Phu My
 
Jóóó reggelt, Vietnam!
Ma szerencsésen jöttek ki a dolgok: szabadnapos vagyok, kikötőben! Korán felkeltem, pedig az éjjel legalább háromig dumáltunk. De a commodore hangja már nyolckor felébresztett, közölve, hogy ki lehet menni, igaz az ingajáratok a városba csak kb. egy óra múlva indulnak. Addig lementem és váltottam pénzt, most már tapasztaltan nem helyi egységet, hanem nagyobb címletű USD-t egy- és ötdollárosokra. Az itt a távol-keleti részeken mindig bejön. A reggeli után leellenőriztem az időjárást a nyitott fedélzeten, meleg ígérkezett. 10 fokkal vagyunk csak az Egyenlítő fölött, itt már erősen trópusi jellegű az idő. A hajóból bárkákra lehetett látni meg zöld őserdőre.

és a bárkán egy öreg halász

A kabinban tetőtől-talpig bekrémeztem magam a szupi kis naptejjel, sapka a fejre és gyerünk. Az első busszal mentem be a városba, több, mint negyven percig tartott az út. Érdekes volt megfigyelni, hogy amíg a házak szakadtak, inkább csak putrik, addig az állami kézben lévő út szép sima volt, teliültetve frissen nyírt bokrokkal, kovácsoltvas kandeláberekkel. Ezt később is tapasztaltam, a kis üzletek pont úgy néztek ki, mint otthon a vietnami piacon a konténerek, az állami papír-írószer bolt pedig mint egy ÁPISZ a hetvenes évekből, tiszta, papírszagú és természetesen egy lélek sem volt benne.
De vissza a történet elejére: a busz egy szállodánál tett ki. A vietnamiak latin beűkkel írnak, de sok módosító jelet használnak, valamint minden szó egy szótagosnak tűnt. Az ilyenkor már megszokott módon egyszerűen lefényképeztem a szálloda homlokzatát és az előtte lévő hatalmas aranyszínű szobrot, amely úgy nézett ki, mint egy Sztálinba oltott Dzsingisz Kán. Így nem lehet eltévedni, nem kell nyelvismeret sem (angolul egy szó sem sehol), az ember egyszerűen csak megmutatja a fotót egy helyinek, vagy a sofőrnek és az tudja, merre van. Az angollal egyébként nem sokra mentem, páran gagyognak egy-két szót (a „dollár” szócskát mindegyik, ofkorsz), úgyhogy inkább magyarul beszélgettem velük.
Innen még másfél óra hajóval Ho Si Minh város (Saigon), úgyhogy irány a kikötő. Elindultam gyalog, persze vagy 3-4 vietnami követett, a „taxi”, „masszázs” és „one dollar” szavakat ismételgetve. Először csak szelíden mondtam nekik, hogy no, no, thank you, no, de amikor nem szálltak le rólam, sőt az egyik a táskámat is megfogta, megálltam és akkorát üvöltöttem – természetesen már magyarul – hogy a madarak lefordultak az ágakról. Nem túl szép szavakkal adtam tudtukra, hogy most már menjenek a p...ba. Első pillanatban megdöbbentek, nyilván az angol turisták között nem szoktak ehhez hozzá, de aztán kuncogtak, respektálták a hangerőt és otthagytak.
Pár perc séta után rájöttem, hogy egyedül nehéz lesz megtalálni itt bármit is, úgyhogy egy vendéglő teraszán ülő, láthatólag régebb óta itt tanyázó fehér társasághoz fordultam, mi itt a teendő. A szakállas jólszituált középkorú férfi angol kiejtésén rögtön érződött, hogy francia, és egyébként láthatólag úgy is viselkedett, mintha Vietnam ma is francia gyarmat lenne (hehehe, hol van az már, kispofám). Velem rendes volt, elmagyarázta, hogy merre van a kikötő, egyben azt ajánlotta, hogy ne menjek gyalog, igaz, nincs messze, de meleg van. Felpattantam egy robogó hátsó ülésére, a fickó aki eddig követett, a fejemre csatolta a bukót és már mentünk is a kikötő felé. Nyugodt voltam, mert azt mondta a francia, általában óránként megy a hajó. Nos nem, pont az orrom előtt húzták fel a hidat, hiába integettem kezemben egy tízdollárossal (annyi a menetdíj), nem engedték vissza, biztos állami cég. A guta majd megütött. Eleve oda-vissza három óra az út, a következő hajó másfél óra múlva indul, mert persze megváltoztatták a menetrendet, az már négy és fél óra, meg még vissza a hajóhoz negyven perc, lőttek Saigonnak. Kocsival olcsóbb, de úgy két és fél óra a menetidő. Mindegy, maradunk tengerszinten.
A kikötőből kilépve megalkudtam egy másik robogóssal, hogy egy óra alatt megmutatja a várost. Bukó fel, fényképező a nyakba, gyerünk. Rögtön a kikötő mellett egy homokosabb részen fürdőzőket láttam, nyakig felöltözve.

