Nassauban gyakorlat után kipillantok, és mit látok a Dream mellett? Régi hajóm, a Queen Victoria áll büszkén a harmadik piernél! Ebéd után, mellőzve a délutáni alvást átszaladtam. Sajnos a mai világban már nem lehet csak úgy felszaladni a szomszéd hajóra, de a biztonsági tiszt kihívta régi barátomat, a zseniális zongoristát, F-t. Egy kabinban laktunk egyszer két hónapot, az egyetlen alkalom volt, mikor nem volt saját kabinom, de nem bántam meg, egyfolytában röhögtünk. Akkor még négy (!) zongorista volt a Victorián, de F. mindenkit leiskolázott. Emlékszem, mikor egyszer eltűnt a színpadi zenekar zongoristája, beugrott helyette és kétezer ember előtt azonnal olvasva a kottát lekísért egy soha-nem-látott hegedűst, aki irtózatos tempót diktált. F. “beköltözött” a hajóra, hosszű szerződéseket köt, keveset jár haza. Sajnos nekem nem volt sok időm, esküvőm volt kora délután, nem tudtunk bemenni a városba, de azért leültünk egy padra és mint öreg tengeri medvékhez illik, kik rég nem látták egymást (két éve, az áldóját!), egymás szájából kapkodtuk a szót, röhögcséltünk, sajnálkoztunk, meséltünk. Mennek tovább át a Panama-csatornán Los Angeles felé.



Mostanában nem olyan vidám napok járnak a személyzetre. Körülbelül két hete a hajón járt a második legnagyobb úr: a fertőzés (az első a tűz). Ilyenkor azonnal szigorú szabályok lépnek érvénybe. A legtöbb engem nem érint, hiszen én amúgy is napjában vagy hússzor mosok kezet és étellel úgy nem érintkezem, mint a pincérek vagy a szakácsok, csaposok. Szegényeknek 15 percenként kell egy habos krémmel fertőtleni a kezüket, amely borzasztóan szárít. Viszont ami nekem is kínos, hogy a személyzetet minden lehetséges módon szeparálják az utasoktól, nehogy elharapózzon a betegség. Megszűnnek a privilégiumok, nem szabad utasétteremben ennünk-innunk, nem használhatjuk a medencéket és a jakuzzit, nem mehetünk a kávézóba, stb. Ez azért kellemetlen, mert végre kezdett megnyugodni a gyomrom, átállt az itteni kosztra, de most újra kezdődnek a tünetek, mert lenn a személyzeti étkezdében másképp fűszereznek. A jakuzzi pedig számomra a vállak és a hát ellazításához fontos. Mindegy, ezek legyenek a legfőbb gondok az életben, ráadásul remélhetőleg nemsokára feloldják a zárlatot.

A hajón minden rendben van, az idő egyszerűen gyönyörű, ma Castaway Cayen voltunk. Korán kimentem és végigsétáltam a személyzeti strandig, annyira balzsamos a levegő, nincs az a fejbeütő meleg, ami nyáron, mikor az embernek mozdulni sincs kedve. A víz viszont hideg, nagyjából a csillaghegyi strand vizének felel meg, úszni lehet benne, de lubickolásra alkalmatlan, a szél is fúj. Inkább csak a lábamat fúrtam a nedves homokba egy fehér műanyag strandszéken ülve, miközben egy-egy erősebb hullám át-átcsapott az ülés résein. Ha lány lennék, rögtön értelmet nyerne gyerekkorom rigmusa:



A tengerben az apáca

moromolja imáját

haragos hullámok

nyaldossák a … térdét.



(De hát ez nem rímel!)



Nyugi, nyugi, semmi aggály

rímel majd, ha jön a dagály!



Nos, nekem csak a hátsó felemet nyaldosták a haragos hullámok, egy idő múlva meg is untam, visszasétáltam a hajóra, amúgy is megbeszélésünk volt. Itt is, mint minden multicégnél ugyanazt csinálják: jelentések, megbeszélések, vizsgák, stb. Nagyon megdicsérték a zenészeket, persze ez rám nem vonatkozik, ezek az előző turnusok eredményei, amikor én még a hideg és ködös Budapesten voltam. Én is elsírtam a bánataim, az igazgatóhelyettes (itt mindenkinek olyan szép titulusa van, az utas sem “passanger”, hanem “guest”, és az ember nem “munkában” van, hanem “on stage”, stb) felírta, majd meglátjuk, mi történik.

Ígérem, lesznek képek is, egy pár napot még kérek.