Délután kettőkor indulunk Kusadasiból Efezusba. Nekem kellett volna négy órakor teát zongorázni, de nem érnék vissza, így cserélünk Tobyval a másik zongoristával. A főnököm nagyon rugalmas, szó nélkül elfogadja, bár kicsit morog, mert a „Chronicles”-ben a hajóújságban már Tobyt írták be, miért nem szóltam egy nappal előbb?! Külön buszt béreltek a személyzetnek, körülbelül húszan lehetünk. Míg a hajón a fülöp-szigetiek aránya az európaiakkal 10:1, itt most 3:1. Persze, a magunkfajta léhűtők, zenészek, énekesek, kaszinósok ráérnek, a többiek szegények dolgoznak.
Joggal merül fel a kérdés, hogy Efezust miért nem a tengerpartra építették, miért hat-hét kilométerrel beljebb? Nos az az igazság, hogy – a partra épült! Csak a város szélén a tengerbe ömlő folyó az évszázadok alatt feltöltötte a deltát, így a tenger egyre messzebb került. Ezért most egy negyedórás buszozás után érjük el a várost, útközben két temető mellett is elhajtunk, csak fejfákat látok, keresztet nem. De nem állunk itt meg, továbbhajtunk a Koresszosz-hegy tetejére, Szűz Mária házához. A busz szuszogva kapaszkodik fel az öt és fél kilométeres meredek úton.
Magasan
Itt lakott Jézus anyja utolsó éveiben. Ekkoriban Efezus a harmadik legnagyobb város volt a Közel-Keleten és Szent János, akire Jézus a kereszten rábízta őt, ide menekítette Jeruzsálemből, mert meg akarták ölni. Mária az úton tüdőbeteg lett, valószínűleg TBC-t kapott, ezért is esett a választás ide a magaslatra. A levegő valóban üde, nyáron, mikor a városokban már elviselhetetlen a hőség, az erdők itt is enyhet adnak. Sajnos tizenegy éve, 2006-ban egy erdőtűz a fák nagy részét elpusztította. Rohamléptekben telepítették újra, már szépen nőnek a facsemeték. Mária rendkívül egyszerű életet élt, a környékbeliek segítették, két-három naponta tették meg a félnapos utat a városból.
A ház feltárása igen érdekes. Emerich Anna Katalin apáca (1774-1827) látomásában jelent meg Szűz Mária utolsó lakhelye és halála. Ennek hatására kutatásba kezdtek és megtalálták a házat. A látomással szinte mindenben megegyezett a hely, csak a barlangot nem találták, ahova Máriát eltemették.
A látogató először a kőmedencét pillantja meg, ahol a kereszteléseket is végezték.
Keresztelőmedence
majd pár méter után feltűnik a ház, egy nagyobb szoba és egy toldalékhelyiség.
Szűz Mária háza
A házban sajnos nem lehetett fényképezni. A berendezés egyszerűbb már nem is lehetne. Három pápa is járt itt, 1967 júniusában VI Pál, 1979 novemberében II. János Pál és 2006 novemberében XVI. Benedek. Utóbbi a rózsafüzérét is itthagyta, egy üvegszekrénykében látható. Szerencsére pont két tömeg között érkeztünk, el lehet bámészkodni, bár sok látnivaló nincs. A ház alatt forrás, inni nem iszom belőle, de az arcomat megmosom. Mellette kívánságfal, a világ összes nyelvén könyörgések a szent szűzhöz.
Kívánságok minden nyelven
Huszonöt méterrel távolabb vonulok a tömegtől, épp kezdene megérinteni a béke és a nyugalom, mikor a közelben felsír egy csiszológép, a faasztalok lábait restaurálják. Nincs hova futni, a világ utolér.
Efezus
Efezus fénykorában igen jelentős város volt, lakosainak száma elérte a félmilliót is!
Hatalmas város
A romok feltárása ma is zajlik, folyamatosan kerülnek elő újabb régészeti leletek. Utunk egyirányú, a fenti bejáratnál kitesz minket a buszsofőr majd a lenti kijárathoz hajt, így kényelmesen csak le kell sétálnunk az egykori tengerparthoz vezető főúton.
Hosszú út lefelé
Az egykori úttesten haladunk, a járdák mozaikból voltak kirakva,
Mozaikos járda
azokat lezárták, az úttest óriási lapos kövekből, melyek a lefelé vezető jobb oldalon rovátkoltak, hogy a lovak ne csússzanak meg. Időnként kapuk szűkítik az utat, szélességük pont két lónyomnyi.
