Elnézést a hosszú hallgatásért, kicsit összetorlódtak a dolgok. Most úgyis rengeteg tengeri nap van ( a 18 napos út alatt összesen négy kikötő!), van időm írni.

Cochin, India

Az a  csodálatos, hihetetlen, gyönyörű India! Megint egy olyan kikötő, amiért érdemes volt hajóra szállni.

D.-vel mentem ki, a többiek ügyeletesek voltak. Ennek megvan az előnye és a hátránya is. D. rendkívül felkészült, minden kikötőben tudja, mit kell megnézni, mi a helyi sajátosság. Esténként, vacsoránál mindig megkérdezem: kedves D., mit érdemes holnap megnézni? És D. kissé hülyének nézve, hogy milyen felkészületlen vagyok, elmondja mindig szépen, milyen látnivalók vannak. Sajnos ez egyben hátrány is, műemlékmániás, mindent meg akar nézni, egyik helyről a másikra rohan. Ugyanakkor belevaló lány, tud alkudni, nem ijed meg semmilyen helytől, legyen bármilyen lepusztult és élvezi a helyi különlegességeket.

Kissé késve értünk Cochinba, 10.30-kor kötött ki a hajó, ráadásul az indiai hatóságok megint elszórakoztak egy órát a papírokkal, így csak fél tizenkettőkor jutottunk partra. Ez főleg szegény indiai személyzetnek volt rossz, volt, akit már várt a családja. Már a kikötőben voltak taxik és tuktukok, de rutinosan kisétáltunk a kapun, ott mindig olcsóbb és nagyobb a választék is. Megalkudtunk egy sofőrrel, 10 dollárról indult, négyben megállapodtunk. Ez nem egy út díja, hanem egy napé. Természetes, hogy a tuktukot választottuk, olcsóbb, szellősebb és helyi sajátosság. Később kiderült, milyen jól tettük, a szűk utcácskákban sokkal könnyebbben és gyorsabban haladtunk, mint bármi mással. Ráadásul, mivel nyitott, közvetlenebb kapcsolatban voltunk az utcával. Az itteni tuktukok különböznek az eddig látottaktól (mindegyik országban  különböznek a többitől), ezek „hivatalos” járművek, nagyjából egyforma színük van, rendszámuk és – természetesen üzemen kívül – taxaméterük. A mienkben jázminillat volt.

 tuktuk

Sofőrünk igen művelt volt, nem csak azt tudta, hol van Magyarország, de tudta a fővárosunk nevét is, és hogy a Duna folyik rajta keresztül! Kezet a szívre: elmondhatjuk mi ugyanezt az ázsiai országokról? Amikor – általában második-harmadik kérdésként – felmerül, honnan jöttem, a „not english, not american, not french” kifejezéssel szoktam kezdeni, ezzel rögtön szimpatikus leszek a helyi emberek szemében, utána magyarázom el, hogy egy kis európai országból. Itt erre nem volt szükség.

Első utunk a híres kínai halászhálókhoz vezetett. Átmenvén a hídon, mely Cochin két városrészét köti össze, bekerültünk a nyüzsgő forgatagba. Mindenhol emberek sürögnek-forognak, dinnyét pakolnak, visznek valamit, szoknyás-szakállas férfiak bicikliznek, körbeállnak egy vándormozit, szóval zajlik az élet. Útba esett egy katedrális, azt gyorsan megnéztük. Be lehet hajtani egészen a bejáratig, meg is tettük. Sajnos nem csak mi, hanem a többi turista is, úgyhogy egy-két kép készítése után inkább a templom oldalában legelésző kecskével beszélgettem. Én mekegtem, ő visszamekegett.

 katedrális

Kecskék egyébként számosan előfordulnak itt, gyakorlatilag mindenhol, a szűk járdán, a forgalmas úttest közepén, templomkertben, bódék mellett.

 kecske és friss dzsúsz

Mindent megesznek, amit csak találnak, nem válogatósak. Szerintem mindegyik hersegő, zöld alpesi legelőről álmodik, miközben a szemetet majszolja a negyven fokban.

 kecskelakoma

A templom és az elmélyült társalgás után irány a leghíresebb látnivaló: a halászhálók. Ezek a hatalmas, öreg szerkezetek sorban állnak a tengerparton, jó megélhetési forrást biztosítva az itteni embereknek. Már nem is a halászat, hanem a turisták révén, akik szép összeget, kb. 8 dollárt fizetnek azért, hogy kihúzhassák a méretes hálókat és örüljenek a zsákmányak.

 a híres halászhálók

Hát igen, szép világ lenne, ha otthon azért fizetnének a turisták, hogy kapálhassanak egy kicsit, vagy almozzanak az állatok alá. Úgy látszik, itt valóban megy a falusi turizmus.

A hálók és az azokat tartó bakok egyébként gyönyörűek, évszázados gerendák, megette már öket az idő és a szú.

szuvas, öreg, szép

A környék persze felkapott, kitelepültek az árusok, de ez nem zavart két kisebb borjút, hogy keresztülsétáljanak mindenen. Egy széken öreg, ősz szakállas ember üldögélt. Később láttam pénzt számolni, lehet, hogy ő a helyi keresztapa.

