Ismét a város közepén kötöttünk ki. Remek ez a kishajó! A rossz idő ellenére biciklire pattantam és körbejártam a belvárost. Ittam egy forró csokoládét tejszínhabbal (ha már Belgium ugye), aztán elindultam a szecessziós negyed felé. Útközben rengeteg ortodox zsidót láttam, az egyik éppen biciklizett, menet közben lekaptam.
Ortodox zsidó biciklizik
Rengetegen bringáznak, szinte minden nagyobb úttest mellett van bicikliút, a kisebb utcákon pedig vigyáznak az emberre.
Szecessziós negyed 1.
Szecessziós negyed 2.
Utána a gyémántpiacra hajtottam. Ez összesen három utca Z alakban, sorompó fedi el az utat, de gyalog és kerékpárral be lehet hajtani. Állítólag a világ gyémántkereskedelmének 85-90 százaléka ezeken az utcákon folyik keresztül. A piacot a kilencvenes évekig a haszid zsidók uralták, de az elmúlt két évtizedben az indiaiak és az örmények lassan átvették a nagy részét.
Zsidók és indiaiak a gyémántutcában
A nagyobbik objektívemnek (70-300) hála tudtam pár képet lőni, mert egyébként – teljes joggal – nem örülnek neki. Így is odalépett hozzám egy biztonsági őr, s mikor a holland szövegére értetlenül néztem, folyékony angolsággal udvariasan megkérdezte, mit fényképezek éppen? Mondtam, hogy turisztikai látványosság az utca, ezért fényképezek. Továbbra is rendkívül udvariasan, ám borzasztó határozottsággal megkérdezte, hogy megnézheti-e a képeket, merthogy itt nem szabad fényképezni. Mondtam nincs kiírva sehol, erre egy épületen lévő áthúzott fényképezőgépre mutatott. Mondtam neki, hogy az épületbe be se mentem, nemhogy fényképeztem volna benn. Megfordult a fejemben, hogy elküldöm a fenébe, hiszen közterületen azt fényképezek akit akarok, de végül is nincs semmi titkolnivaló a képeimen. Szerencsére az utolsó képen egy nő szerepelt a kutyájával, rögtön megenyhült. Látta hogy nem egy bizonyos személyt fényképeztem, hanem úgy általában, mikor abba akartam hagyni a mutogatást, kérdezte, hogy biztos nincs több kép? Mutattam, hogy már csak épületek vannak máshonnan, akkor mosolygott és jó utat kívánt, magyarán szépen kirúgott. Amit akartam úgyis láttam, úgyhogy inkább eltoltam a biciklit. A környező utcákban persze egymás hegyén-hátán a gyémánttal foglalkozó ékszerüzletek, ár nincs kiírva sehol. Fleur, régi svájci ismerősöm egyszer Zürichben a Bahnhofstrassén megjegyezte, mikor kíváncsi voltam a kirakatban lévő órák árára: „ha érdekel az ára, akkor ez neked túl drága”. Nos ezek szerint ezek az ékszerek is túl drágák nekem, el is pályáztam.
Antwerpen házai károkat szenvedtek a II világháborúban, mert a németek, el akarván pusztítani a kikötőt rendesen megszórták a várost V-rakétáikkal és sok közülük ide tévedt. Szerencsére rengeteg szép ház megmaradt, mint például ezek:
Belváros
A belvárosba tartva messziről hallottam a Miasszonyunk templom harangjátékát, teljes Mozart opera hangzott el Németalföld legmagasabb katedrálisának tornyából.
Katedrális
A dóm előtti téren a szobor a barátságot hivatott ábrázolni, nekem úgy tűnik, hogy a „Végtelen történet” c. filmet idézi meg.
Szobor a katedrálisnál
A főtéren a városháza
Városháza
mellett az úgynevezett céhházak állnak.
Fő tér 1.
Fő tér 2.
A tér közepén lévő szobor Antwerpen nevére utal, Braboon a fiatal hős éppen a gonosz Antigoon óriás kezét dobja a folyóba (Hand werpen, kézdobás).
Minden sarkon az elmaradhatatlan sörözők és cukrászdák
A dóm tövében
Bár a város eredetileg erődítmény volt, a régi városfalból már alig maradt. Erődnek is csak ez a másolat jutott, a Het Steen nevű a Schelde folyó partján, nem messze a hajónktól
Het Steen
Még gyorsan bevásároltam 12 liter vizet egy nagyobb boltban, mert a kikötő mellett pofátlanul drágán adták. A kerékpárom csomagtartójára rászíjazva viszont könnyedén elvittem a húszcentes palackokat. A kikötőben nem működött a fémdetektor, a határőrnő mosolyogva mondta, hogy ugye biztos nem akarom felrobbantani a hajót? És továbbengedett, így sikerült elkapnom még az ebédet.
Városháza kutyával