Ma Máltán voltunk. Érdekes hely, érdekes emberekkel. Szerencsére a hajó a városközpont alatt kötött ki, így csak fel kellett sétálni és már bent is volt az ember. Az összes ház ugyanolyan barna homokkőből épült, a járdák kövezve, az úttest aszfaltozva. Sokfajta náció keveredik, ugyanakkor igazi mediterrán vidék – trikóban voltam, még a pullóver sem kellett –, mindenki hangos, jókedvű, kicsi bárok, kicsi garázsok, gesztikuláló emberek. D.-vel és L.-vel voltam, 99 képet készítettem, ebből 10-15 használható. Fényképeztem kutyát is, nagyon kis jó fej kóbor kutya volt, a szokásos módon sietett, látszott, hogy rengeteg dolga van, mint általában a kóbor kutyáknak, el is mosódott egy kissé a képen.

Érdekesek a buszok, mindegyik másfajta, van köztük legalább 50 éves is, de nagyon jó állapotban vannak. „. Az autóbuszokat számuk mellett színezésük különböztette meg. A zöld-sárgára festett Valettából ment Bryan szállására, a Guarena Palace-ba, hozzám a kék-fehér jött ugyanonnét. A festett autóbusz színei az analfabéták miatt voltak; nagyon sok máltai, különösen a nők, nem ismerték a számokat, és csak az autóbusz színe igazította el őket.” – írta Faludy a hatvanas évek Máltájáról. Nos, ma már nem lenne annyi szín, ahányfajta autóbusz jár, de mindegyik nagyon tetszetős. Már az is kedves, hogy az ajtó mellé ki van írva: „isten hozta”.

Máltai autóbuszok

Mindenhol lovaskocsiba akarta invitálni minket, melyek gumirádli nélkül közlekednek, csak ráf van rajtuk, hangosak, de még mindig halkabbak, mint az autók, azokat igazi déli temperamentummal vezetik. Ami a legjobb, nem tudom, hogy a vasárnapnak köszönhető-e , de szerintem nem, hogy az emberek megállnak és beszélgetnek egymással az utcán, a garázs előtt, a padokon.

Az úgy volt... 

Láttam egy vicces benzinkutat, egy olyan kis utcában, mint a Bezerédy utca – igaz, a házak nem olyan magasak – a járdán egy garázs előtt volt egy darab kútfej, természetesen, vasárnap lévén zárva és a töltőpisztoly lelakatolva. Mint a régi, ötvenes években. Az egyik kilátóban érdekes táblára bukkantunk: Az 1956-os magyar forradalom hőseinek és mártírjainak emlékére. Ugyanez a szöveg angolul és máltaiul is (B’tifkira ghall-martri u l-eroj tar-rivoluzjoni ungeriza tal-1956). Nem értettük hogy került oda, 2006-ban tették ki. A másik oldalon a prágai tavasz emlékét hirdető tábla függött, azon csak angolul volt a felirat, 2008-as dátummal. Valószínűleg ez ilyen forradalom-fal lesz előbb-utóbb.

A levegőnek finom növény-illata volt, végre annyi légkondicionált nap után. Persze a kabinba visszaérve most sültkrumpli-szag fogadott, ami később használt gázolaj-szagba csapott át. Érdekes, hogy csak a kikötőkben jelentkezik, ha Barcelonában is így lesz, akkor bejelentem a karbantartóknál, mert egyszer majd arra ébredek a délutáni álmomból, hogy nem ébredek fel a szénmonoxid miatt. De azért ez a veszély, remélem egyelőre még nem fenyeget.

A végén még ittunk egy kávét, igazi olasz eszpresszót adtak, aztán vissza a hajóra. A kikötőben az Arcadiatól nem messze horgonyzott a „Pembroke” hadihajó, eszembe juttatta híres névrokonát, a második világháború hősi hajóját, mely azt hiszem csúnya véget ért: kigyulladt és elsüllyedt. Meg akartam nézni közelebbről, de zárt területen volt, nem tudtam bemenni.

Mossák a hajót