fürdőzők ruhában

Meg kell mondjam nekem nem volt túl bizalomgerjesztő a víz, koszosnak tűnt, de ez őket szemmel láthatóan nem zavarta. Alapvetően itt a kosz és a bűz az élet része.
Az úton turistacsoport mellett húztunk el,

csoportos turisták

majd egy furcsa helyre mentünk. Egy pagodaszerű izében hatalmas csontváz volt kiállítva, nem tudom milyen állat lehetett anno. Belépő nincs, angol nyelvű felirat nincs, kívánságra a felvigyázó néni (kinézetre lehetne akárhol Moszkától Kairóig, mindenhol egyformák) kinyitja az üvegvitrin egy ablakocskáját és meg lehet simogatni a megkövesedett csontokat. Állítólag szerencsét hoz. Megsimogattam, ártani nem árthat, mintha kőhöz értem volna, kemény volt hideg és nehéznek tűnt.

ősi lelet

Volt még két másik vitrin, az egyikben össze-vissza szórva érdekes állati koponyák plusz másik csontváz, hogy a másikban mi volt, azt nem tudtam kideríteni, valami csontok ott is.
Aztán irány természetesen a piac, minden falu és város esszenciája. Egy iskola mellett elhaladva éppen vége volt a tanításnak (tizenegykor???), mert pont kiözönlöttek a gyerekek. A szüleik vártak rájuk és vitték őket robogón haza. Így:

 gyerekülés

Nem ám ADAC által bevizsgált gyerekülés, meg bizonsági öv, meg ilyesmi. Nem láttam balesetet, de olyat sem, mint Bombayben, amikor mindig majdnem karamboloztak, de aztán mégsem. Senki nem száguldozott, nyugodt tempóban közlekednek. A forgalom itt is érdekesen alakul: szinte csak két- és háromkerekű járművekkel közlekednek, bicikli, robogó, motor, tricikli, az autó igen kevés. Nem láttam annyi teherautót vagy furgont sem, mint máshol, itt azt is triciklivel oldják meg, legyen bármilyen nehéz, mint itt a kövek,

nehéz lehet

vagy terjedelmes.
hosszú

Igazuk van, ha egyszer elég, minek több. Dugó nem volt, a lámpánál (LED-es és időjelzős!) felsorakoztak szépen a keskeny járművek egymás mellé, zöldnél mindenki ment, amerre látott. A középső záróvonal, a nagy ívben balra kanyarodás  és a jobbratartás opcionális. Nagyon sokan még a tradicionális bicikli-szalmakalap kombóban nyomják

vietnam klasszik

vagy egyszerűen a vállukon viszik a terhet, mint ősapáik (s ők is szabadon élnek-halnak)

vietnam klasszik 2

Hogy hol kezdődik a piac, azt nem lehetett eldönteni, gyakorlatilag az egész város egy darab piac volt. Az emberek, mint a meleg országokban, itt is az utcán élnek, ott készítik a kaját,ott nyiratkoznak,ott tisztítanak fület,


utcai árus

hajnyírás az utcán

fültisztítás 1, 2
 

 és egyáltalán, semmi nincs becsukva, bezárva, minden egyben van. A földszinti lakásoknak nem is ajtajuk van, inkább hiányzik egy fal az utca felé, belátni az ágyba, látni a nagypapa képét a falon. A kocsmák is egyik oldalukon nyitottak, bent csupa férfi ül, dologidőben, isznak, dohányoznak és teljesen érthetetlen taktikai játékot játszanak.