 életkép 1

Mindenki sürög-forog, közlekedik, kiabál. A legtöbben biciklin vagy motoron ülnek, mindkettőt teljesen kihasználják.

 ez mindig a kedvencem

tömegközlekedés

Innen megint egy templom, ez legalább méltán híres: itt égették  el Vasco de Gama-t. Nekem ami jobban tetszett, hogy az ablakokban csak felül volt üveg. Minek is, mikor állandóan meleg van?

 nincs üveg az ablakban – minek

Sajnos megjött a turistabusz, menekültünk. Az árusok nagyon el vannak kényeztetve, mindent drágán akarnak eladni, de bennem és D.-ben emberükre akadtak. Nem akartunk semmi különöset venni (legalábbis én nem), csak képeslapot vagy hűtőmágnest, de így is hosszú harcunkba került lealkudni az árakat. Volt, ahol nem is sikerült, biztos azt gondolták, majd az angolok jó pénzért megveszik.

Sofőrünk előállt a szokásos üzleti ajánlattal: elvisz bennünket egy-két drága, nagyon szép, külföldieknek fentartott üzletbe, de ne vegyünk ott semmit, csak azért megyünk, mert ő pontokat kap értünk ha bemegyünk, aztán majd elvisz jó helyekre. Az ilyesmi azért sem árt, mert legalább tisztában lesz az ember a „hivatalos” árakkal. Bementünk, csili-vili, légkondi, seftes arcú, D. szerint igen jóképű eladók. Nézegettünk egy kicsit, a forma kedvéért alkudoztunk, aztán otthagytuk őket. Szerintem érezték, hogy nem lesz biznisz, mert nem nagyon tartottak vissza minket, pedig szokás mindkét oldalról az utolsó pillanatig úgy csinálni, mintha már megkötött üzletet tárgyalnánk. A bolt előtt a szokásos kép fogadott: szoknyás emberek állnak az árnyékban és beszélgetnek.

 életkép 2

Megálltunk tankolni az indiai olajtársaság kútjánál. Nemám önkiszolgáló, vagy ilyenek! Bonyolult is a művelet: először egy kis fémpohárkából az olajat töltik a tankba egy tölcséren keresztül, majd jöhet a benzin. Akinek volt trabantja annak ismerős lehet ez, ugyanígy a motortérbe kellett tankolni, nyugat-európai kutasok nem kis megdöbbenésére.

 tankolják a tuktukot

A benzin egyébként meglepően drága, egy dollár volt egy liter, nem csoda, hogy van, aki csak egy PET palacknyit töltet, aztán később ezt locsolja a járműbe. A szemem előtt történt később, hogy az egyik sofőr elővett egy kólásüveget és az alján lévő kb. 3 deci benzint töltötte a tuktukjába. Aztán csak felrántotta a behúzókart, ami olyan, mint a kézifék és a motor már be is röffent.

A kút a tengerparton volt, lehetett bámészkodni.

életkép 3

A sofőrünk, ígéretéhez híven elkerülte a turistakaptárakat, elvitt bennünket oda, ahol a valódi indiai élet folyik.

sarok

Végigmentünk egy utcán, kerülgettük az árusokat, a szemetet és a gyalogosokat. Itt is mindenki ott megy, ahol akar, még sincs mégy csak komolyabb balesethelyzet sem, lassan mennek mégis folyamatosan,  figyelnek egymásra. Amit az európaiak most kezdenek drága tanulmányok árán újra felfedezni, a „shared space”, az osztott tér itt tökéletesen működik.

Az utca tele fiatalokkal, vége van a sulinak, jönnek az egyenruhás iskolások.

lányok

 fiúk

A buszok, leharcolt, itt-ott horpadt járgányok csak egy pillanatra állnak meg az út közepén, az emberek felugranak a hátsó lépcsőn (ajtaja, ablaka ennek sincs) és már robog is tovább.

     busz

Majdnem elcsábultam egy pékségben, finom illatok lengedeztek, de erőt vettem magamon. Majd később egy étteremben eszünk.

Elértünk egy folyócskához,

  folyó szeli ketté

 amely irtózatosan büdös volt. Nem csoda: a felszínén állatdarabok, belek, mindenfajta egyéb nyalánkság (mármint a benne lévő halaknak) és szemét úszott. Például csirkeláb.

 büdös

A partján sorházak, azaz inkább kalyibák. Az itt élők tényleg szegények, bár ők is dolgoznak. Az egyik bérlővel beszélgettünk, biciklijével minden reggel hattól tízig halat szállít ki. Lakásuk kicsi, talán két méter széles, hátrafelé egy kicsit nagyobb.

 szoció 1

Nagyon barátságosak voltak, sofőrünk fordított.

 szoció 2

És ebben a környezetben gyönyörű gyerekek születnek.

