Mind a két hely tipikus görög üdülőhely, ide jönnek last minute-tel a padlizsánvörösre festett hajú hivatalnoknők a pocakos férjükkel. Aigos Nikolaios legérdekesebb pontja a kilátó az öböl felett, innen belátni az egész kisváros értékelhető részét.
Sétálgatok, fagyizom, semmi különös. A parton egy tangóharmonikázó koldus, rutinos, mikor messziről ráemelem a kamerát már rögtön int, hogy dobjak aprót a kalapba. Sajnos elgiroszoztam az aprómat, nem tudok adni. A vízen kék-fehér görögbetűs csónakok himbálóznak.
Santorini a másik ilyen kedvelt célpont. Nem is csoda, az egykor egy hatalmas sziget kb. Kr. e. 1500-ban részben megsemmisült, mert a vulkán, amire épült felrobbantotta a sziget közepét, kalderát hozva létre. Az ezáltal létrejött lagúna központi részén helyezkedik el a Nea Kameni vulkán, körülötte a sziget megmaradt része, gyönyörű természeti konstrukciót alkotva. A városokat magasan a hegygerincre építik.
Gondban is vannak, mert egyre több a turista és már nem igazán maradt szabad hely építkezni, a szakadékba nem lehet. Földrengésveszélyes a környék, 1956-ban is történt egy, emiatt nem is mindenhova biztonságos. A szabad területeket az utolsó négyzetméterig kihasználták, fát nem is hagytak. Most még istenes az idő, de voltam már itt júniusban, iszonyú meleg van.
A lagúnában egymás után horgonyoznak le az óriás turistahajók, a tender boat-ok, a kis kompok szorgalmasan hordják ki a gazdag utasokat a partra.
A kikötőben csak pár ajándéküzlet és utazási iroda van, utóbbiak a kishajós túrákat reklámozzák a környező szigetekre. Innen indul a kábelvasút is (a fenti képen a fehér kockaépület), 5 euró a jegy, de hajósigazolvánnyal csak egy euró, tessék bemutatni! Mielőtt a kábelvasút felépült volna csak gyalog lehetett feljutni, vagy – szamárháton. Mára a szamaragolás turistalátványosság lett, több tucat jószág vár a sorára, hogy a kövér amerikai férfiakat, finnyás túlsúlyos angol nőket, ijedős filigrán japán lányokat felvigye a 630 lépcsőn. Szerencsétlenek állnak a napon, se víz, se árnyék.
Állatkínzás csupáncsak azért, hogy pár gazdag néhány euróért újabb élményhez jusson.
Amúgy is sportolni akartam, így gyalog indultam neki a lépcsőknek. Most még megtehettem volna, hogy a kábelvasúttal megyek, később viszont már akkora a sor, hogy legalább egy órát kell várni. A lépcsőkkel kiegészített szerpentin nem csak meredek, de rettentően büdös és csúszós is, szamár húgy- és szarszagban úszik. Ilyenkor érti meg az ember a középkori divatos vastag talpú cipőket. A várakozó állatok néhol egész szélességében elállják az utat. Óvatosan lépdelek, nem lenne jó elcsúszni.
Némely sporttárs, különösen a nők félnek is elmenni mellettük, pedig ártalmatlan, barátságos lények. Egy középkorú nő a nyomomba szegődik, mikor félretolom az egyik szájkosaras szamarat, de aztán a másik mellett elakad. Biztatom, jöjjön csak, meg tudja csinálni, nekidurálja magát, átslisszol. Pár lépcsővel feljebb a férje várja, mindketten flipflopban, vietnami papucsban vannak, ebből gyanítom hogy angolok, ők minden időjárási- és terepviszonyok között ebben járják a világot. A nő hálásan megköszöni a biztatást majd a férjéhez fordul és neheztelve szól neki, hogy amaz miért nem segített. Amaz csak nevet, behúzom a nyakam, nem akarok családi konfliktus előidézője lenni.
Maga a városka a szokásos, ajándékbolt, ékszerbolt, giroszos, templom, ajándékbolt, ékszerbolt...
Kószálok az utcákon, betérek lehűlni egy ortodox templomba.
Ez is a megszokott, hűvös csend, tömjénszag, szentek mindenfelé, arany-ezüst-brokát. Csak pár képet készítek, szigorúan vaku nélkül, a csöndben élesen kattan a fényképező redőnye. A sarokban a takarítónő mobilozik, a telefonjába sustorog. Ennyit a szakrális térről.
Megvan az utcazenész is, persze hogy szirtakit pengetnek
Ebéd, fagyi, jázminszag. Elsétálok a városka legszéléig, erre már kevesebben járnak, zavartalanabbul lehet gyönyörködni a pazar látványban.
Ellenőrzöm a cipőm talpát, végre lekopott róla a szamárszar. A kábelvasút mellett döntök, nincs kedvem napokig szagolni a kabinban a cipőt. Eszembe jut, mikor Grenadán a Hét Nővér vízesésnél addig tapostam a sarat, míg teljesen tönkrement a cipőm, mikor visszaértem a hajóra, kivágtam az egészet az égetőbe. A mostani futócipőm még túl jó állapotban van ehhez, inkább a lanovka. Lefelé senki se áll sorba, enyém az egész hatszemélyes kabin, előreülök, a drót surrogása az egyetlen zaj, miközben a fehér hajókat bámulom a kék vízen.
