Saint Malo a kalózfészek úgy néz ki, mintha most megelevenedne egy fejezet az Age of Empires játékból. Itt minden kőhöz történet tapad. A 45 ezer fő lakosú kisváros Bretagne nyugati részén húzódik falai mögé, dacolva az örökösen fúvó szélnek és a világ legnagyobb árapályának, mely a 13 métert is elérheti.
Saint Malo
Tenderezünk, van időm készülődni. Bianca az egyik hostess legörbült szájjal áll a csónakplatformnál. Kikészíti a hideg idő, vissza akar menni a mediterránra. Én is. Pár percig szövögetjük a terveinket, hogy elraboljuk a hajót és irány Barcelona, aztán kicsit felvidulva megyünk a dolgainkra. Ő tovább pátyolgatja az utasokat, én megreggelizem, kis rendet rakok a kabinban aztán elindulok. A mentőcsónak a faltól körülbelül száz méterre tesz le, meg kell keresni a kaput, melyen át visszajutunk a középkorba.
Szinte minden utca ilyen
A XII század óta lakott településen mintha megállt volna az idő, csak a kirakatok és az autók figyelmeztetnek, hogy már másik században járunk. A falak azokról az időkről mesélnek, mikor a francia kalózok innen indulva portyáztak az óceánon.
Keskeny ház a dóm tövében
Egyik leghíresebb volt közülük Robert Surcouf (1773-1854), ki hazafias színben tüntette fel tevékenységét, akárcsak angol kollégája Drake.
Robert Surcouf szobra
A szobor a Quebec-ház tövében áll, mert az itteni hajósok kóborolták be a Szent-Lőrinc folyó környékét. Hogy ez mekkora teljesítmény, azt mutatja majd londoni bejegyzésem, ahol látszódik egy galleon mérete.
A komor kőépületek jól illenek az óriási árapálykülönbség miatt megtépázott parthoz. Az évmilliók óta tartó állandó ostromot még a bazaltsziklák is nehezen bírják.
Tengerpart
A városban igen csekély az autóforgalom, nem is igazán lehet a szűk utcák miatt máshogy, mint gyalog közlekedni. Egy-két főbb útvonalon lépésben ugyan haladhatnak gépjárművek, de a legtöbb helyen úgy kell árut szállítani, ahogy dédapáink is tették – kiskocsival, vagy a lépcsők miatt a hórukkos ember viszi a vállán.
Írók háza
A fenti képen a nemzetközi Írók háza látható egyébként.
Pár helyen van nagyobb térség, ilyen például a katedrális.
Katedrális
Persze ez sem akkora, hogy teljes pompájában meg lehessen csodálni a dómot.
Katedrális belül
A késő XV században épült La Houssaye ház:
La Houssaye udvar
A kanadai kapcsolat jele a Maison du Quebec. Mondanom sem kell, hogy a kiállítás kizárólag franciául tekinthető meg. Pff.
Maison du Quebec
Ottjártamkor épp egy fiatal pár tolta be a biciklijét az udvarba. Jól fel voltak szerelkezve, sátor, hálózsák és matrac púpozódott a csomagtartón. Franciák és így járják be a vidéket. Legjobb!
Kanadai ház
A főutcán persze zajlik a turistacsalogató élet: éttermek, divatszaküzletek, szuvenírárusok. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen helyen, amely szemmel láthatóan a külföldiekből él, miért nem lehet rendesen megtanulni angolul?! Nem azt kérem, hogy Shakespeare szonetteket szavaljanak (úgyse érteném), de legalább egy tollat kérni a képeslap mellé ne legyen gond az eladótól...
Az árak persze az egekben, itt van például ez a tenger gyümölcseit áruló bolt,
Tengeri herkentyű bolt
ahol potom 26 euróért ehetünk langusztát.
Drága
Mivel amúgy sem vagyok nagy seafood rajongó, inkább bemegyek az élelmiszerboltba, ahonnan kis francia kolbászkákkal és egy baguettel a hónom alatt távozom a legelső padig. Az a gond ugyanis, hogy a hajón az étkezde egykor bezár és ha addig nem érek vissza, akkor nincs ebéd, legközelebb hatkor jutok kajához. De inkább az első szettem után, negyed nyolckor szoktam vacsorázni. Mivel a kantinban finom és bőséges az étel, ezért napközben csak pár falatkára van szükség. Ha teát is zongorázom, akkor pedig ott a lehetőség a finom capuccinóra és hozzá egy-egy apró süteményre. Ha biciklizni megyek ki, akkor előtte jól bereggelizem és elég egy szendvics vagy kebab estig. Ha csak sétálok, akkor megteszi a friss kenyér pár darabka kolbásszal. Nem törődve tehát senkivel és semmivel, a belvárosi padon jóízűen löncsölök.
Mellettem egy borbélyüzlet, magyarul is kiírták!
Magyarul is kiírták
A kastély ma szállóként üzemel,
Kastély
tövében iskolások játszanak
Gyerekek a kastély tövében
Vetek még egy búcsúpillantást a tipikus házak egyikére
Tipikus ház
majd Perryvel, a szobatársammal, akivel véletlenül összetalálkozom visszaindulunk a kikötőbe. Perry a szokásos módon reagál a városra: nagyon drága, de talált jó internetet, le tudta tölteni amit akart és beszélt a családjával is. Nagyjából ennyi neki minden kikötő, tipikus fülöpszigeteki, lő egy szelfit a közeli helyszínek előtt és aztán beül egy kávézóba netezni. Két felnőtt gyereke van, meg kell fognia minden fillért.
Visszafelé már billeg kissé a mentőcsónak, erősödött az óceánról fújó szél, a vitorlások vígan szelik az öböl habjait
Sziget
A Silver Cloud persze nyugodtan várakozik két bólyához kikötve.
