Ha Saint Malo úgy nézett ki, mint egy pálya az Age of Empires-ből, akkor Honfleur egy kiragadott képkocka egy mesejátékból. Az előbbi komor és rideg, szeles, fenséges, addig utóbbi barátságos, szelíd, romantikus. Saint Maloban a kő dominált, kőházakban laknak és templomuk is kőből épült.
Honfleurben fából vannak az épületek, híres fatemploma kedvesen köszönti a főtérre látogatót.
Templom kívül
A Silver Cloud felúszott a Szajnán, így értük el ezt a Le Havre kikötővel szemben található nyolcezer fős kisvárost a Szajna-híd tövében. 1027-ben említik először a nevét, a XII században forgalmas pontja volt a Rouent Angliával összekötő útvonalnak. Biztonságos kikötője miatt stratégiailag jelentős szerephez jutott a százéves háború idején. 1357-ben és 1419-1450 között az angolok elfoglalták és uralták. Késöbb a franciák innen indultak az angol partok ellen.
A százéves háború után Honfleur jelentősége a tengerészeti kereskedelem fejlődésével egyszerre nőtt. 1503-ban innen indult útjára például Binot Paulmierde Gonneville Brazília partjaihoz, egy helyi lakos, Jean Denis Újfundlandig jutott 1506-ban, 1608-ban pedig Samuel de Champlain Quebec megalapítója hajózott ki innen. Ezek miatt a tengerentúli kapcsolatok miatt Honfleur a rabszolgakereskedelem egyik központja lett. A francia forradalom véget vetett a város virágzásának, később a XIX századi fakereskedelem az észak-európai országokkal kissé kárpótolta. Ekkor kellett a régi kikötőt egy újjal kiváltani, mely mind a mai napig hasonló funkcióban működik. A kép bal sarkában látható a híd alatt.
Honfleur látkép a hegyről
Biciklivel tekerek be a kikötőből a városba, alig pár perces az út. A régi kikötőt a Szajnával összekötő csatorna felől érkezem
Honfleur panoráma
és egy felnyitható kis hídon keresztül máris a belvárosban találom magam. Kisebb csoportosulásra leszek figyelmes, közelebb érve a La Marseilles hangjait hallom, megemlékezés zajlik. 1944 augusztus 25-én szabadították fel a belga, kanadai és angol egyesített erők a várost. Politikus (talán polgármester?) kinézetű fickó beszédet mond, plecsnis katonák állnak vigyázzban, zászlók bólintanak a föld felé.
Ünneplés
Utána a fúvószenekar megindul a főutca irányába, a forgalmat lezárják, szerencsére a biciklivel ki tudom kerülni a lassú menetet. A régi kikötőt, akárcsak a templomot számtalan festő megfestette, Gustave Courbet, Eugene Bodin vagy Claude Monet. Nem csoda.
Kikötő
Innen csak egy ugrás a főtéri templom. A Szent Katalin templom és a harangtorony a XV században épült, a százéves háború befejeztével. Az eredeti templomnak egy hajója volt (az északi hajó), a harangtoronnyal szemben. 1496-ban újabb munkálatok kezdődtek, a második hajót építették. A harangtorony külön áll az épülettől, mert a fa szerkezet nem bírná el a harangok súlyát.
Harangtorony furgonnal
A toronyban az idők folyamán hol négy, hol hat harang lakott. A templom ebben a formájában változatlan maradt egészen 1829-ig, mikor újjáépítették neoklasszicista stílusban. A belső pilléreket kecsesebb oszlopokra cserélték. A kettős karzat a XIX. század végén került a helyére,
Templom karzat
a mostani kinézetet 1926-ban kapta a templom. Ahogy a kikötőt is, úgy a templomot és a XIX. század óta minden vasárnap megrendezett piacot is számtalan festő vászonra vitte: Paul Huet, Eugene Bodin, Alexandre Dubourg, Johan Barthold Jongkind, Calude Monet, Raoul Dufy. Ezt a hagyományt folytatta a XX. században Paul_elie Gernez, Henri de Saint-Deils és Andre Hambourg.
Templom belül
Meglátszik hogy halász- és hajósnépek laknak erre, a templomot telerakták hálókkal, vitorlásokkal.
Orgona vitorlásokkal
Óriási szerencséje Honfleur-nek, hogy a II. Világháborúban teljesen épségben maradt – ellentétben a folyó túloldalán fekvő Le Havre-val, melyet porig romboltak.
Biciklire kapok és elindulok kifelé a városból. Egy ideig közepesen forgalmas úton kaptatok felfelé, majd egy falunál elfordulok élesen jobbra, amerre a város feletti hegyet sejtem. Jó darabig enyhén emelkedik az út, körülvesz a vidéki Franciaország szaga: frissen kaszált fű-, tehénszar- és lószag. Annyi városi bűz és sós levegő után kifejezetten üdítő. A kilátónál megpihenek, alattam terül el Honfleur. Kisvártatva két fiatal francia lány érkezik francia buldogokkal.
Francia bulldogok
Meredek úton jutok vissza a városba, alig öt perc suhanás az egész. Az aszfalt hirtelen macskakőre vált, óriásit fékezek, szerencsére a Pireuszban helyrehozott bringának jól működnek az alkatrészei.
A középkori hangulatot árasztó utcában
Tipikus ház
betérek egy crepes bárba, rendkívül stílusos, a sarokban zongora, a vizet korsókban hozzák, a négyzet alakú palacsinta remek. Csokoládéfagylalt, tejszínhab és valami édes szirup van rajta. A mosdóban a „Honfleur halásznapok” plakátsorozat darabjai évekre visszamenőleg.
Még legurulok a bolt mellett
Üzlet
a térre,
Tér
aztán lassan visszaevickélek a hajóra. A hajófeljárón a kis kínai pincérnővel találkozom, akinek szavát se lehet érteni, szomorkodik mert elment a shuttle bus, elmagyarázom neki, hogy érhet körülbelül negyedóra alatt gyalog a városba.
Este felváltva játszom francia és angol zenét, közeledünk Londonhoz.
