Már az első kiszálláskor kiböktem, hogy a kikötőben robogót lehet bérelni. Sokszor gondoltam, hogy kipróbálom, de meg akartam vele várni “M”-et, mert úgy mégiscsak más. Az ára normális, de észnél kell lenni, pont olyanok, mint a fapados légitársaságok, akik kedvező repülőjeggyel csábítanak, aztán kiderül, hogy külön kell fizetni a repülőtéri illetéket, a beutazást a távolabbi reptérről, stb. Itt is mondtak egy kedvező árat (“Csak nekem”, persze, mert engem annyira szeretnek, mi?), 24 dollár két órára, aztán gyorsan hozzászámoltak még 10 dollár üzemanyagot (az kb tíz liter, nem tudom, mit kellett volna tegyek, hogy két óra alatt elhasználjam? Kb száztízzel menni folyamatosan egy robogóval?!) és 10 dollár biztosítást. Mindegy, én 50 dollárral számoltam két órára, nagyjából annyira jött ki, az életben egyszer ki lehet bírni, mikor fogok én legközelebb a Bahamákon robogózni?

A másik, amit szerettem volna, megmutatni “M”-nek az igaz trópusi települést. Gyalog ugyanis csak a csillogó Bay Streetet és környékét lehet megnézni, a taxi drága és a hűtött autóból nem sok mindent lehet látni, a dög melegben pedig nem egészséges kóborolni. A robogó tökéletesen alkalmas arra, hogy megnézzük a valódi Nassaut.





Akár a többi, idegenforgalomból élő városban, Nassauban is éles határ húzódik a turisták által látogatott, a normális lakosság és a gazdag telektulajdonosok birtokában lévő utcák között.

A nyári vihar – itt másmilyen nincs is – épp rákezdett, mikor felszálltunk a robogóra, így arrafelé vettük az irányt, amerre sütött már a nap. És valóban egy sarokkal a gyémántot, gyöngyöket és márkás italokat-szivarokat kínáló üzletek mögött már kezdődött is a valódi Nassau. Lepusztult házak, összevissza horpadt, kibelezett autók, szemét, lézengő emberek




valódi Nassau 1


A verandákon gyerekek játszanak





valódi Nassau 2

a bódék tövében, hétköznap délelőtt a helyi lakosok kvaterkáznak.



 a szögesdróton kívül



A közbiztonság nem lehet túl nagy, az egyszerűbb, de nem teljesen tönkrement házakat szögesdróttal védik, az előző képen látszik is a fagylaltosbódé mögött. Máshol kutyákat használnak erre a célra, van köztük egyszerűbb alaptípus. A képen nem látszik, de mellette egy staffordshire-szerű szuka meresztgette ellenségesen a szemeit, horgonylánccal és egy hatalmas lakattal rögzítve.



 házörző 1



Vannak, akik több kutyát használnak, igaz ezek szelídek és félősek, de zajt adni biztos tudnak,



 házörző 2



a gazdagabbak pedig egész dobermann-falkával óvják a becses tulajdonukat. Mikor megálltunk egy pillanatra, hogy lefényképezzük a csodálatos kertet, őrült ugatással és morgással próbáltak minket elüldözni. Először csak négy, majd egy ötödik is megjelent, úgy meredtek ránk, hogy jobbnak láttuk elpályázni.



 házörző 3



A “belső” Nassau kátyús útjait járva “M” csak hüledezett, a kikötőben nem ehhez a látványhoz szokott. Kérdezte, miért élnek ilyen szomorúan ezek az emberek? Elmagyaráztam, hogy egyrészt nem szomorúak, szegények, de vidámak, mint az ősz szakállú öreg, aki egy erkélyen éppen nem csinált semmit



 szegény, de vidám.



Másrészt elmeséltem neki a történetet, amit hazánk legnagyobb bárzongoristája, a humora is méltán szeretett Esze Jenő tanár úr mesélt. Mikor valahol a Távol-Keleten járt, elfáradt és odafordult egy kulihoz, aki a járműve melett feküdt a fűben, hogy ugyan vigye már el a szállodába. Mire a kuli így felelt: “Ma már ettem” és feküdt tovább. Itt a trópusokon másként zajlik az élet. Az állandó melegben, amely még éjjel is alig enyhül a legkisebb mozdulat is elfáraszt, senkinek nincs kedve semmit csinálni. Ebédre elég egy tál rizs vagy egy darabka hal, amit éjjel a tengerből ki lehet fogni – mint azt a kikötőben mi is láttuk. A házat megcsinálni nincs értelme, ha az eső nem esik be, akkor jó az. Itt csak a gyarmatosítók voltak azok, akik az európai munkakultúrát akarták meghonosítani. Mivel a Bahama-szigetek 38 éve független, így szépen lassan elenyészik minden, amit a koronagyarmati időkben kötelező volt megcsinálni.



 boldog függetlenséget, Bahamák!



