(A képeket változatlanul a jobb egérgomb segítségével lehet megnézni)

Ma – kutyát sétáltattam.

Krista, a programfelelős (itt a hangzatos “crew activities manager” névre hallgat) szervezésében hatan önkéntesek elmentünk a nassaui állatmenhelyre egy kicsit segíteni. Kutyasétáltatás és -fürdetés volt a cél. A menhelyen ugyanis nincs elég ember ahhoz, hogy megsétáltassa az állatokat, így mindig nagyon örülnek, ha jelentkezik valaki. Rövid taxiút után érkeztünk meg a külvárosban lévő menhelyhez. A rozoga kisbusz elhagyva a belvárost lepusztult környezetben futott velünk, az igazi Bahamákon, ahol hatalmas fenekű néger nők ballagnak kosárral és sovány, kilátszó bordájú , szakállas férfiak heverésznek az árnyékban; ritkás fehér szakálluk keretezi kávébarna arcukat, sárga foguk kilóg a szájukból. Az udvarokon feltéglázott, hiányos kerekű autók, málló színes vakolat, unatkozó macskák. A menhely és rendelő ehhez képest rendezett képet mutatott, virágágyás, lenyírt fű, szabályos parkoló. Itt nem áll, hogy melegebb helyek büdösek. Kint ugyan lógott az eső lába, ezért nyomott volt a levegő, de legalább virág- és tengerszagú. Bent viszont, ahol ment a légkondicionálás büdös fertőtlenítő- és állatszag fogadott minket. Gyorsan átvágtunk a rendelőn, amely mögött éktelen kutyaugatás fogadott. Amíg a gondozónőre vártunk, megsimogattam az udvaron lévő egyik közepes testű, zsemleszínű kutya fejét. Mikor a hátát kezdtem vakarni, odasántikált egy másik és dugta a fejét, hogy őt is legyek olyan szíves hasonló módon kényeztetni. Ők nem várnak gazdára, a helyet őrzik vagy nem tudom, mi a funkciójuk, mert pont úgy heverésztek az udvaron, mint a falusi kutyák.

A kennelekhez mentünk. A gondozónő egyesével kihozta az ebeket, én először egy nagytestű, barna dobermann keveréket választottam, az egyik amerikai lánynál lévő kisebb feket labrador keverék viszont annyira nyújtogatta felém a nyakát, hogy elcseréltük őket.

Kirstine

Elindultunk ki a mintegy száz méterre lévő szabad területre, szépen egymás után. Kirstine, igazi kóbor kutyához illően minden eldobált papírdoboz mellett megállt és elmélyülten megszagolta, azonosítva a benne egykor lévő táplálékot. A póráz erőteljes rántására engedelmes futott mellettem, csak pisilni állt meg olykor-olykor. Kinn a “mezőn” sem engedtük el őket, de itt már lehetett szaladgálni meg simogatni.

elégedett fejek

Rendkívül hálásak és szemmel láthaóan örültek, hogy foglalkozik velük valaki.

egy kis szeretet

A dobermann valahogy nem jött ki jól a vékony amerikai lánnyal, mintha megérezte volna, hogy az otthon macskát tart.

mi a gond?

Krista, a programszervező is megküzdött a maga kis zsemleszínűjével, egyszerűen nem akartak megállni.

programfelelős

Sajnos csak mintegy húsz percet lehettünk kinn velük, mert várt ránk a következő csapat kutya.

a csapat

Kihoztam egy kisebb testű fekete jószágot, szegény annyira félt, hogy folyton visszafordult, haza akart menekülni a kennelbe, nem is jutottam ki vele az üres telekre. Egyszer valahogy a lábam elé keveredett és véletlenül térddel megrúgtam, annyira megijedt, azonnal lelapult, remegett. Leültem mellé a járdaszegélyre, mellettünk zúgtak a csőrös Mack kamionok, miközben simogattam és magyarul beszéltem hozzá. Tíz perc után nyugodott meg, akkor inkább visszaindultunk. Mint előbb Kirstine a térre, úgy húzott most China hazafelé. Otthon azonnal besöpört a kennelbe, onnan pislogott kifelé. Szívesen adtam volna neki pár falatot, de valamiért nem volt szabad, beteg lehetett. Megkérdeztem a gondozónőt, hogy van-e elég élelmük, mert igen soványkák szegény kutyák. Hülye kérdés, melyik menhelynek van elég élelme? Most Kristával azt próbálom megbeszélni, hogy az a rengeteg ételmaradék, amit itt a hajón kidobunk, nem is az, amit már félig megettek az emberek, hanem ami a kínálópultról érintetlenül megy a szemétbe, pazarolva a finomságokat és hízlalva a halakat hogyan tudna a menhelyre jutni. Nem egyszerű, sok az előírás. Talán valamelyest könnyíti a helyzetet, hogy Nassau a honos kikötőnk. Van egy szervezet, “Hand 4 Hunger” azok segítenek eljuttatni az étteremből a maradékokat. Ha valaki a kedves olvasóim közül utánaolvasna, hogy kik ők és pontosan miben tudnak segíteni, majd ezt az információt megosztaná velem, azt megköszönném. Itt ugyanis csak akadozva és drágán működik az internet.