Elnézést, hogy nem pontos dátumot adok meg, de négyszer három napot töltöttünk Szentpéterváron, maga a csoda. Már Arhangelszknél említettem, hogy a legénység azon kivételes tagjai közé tartozom, akik kimehetnek a partra, hiszen nem a megszokott bahamai, hanem brit tengerészkönyvem van. Az értelmét most sem látom, de ilyeneken már régóta nem töprengek.
Felhajózunk a Néván egészen az Angol rakpartig, itt kezdődik a belváros. Óriási dolog ez, annak idején, mikor a Queen Victoriával jártam itt, csak a város szélén tudtunk megállni, onnan kellett bebuszozni. Most csak felpattanok a biciklire és öt perc múlva az Ermitázs előtt fékezek.
Ermitázs
Az emléktábla szerint itt állt az Auróra cirkáló is, mielőtt a NOSZF (fiatalabbak kedvéért: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom) híres ágyúlövését leadta volna.
itt állt az Auróra
Szentpétervár „mesterséges város”, 1703-ban alapította Nagy Péter cár egy mocsár helyén azzal a céllal, hogy megnyissa Oroszországot a Nyugat felé. Az embertelen körülmények között több mint harmincezer ember veszítette életét. A legelső épület a Péter-Pál erőd volt, melyben a Péter-Pál katedrális is található.
Péter-Pál székesegyház éjjel
Péter-Pál székesegyház nappal
Az éjjeli kép biztos hogy jóval éjfél után készült, hiszen jobbára addig dolgoztam. Érdemes megfigyelni a halvány derengést az ég alján, a „bjelij nocs”, a fehér éjszaka fénye ez. A város ugyanazon a szélességi fokon fekszik mint Stockholm vagy Helsinki, ezért a nyári időszakban nincs teljesen sötét, csak efféle szürkület.
Vérző megváltó temploma éjjel
Az interneten látható road-rage videók miatt kicsit aggódtam itt kerékpározni, de kellemes csalódás ért: a helyiek rendkívül jól vezetnek és kifejezetten figyelnek a biciklisre. Annyira azért nem, mint Svédországban, de nem is akarnak legázolni. Persze kerékpárút sehol, de szépen el lehetett suhanni mindenhol. Mindenképpen a kerékpárt javaslom városnézéshez, már csak azért is, mert így lehet a legközelebb jutni a látnivalókhoz. Ötmilliós nagyváros lévén vannak távolságok, gyalog sok lenne. A tömegközlekedés remek, rengeteg troli- és metróvonal szeli át Pétervárt, na de arra várni kell és jegyet venni. (Itt kérek elnézést Virág Cecília tanárnőtől, akit arhangelszki megjegyzésemben kissé lesajnálóan említettem. Mikor egyszer nem tudtam bringával kimenni, ráfanyalodtam a trolibuszra. A kioszkban ülő bábuskától megkérdeztem, „mózsná kupity biléti zárányeje v trolibusze”?, azaz meg lehet venni előre a jegyet a trolibuszra? Ez a mondat 25 évet szunnyadt bennem, de végre hasznát vehettem. A válasz tömör „nyet” volt és intett: „konduktor”, azaz a kalauznál kell. És tényleg minden trolibuszon ül egy gyezsurnaja, aki az elektronikus bérletkezelő készülék mellett 65 rubelért ad rendes papírjegyet.)
Először a Néva bal partját fedezem fel, ehhez is kötöttünk ki. Gyorsan veszek egy „bilájn”-t, azaz egy Bee-Line SIM kártyát, kockáztatva, hogy mostsantól Putyin nézi a csetelésemet. Viszont mindössze 200 rubelért (kb. 1000 forint) 8 GB internetet kapok, navigáláshoz elengedhetetlen. A híres Nyevszkij Proszpekten karikázok végig, egyelőre a szűk belvárosban maradva.
Nyevszkij Proszpekt
Csak Pétervárra jellemző építészeti stílus, az ún. péteri barokk. Nekem inkább eklektikusnak tűnik az utcakép, kedvencem a Kazanyi székesegyházzal
szemben található Singer-ház.