A szemük, szemöldökük kifestve, de nem műanyag ócska nyugati vacakkal, ez valami olyan anyag, mely jót tesz a bőrnek. Mindegyik kislány arcára szépségpöttyöt festenek.

 szoció 3

D. előrelátóan hozott magával csokit, a gyerekek kapva kaptak rajta. Megolvadt a nagy melegben, de persze nem várták meg, hogy egy kissé megdermedjen, boldogan kanalazták a maszatos kezükkel.

 szoció 4

Mikor lefényképeztem őket, kérték küldjem el nekik a képet. Mondtam, persze, modják meg az e-mail címüket. A sofőrünk finoman figyelmeztetett, hogy nem nagyon van itt nekik internet. Elnézést. Hát, akkor sajnos várniuk kell, míg kinyomtatom a képet és a posta elhozza. Nem baj, válaszolták, ráérnek. Felírták a címüket, amit aztán ki kellett javítani, mert én nem tudtam értelmezni. Szerencsére művelt sofőrünk leírta úgy, ahogy majd a borítékra kell.

D. helyi étterembe akart menni, nekem mindegy volt, elindultunk a zsúfolt utcákon. Szegény vezetőnknek szinte percenként meg kellett állnia, hogy kiszálljunk fényképezni. Egyszer, mikor valamiféle hatalmas gyünölcsöket fotóztunk, észrevettem egy kis bódét, amelyben férfiak ültek és valamit játszottak. Az egész talán hat négyzetméter alapterületű volt, alacsony, bent két asztalnál pöckölős biliárdot játszottak.                                                                                

    biliárdszalon

Az asztalokat ebben a nagy melegben alulról fűtötték, hogy a fa nem párásodjék, így a gombok könnyedén siklottak. A játék a gombfoci és a pool billiárd keveréke volt, szemmel láthatóan jól szórakoztak. Örültek, mikor D. megkérte, hadd pöcköljön egyet, úgy látszik, nem szoktak hozzá, hogy nők ilyen közvetlenek legyenek. Én közben szorgalmasan fényképeztem.

A helyi vendéglőben rögtön a kézmosóhoz irányítottak minket, ez szimpatikus volt. Itt amúgy is az a szokás, hogy kézzel esznek az emberek, mi is később így tettünk. Maga az étterem egy hotel aljában volt, a szálloda berendezése olyan volt, mintha egy Rejtő-könyv lapjai elevenednének meg. A mosdóból be lehetett menni a konyhába, ezt meglátva viszont kissé elbizonytalanodtunk, merjünk-e itt enni.

 vendéglő konyhája

Inkább egy „turistább”helyre vitettük magunkat. Sofőrünk profi volt, öt percen belül megérkeztünk vissza a tengerpartra, ahol egy vendéglőben már ott ült a fél személyzet a hajóról. Ez megnyugtató, ha az ember jó helyet akar, akkor sosem oda megy, ahova az utasok, mindig oda, ahova a hajósok.  Több, mint fél órát kellett várni az ételre. Én beválasztottam, currys csirkét (brrr), ezt  aztán megette helyettem a sofőr, inkább pár falatot ettem a paprikás rákból. Kellemes volt üldögélni a forgó punka alatt, semmit sem csinálni, csak bámulni a halászokat kinn a vizen.

 hej, halászok, halászok

Már alig maradt időnk, pedig még a zsinagógát is meg akartuk nézni. Különlegesség, itt Indiában zsinagóga. Szűk utcácska, héber feliratok, rengeteg kereskedő és árus. Belépés csak hosszúnadrágban, ingyen adtak egyet kölcsön. Belépő 2 rúpia, kifejezhetetlen egység, egy dollár 50 rúpia, tehát ez kb. 8 és 10 forintos összeg körül mozog. A fehér bőrű portásnéni érdekes módon nem tudott visszaadni egydollárosból, pedig sokan fizettek rúpiával. D. ezen nagyon felhúzta magát, kicsit még veszekedett is, én csak röhögtem. Cserébe viszont ő videózott én meg fényképeztem a zsinagógában, ahol tilos. Eszebe sem jutott volna, általában tiszteletben tartom az ilyenfajta kéréseket, de amikor ilyen pitiáner módon próbálnak pofátlanul lehúzni, akkor dacból csak azért sem törődök velük.

E kis közjáték után már igyekezni kellett, pedig még annyi, de annyi látnivaló lett volna! Olyan szívesen elüldögéltem volna egy téren, csak nézve, ahogy mi minden történik! Itt valahogy együttél az összes korszak, a legmodernebb mobilt használja a tuktukos, ugyanakkor van, aki még kézikocsin szállitja az élelmet.

 Az egyik fő téren egy horogkeresztre lettem figyelmes, bár ez itt mást jelent.

 itt mást jelent

Végül három helyett fél hatra értünk vissza, a szokásos rohanás kezdés előtt.

Ide vissza kell jönni!

Ui:

G. is kinn volt délután, ő látott kígyóbűvölőt (a mázlista), sok szeretettel küldi a fényképet.

 kígyónak lábsó