok, akik már több évet lehúztak az indiai haditengerészetnél. Mindegyik bajszos (egy kicsit a nők is)
A filippinek a szakmunkát végzik. Asztalosok, nyomdászok, vasmunkások, gépészek.
A kaszinósok valamiféle kelet-európaiak. チltalában románok, magyarok, szerbek, ukránok, oroszok, most itt van a hajón egy litván kislány is.
A zenészek között sok a magyar, angol, olasz, néha-néha egy-egy francia. A duó, akivel felváltva játszom az átriumban, amerikai. Amerikai az igazgatóm is, Csikágóból.
A színitársulat nagyfenekű trampli angol lányokból és enyhe homoszexuális beütésű fiúkból szokott állni.
A tisztek legnagyobb része természetesen angol, de van köztük olasz, horvát, sőt, egyszer egy némettel is találkoztam.
Az orvosok általában angolok, de van köztük is több más európai.
És akkor még nem beszéltem a spanyoltanárról, a tánctanárról, a bridzstanárról, a gyerekfelügyelőről, a többi léhűtőről, dzsigolóról, meleg köveket az ember hátára rakó masszőrről, fodrászról, képárusról, boltosról stb.
Mára ennyit, legközelebb képeket is rakok fel.