délután negyed három

 Én is levágattam a hajam egy öreg mesterfodrásszal (üzlete volt!), minden mozdulatán látszódott, hogy az enyém kb. az egymilliomodik fej, ami a keze alá kerül. Eszközparkját szerintem még a francia megszállás alatt szerezte be, semmi elektromosság, az ollókkal és a kézi hajnyírógéppel vagy egy fél órát csattogtatott. De hát mindketten ráértünk.

eszközök

Örültem, hogy szép vietnami frizurám lesz, oldalt felnyírt, elöl oldalra fésült, de sajnos az én szőkés, vékony szálú hajam nem jól mutatott, úgyhogy intettem az öregnek, tolja le fegyencre, majd megnő. Azért valamit így is alkotott és legalább nem melegítette a fejemet.
Sok a szolgáltató, minden sarokra esik egy borbély, fültisztító, körömvágó. A varrólányok is úgy dolgoznak, hogy nyitva van minden, be lehet menni megnézni, mit csinálnak. Örültek nekem, gondolom, nem szokták fényképezni őket.
Tovább a piac felé, kutyák, macskák és kakasok között.

vau

A piacnak van fedett és nyitott része, külön az élelmiszer, külön az egyebek. A fedett csarnokban dögletes bűz fogadott: a húspiac. Itt sem hűtik a húst, csak kiteszik a standra, mint otthon a hagymát. Rohad is rendesen. Belefér egy kis manikűr is mellette. Egy aktatáskás, szemüveges ÁNTSZ ellenőr itt házat vehetne a bírságokból, de ilyen itt szerintem nem létezik.

körömvágás a húspiacon

Mikor ezt megláttam, áldottam az előrelátásomat, hogy megálltam és nem vettem a finoman illatozó sülthúsokból. Lehet, hogy semmi bajom nem lenne, de jobb a békesség. G. és Sz. viszont később mesélte, ők ettek békacombot is, meg sült kígyót. Igaz, ez utóbbi biztos friss volt, mert ők választották ki a tekergőző élő hüllők közül és előttük vágták le...
A gyümölcsrészleg sokkal szimpatikusabb, itt már illatok és színek örvendeztetnek.

gyümölcsök és riksa

Rizsből van választék:
sok rizs

A tárgyakra keményen kellett alkudni, nehezítette a dolgot, hogy itt sem beszélnek, csak helyi (vietnami? khmer?) nyelven. Úgyhogy a szokásos módon, magyar-helyi nyelven folyt a társalgás, az árakat hol papírcetlire írva, hol a számológépbe bepötyögve, gúnyos kacaj közepette kitörölve, új számot beütve „maximum, maximum” felkiáltásokkal. Aztán persze a maximum sem maximum. Velem nem jártak rosszul, volt egy szint, ami altt már nem alkudtam, egy-két dolláron nem múlik az életem, de azt nem hagytam, hogy hülyének nézzenek és három-négyszeres árat elkérjenek. De a szokásos taktika– ismerkedés, érdeklődés, alapos megvizsgálás, majd a hiábavaló alkudozás után keserves sóhajjal, a termékre szerelmesen nézve fejrázás és lassú viszavonulás – általában meghozta a gyümölcsét, persze nem mindig.
Elfogytak az egydollárosaim (sajnos a többi is eléggé megcsappant :), úgyhogy gyalog vágtam neki a visszaútnak a szállodához. Még a busz oldalában is próbálkoztak, hogy elvisznek egy körre, holott látják, hogy akkor érkeztem vissza. Az angolokat megint jól átverték, mesélték, heten fizettek több, mint 100 dollárt egy magánhajóért Saigonba, pont másfélszer annyit, mint a szárnyas, de hát általában velük ez történik. Hong Kongban is nyugodtan álltak sorba a komp pénztáránál, miközben az összes kínai eléjük tolakodott.
L.-től kaptam egy jó kis programot, panorámaképeket állít össze több képből, egyszerű használni. Gondoltam végre készítek az Arcadia-ról egy jó kis képet, de nem tudtam elég messzire elmenni, így egy kissé betorzult. De az arányokat jól mutatja ez a kép is.
panorámakép az Arcadia-ról