Singer-ház
A ház jobb oldala arra a csatornára néz, melynek partján található a Vérző Megváltó temploma ortodox székesegyház.
Katedrális
Ide bejutni szinte képtelenség a rengeteg turista miatt. Egyik reggel viszont korán felkeltem és idetekertem, gondolván, hátha kevesebben lesznek. Ahogy a templom oldalában álló zárva tartó pénztárat nézegetem búsan, megszólít egy barátságos orosz: „mozsna pajgyot”, vagy hasonló, kiveszem a szavaiból, hogy most be lehet menni, istentisztelet van. A kerékpárt a csatornát szegélyező korlátnak láncolom és beóvakodok. Képet nem készítek, nem illik, viszont az egymillió látogató helyett alig százan hallgatják az istentiszteletet. Az oltárkapu kinyitva, szakállas ortodox papok énekelnek-zümmögnek, fejkendős asszonyok és adidasba öltözött férfiak hallgatják, hajlonganak. Hátul csendben megállok és csodálom a mozaikból kirakott falakat. A falakat ugyanis mindenhol mozaik fedi, ragyognak a szentek, a füstölő szaga betölti a templomot. Orosztudásom itt nem elég, halkan szóba elegyedek egy teremőrrel, akadozva beszél angolul, néha orosz szavakat keverünk a mondandónkba, így megértem, hogy nagyjából ennyien szoktak lenni, munka előtt jönnek a népek. Az istentisztelet után és is kisodródok az emberekkel, biciklire kapok és az egyik csatornahíd melletti pékségbe megyek káposztás pirogot és meggyes sütit reggelizni kakaóval.
A már fentebb említett Kazanyi Székesegyház egyébként állandó tájékozódási pont: központi helyen lévén, hatalmas félköríves árkádsorával mindenképp belebotlik az ember, egyben kijelöli az irányokat.
Kazanyi Székesegyház
Ölelő karja a Néva felé futó Fontanka csatorna irányába mutat,
mellette az egyetem, mögötte a Lomonoszov-híd,
előtte pedig a Nyevszkij Proszpekt nyüzsgő forgataga halad, hol hajnaltól reggelig hangosbeszélővel hirdetik az „Ekszkurszija na rekom i kanalem”, azaz a folyón és csatornán vezető kirándulást, egy-két kivételtől eltekintve kizárólag oroszul. Erre nincs szükségem, biciklivel pontosan végig lehet menni az útvonalon, ráadásul annyi ideig állok meg fényképezni, ameddig szeretnék.
1801-ben épült székesegyház építését I Pál cár rendeli el. Nem a szokványos orosz stílusú templomot akart, hanem olyat, mely hasonlít a római Szent Péter bazilikára. A székesegyház egyben a Napóleon ellen aratott győzelem emlékműve is, itt helyezték el Kutuzov marsall maradványait, aki győzelemre vitte az orosz sereget – Tél Tábornok hathatós közreműködésével.
A XX század elején a templomot kirabolták, a II. világháborúban rengeteg találatot kapott, majd a bolsevikek a vallás és ateizmus múzeumát rendezték itt be. Csak a Szovjetunió összeomlása után kezdett újra eredeti funkciójában működni.
A Szmolnij intézet eredetileg orosz nemeskisasszonyok képzésére szolgáló intézetet a forradalom után a szovjetek foglalták el. Itt gyilkolták meg Kirovot, itt volt a szovjetkormány székhelye, amíg el nem költözött Moszkvába és itt volt Lenin dolgozószobája is. Erre az épület előtt álló óriási Lenin szobor is emlékeztet.
Lenin
A Szmolnij egyébként kissé kijjebb esik a szorosan vett belvárostól. Én úgy jutottam oda, hogy a Nyevszkij Proszpektről a Hősök terén elkanyarodtam balra. Szentpétervár még leánykori nevén, Leningrádként megkapta a „Hős város” kitüntetést. (A rossz nyelvek szerint ez az egyetlen olyan ordó, melyet Brezsnyev nem ítélt meg magának.) A felirat a háztetőn büszkén hirdeti: „Gorod Geroj – Leningrád!”
Szovjet hősi emlékmű és Leningrád felirat
--- Folytatása következik ---