Kapu szélessége
A kapunál egyébként összebarátkozom az idegenvezetőnkkel, negyvenes értelmiségi nő. Megemlítem neki, hogy magyar vagyok és pont a „kapu” szó az egyik, amit teljesen átvettünk (törökül kapi, az i-t mély i-nek, u-hoz közel ejtette). Már a buszon feltűnt, hogy mennyire kardoskodik amellett, hogy Törökország szekularizált, az állam és a vallás különválasztása már Kemál Atatürk alatt megtörtént. Jól sejtettem a múltkori Kusadasi bejegyzésemnél,
az Atatürk melletti kiállás egyben Erdogan elleni tüntetés is. A kezdő török diktátor ugyanis (a nő szerint) vissza akar térni a vallásos államhoz. Hogy MINDIG ugyanazt játsszák meg azok az idióták, akik hatalmat akarnak felvilágosult polgári országok helyett! Nincs semmi baj a hittel, csak ne akarja helyettesíteni a gondolkodást. Erről az irániak tudnának nyilatkozni. Azért figyelmeztetem, hogy óvatosabban bánjon a szavakkal, ha én felfedeztem szavaiban ezt az utálatot, más is fel fogja. És nekünk is van történelmi tapasztalatunk, mi történik azokkal, akik nem lesznek némák a vétkesek közt.
Visszatérve Efezus romjaira, hihetetlen gazdagság és kultúra bontakozik ki a szemünk előtt. Mindenhol bőséges faragott díszítések,
Mindenhol díszítések
köveken, oszlopokon, megmaradt falrészleteken. Az út két oldalán helyezkedtek el a közintézmények,
Parlament
az üzletsor és a templomok
Apollón temploma
Annak ellenére, hogy a város a római időkben teljesedett ki, a feliratok görögül vannak, hiszen a művelt emberek nyelve ekkor a görög.
Görög feliratok
Szerencsére kevesen vannak, mindent meg lehet bámulni, a macska is nyugodtan heverészik az árnyékban
Árnyékban heverő macska
Neki csak egy kényelmes hűvös hely, de az ük-ük-ük-ük (stb) apjának még nyüzsgő, élettel teli vidék volt.
A leghíresebb épület a könyvtár,
Könyvtár
a központban helyezkedik el, félúton a templom és a színház között. Az úton átellenben pedig … a bordély található. Állítólag titkos alagút kötötte össze a könyvtárral, az alsó szinteken exkluzív termekkel, így a tisztes polgárok csak bejelentették otthon, hogy mennek a könyvtárba és hipp-hopp, a szellemi élvezetek helyett máris a testieknek adózhattak. Nil novum sub sole.
Mára már csak a kövek maradtak az egykori gyönyörökből.
Ennyi maradt az örömből
Pár lépésnyire innen a földön a világ első megmaradt reklámjába botlunk.
Korai reklámtábla
Kísérőnk egy kis vizet önt a szürkésfehér kőkockára, mely az út szélén hever, hogy kirajzolódjék az ábra. És hogy mit jelentenek a vésetek?
Egy női fejet láthatunk, mely a bordélyra céloz, egy bal lábat, hogy innen az út bal oldalán található, egy keresztet, hogy a kereszteződés utáni épület az, és egy szívet, mellette már csak egy lyukat, ahová annak idején egy pénzdarabot ágyaztak, jelezvén, hogy az itteni hölgyek nem szimpátiából szeretik majd a vándorokat. Hiszen azért kellett ilyen virágnyelven felírni, mert a kikötőből jövet – ahogy a földön fekvő táblát is irányozták) sokfajta nemzetiség, hajósok, kereskedők megfordultak erre.
Utolsó állomásunk a színház.
Színház 22 ezer emberre
Huszonkétezer ember fért el benne! Maga Kleopátra is járt itt Antoniussal. Óriási építmény. A domboldalba épült, a nézők délkelet felé tekintenek, így a lemenő nap nem süt a szemükbe. Kicsit odébb jártunk már, mikor az egyik énekesünk áriázott egyet a színpadon, még így, hetven-nyolcvan méterről is tisztán hallottuk. Micsoda mérnöki-akusztikai teljesítmény! Bár gondolom a nézősereg rendesen csökkentette a hangot.
Színház panoráma
Elfordulunk a kikötőbe vezető útról. A kijáratnál meghívom a fülöp-szigeteki doktornőt egy fagyira, örömmel elfogadja. A fagyiárus vele is eljátssza az ósdi trükköt, a ragadós török fagylaltot többször kiveszi a hosszú nyelű lapátkájával a tölcsérből, két tölcsért ad, majd az egyiket fagyistul megemeli, az üres marad a kedves vevő kezében. A doktornőnek nem ízlik a pisztáciafagyi, mert az állaga nem olyan, mint az otthoninak, azért, mert masztixszal sűrítik, ami növényi eredetű. Nekem ízlik, meg is eszem. A busznál az elmaradhatatlan, török édességárus, „last chanche, three for five” (dollár) kiáltással akarja ránk sózni az egyébként tényleg finom dobozos süteményt. Mikor a busz indítja a motort, tovább kiabál, már „four for five”, a legvégén persze „five for five”. Ekkor az egyik matróz vesz tőle, mindenki elégedett, a srác azért mert azt hiszi jó üzletet kötött, a török azért, mert ő tényleg jó üzletet kötött és mi is a show miatt.