Ugyanez az érzésem volt Indiában is, hogy ott is még abból az infrastruktúrából élnek, amit a britek kiépítettek, ahhoz hozzá sem nyúltak, azt hiszik, az öröklétig tartani fog. És ismerve a brit kolonializmus alatt gyártott minőséget, még sokáig lehet is rá támaszkodni.



A tengerpart felé tartva már szépültek a házak, volt, ahol már gondozták a kertjeiket.



 a fűnyíró ember



Az egyik beugróban egy hatalmas, fából készült Dávid-csillag szúrt szemet.



 zsidócsillag a Bahamákon



Ez a porta természesen (véletlenül, hm?) tökéletesen karbantartott volt, a feljáró rendbehozva. Nem túl hivalkodó környéken állt, amit a vele szemben lévő telek is bizonyított



 … és ami vele szemben látható



De azért már jobb környéknek számított, az autók nem voltak annyira lerohadtak, az erkélyen számítógépező fiatal néger ült. Lehet, hogy épp nigériai levelet írt?



 lehet, hogy nigériai?



Kicsit még robognunk kellett az egyre simábbá váló aszfalton, amíg elérkeztünk az álomnegyedhez, ahhoz, ahol a házak és a kertek olyanok, mint amilyennek az ember a filmekben látja.



 villa blanca



Van, aki saját maga nyírja a kertje virágait, van ahol kertészek szorgoskodnak. Van, aki világítótoronyban lakik.



 világítótorony



El kell mondjam, hogy teljesen pozitívan csalódtam a bahamai vezetési kultúrában. Mivel balra hajts van (keep left! Kiáltotta utánam még elmenőben a kölcsönzős), nagyon figyelnem kellett, merre menjek, hova kanyarodjak. Ismeretlen jelzések is voltak (mit jelent például a villogó piros közlekedési lámpa?) és fogalmam sem volt merre járok. A lassan két évtizedes vezetési rutin itt kevésbé számított, nem tudtam, mire számítsak, honnan bukkan fel egy autó orra és kinek kell elsőbbséget adnom. Tényleg, a balra hajtsnál jobb- vagy balkézszabály van? Szóval inkább szép lassan de legalább bizonytalanul mentem, mikor egyszer szembejött egy pickup, ösztönösen lehúzódtam a jobb szélre – pont ahova ő is igyekezett, a neki bal szélre. Megállt, mosolygott és integetett, hogy balra menjek. Kanyarodásnál is külön matekozni kellett, hogy ki honnan jöhet és nekem merre kell mennem. De – lehet hogy a turista kinézetnek, az egyenpólónak és a bahamás hátizsáknak köszönhetően – mindenki borzasztó segítőkész volt.

 a jármű és utasai



A csőrös kamion messziről dudált, hogy jön, a hatalmas terepjárók békésen tartották a kb. 35 kilométeres tempómat jó követési távolságot hagyva és csak akkor előztek, ha messziről ki tudtak kerülni. A kereszteződésekben mindenki megállt és integetett, hogy menjünk csak. Mindenki dudál, de nem agresszíven, inkább csak beszélgetés jellegűen. És bizony káosz van az utakon, én legalábbis annak éreztem de ennek ellenére nem volt balesetveszélyes helyzet – egyet kivéve, amit én magam okoztam. Intettem egy mögöttem haladónak, hogy bátran előzzön csak meg, ő elkezdte a manővert, de annyira nagy ívben igyekezett kikerülni, hogy majdnem összeütközött a szembejövővel.



Aztán a napsütést hirtelen felváltotta a zápor, szerencsére már közel jártunk a kikötőhöz. Bőrig áztunk a langyos esőben, de nem zavart, sőt jól esett.



Éjjel sokáig állt a hajó a kikötőben, csak kettőkor indultunk tovább a szokásos este hét helyett. De most nem csak mi maradtunk itt, mint a múltkor, hanem másik három hajó is ott macskázott mellettünk. Két Carnival és egy Royal Caribbean.

 négy hajó is benn áll







A Bay Street kihalt volt

 éjszaka kihalt a Bay Street



De a Senor Frog parti mulatóban zajlott az élet. Remek hely a Senor Frog! Itt találkozik ilyenkor sok kolléga, megbeszélik, milyen a másik hajóstársaság, felemlegetik a régi történeteket, szerelmek szövődnek, olykor tisztek (tisztnők) és legénységi tagok között is. Az utolsó, fél tizenkettőig tartó szett után mi is ide mentünk. Szürcsöltük a félméteres pohárból a Bahama Mama koktél, bámultuk az átlátszó vízbe telepített fényszóró körül úszkáló halakat, aztán belevetettük magunkat a néger zenekar által már jól feltüzelt tömege. Put your hands up, put your hands ... up!